Két közgyűlés között

1993 októberében tartotta a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE) legutóbbi – tisztújítással egybekötött – közgyűlését.

Hogyan ítéli meg az elmúlt másfél évet Simonyi Péter ügyvezető elnök, valamint az elnökség négy tagja: Bokor Judit újságíró-műfordító, Gergely István egy számítástechnikai cég, Hajósné Vértes Antónia egy adótanácsadó cég igazgatója és Siklós János termékmenedzser? A négy elnökségi tag véleményét beszélgetésen rögzítettük, melyen szerkesztőségünket Gadó János és Várai Emil képviselte, az ügyvezető elnök írásban válaszolt kérdéseinkre január közepén.

– Mit tartanak az 1993-as közgyűlés óta eltelt időszak fontosabb eredményeinek il­letve hiányosságainak?

Siklós János: Én akkor kezdtem a MAZSIKE Garay utcai klubjába járni, mikor négy éve Veszprémből Pestre kerültem. Ekkoriban gyér számú hall­gatóság előtt parttalan viták folytak. Az elnökség ma is sokat vitatkozik, de már ritkán állunk úgy föl, hogy nem ál­lapodunk meg semmiben. A „régiek” elmondása szerint korábban kevesebb volt a döntés, és gyenge volt a határoza­tok végrehajtása. Ami ma rossz a munkánkban: a határozatokat nem kérik számon, sok kezdeményezés el­sikkad!

Sikeres rendezvények

Bokor Judit: Én eredménynek min­denekelőtt a szombat estéket tartom. Figyelemmel kísérem a programokat – nota bene: szervezem is – és ezeket sikerült nagyon magas színvonalon tar­tani. A látogatottság magas, és ha azok­hoz is eljutna a hírlevél, akikhez jelen­leg nem jut el, akkor talán nekik is ked­vük lenne eljönni. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy minden héten egy lelkes kis csapat kirándul, működik a bridzsklub és egy kis zenei klub. ígére­tes az új program, a városnézés a zsidó emlékhelyekhez.

Gondot okoz a koncepciótlanság, a tervszerűtlenség. Az utóbbi miatt pro­gramjaink rögtönzöttek. Lázas kapko­dással minden hónapban összeállítjuk, de hosszabb távra előre tervezni sajnos képtelenek vagyunk. Az alapkérdés, amit még nem válaszoltunk meg: mi az egyesület rendeltetése és – nem félek kimondani – küldetése? Az az érzésem, hogy ahányan vagyunk, annyifélét gon­dolunk erről. Én fontosnak tartom, hogy a közéletben részt vegyünk, de a „produktum” mégiscsak a program. Ezeket is koncepció alapján, szélesebb közreműködéssel kéne csinálni. Sokat gondolkodom arról, hogy mindezt mi akadályozza. A választ abban találom, hogy az elnökségi tagok rettentően el­foglaltak. Mindennek maradéktalanul az egyesület ügyeivel hivatásosan fo­glalkozók tudnának eleget tenni.

Siklós János: Rendszeres téma az elnökségi üléseken a más zsidó szervezetekkel történő tárgyalások, valamint – az 1994-es választásokat megelőző időkben – a jobboldali lapok­ban megjelent antiszemita cikkekre való reagálás. Ezeket az állásfo­glalásainkat közölte a Magyar Hírlap és még néhány újság. A holocaust- megemlékezéseket szervező bizottság­ban is részt vettünk, programjaira javas­latot tettünk.

Gergely István: Én az egyesület mérlegét összességében pozitívnak tar­tom. Nem szabad megfeledkeznünk ar­ról, hogy a mai magyar zsidó élet több jelentős intézménye, fóruma – például a Lauder iskola, a Szombat vagy a Chagall-kör – az egyesületből indult el. És ha politikai súlyunk nem akkora, mint 1989-ben volt, ez is inkább örvendetes, hiszen ez azt jelenti, hogy számos más zsidó szervezet is „jelen van a pá­lyán”.

– Mennyiben teljesültek az előző közgyűlés határozatai? Könyvtár léte­sítése, a magyar lapok zsidó témájú cikke­inek szemlézése és archiválása, az elnök­ségi ülések határozatainak közzététele a hírlevélben, stb.)

Hajósné Vértes Antónia: Nem minden valósult meg az eredetileg el­határozott formában. Számtalan olyan dolog jött közbe, ami részben elvitte az energiánkat. Persze kétségtelen, hogy például az elnökségi ülések döntése­inek közzététele a hírlevélben nem fogyasztott volna sok energiát. Miután sikeresen pályáztunk különböző pén­zekért, lehetővé vált a Garay utcai alsó helyiség színvonalas felújítása, így az elnökségi ülések egyik központi témá­jává vált a koncepció kialakítása, választás a tervvariánsok közül stb.

– Nem jelentene segítséget, ha a Hír­levélben vagy más formában hívnátok a tagokat: segítsenek a levelezésben, a külföldiekkel való kapcsolattartásban, stb.

Bokor Judit: Ilyen felhívásokra az emberek csak akkor reagálnak, ha nagyon konkrét megbízást kapnak. Néha adnak ötletet, például arra, hogy szombat estére kit hívjunk meg előadónak. A koncepció kidolgozása azonban mégiscsak az elnökség dolga.

A kulturális koncepció sorsa

– Dénes Gáborral kidolgoztatok egy kul­turális koncepciót. Mi lett ennek a sorsa?

Bokor Judit: Egyes részeit vitatták a többiek… végül „leült” valahol. Egy év nem elég egy elnökségnek, hogy összerázódjék.

Siklós János: Az 1994-es progra­mokra, tevékenységekre készült egy koncepció, az más kérdés, hogy menny­ire tartottuk meg… Csapongó fantáziájú emberek ülnek az elnökségben, nem tudunk minden ötletet, javaslatot megvalósítani.

Gergely István: Az említett kul­turális koncepció több pontját az utóbbi elnökségi üléseken ismét elővettük… Én az 1990-es évek elején megtartott tudományos szimpóziumok elma­radását panaszlom. Szóba került az is, hogy a zsidó kultúra napját tágítsuk egy egész hétté, gazdagodjon pályázatok­kal, művészek bevonásával. Legyen MAZSIKE kulturális díj! Ezeket persze könnyű eltervezni, a végrehajtáshoz azonban szakszerűség kell.

– Van a fiatalabb zsidó nemzedéknek egy tudományosan felkészült része, viszonylag széles és igen értékes réteg. Ezzel az egyesületnek semmi kapcsolata sincs…

Hajósné Vértes Antónia: Nem fogadom el azt a véleményt, hogy nem találtuk meg a zsidó értelmiség színe-javát. Nagyon sok kiváló emberrel van kapcsolatunk, akik rendszeresen részt vesznek a munkánkban, például mint előadók. Ugyanakkor vannak olyanok is, akikkel még nincs kapcsolatunk. Ez kétoldalú dolog, múlhat rajtunk is, meg azon is, hogy ők esetleg valamiért nem akarnak kapcsolatot velünk. Mi ma már igazán megtalálhatóak vagyunk. Van nevünk, címünk, telefonszámunk, ha akarnak, ők is megkereshetnek ben­nünket. Nem kell szégyenkeznünk az eddigi eredmények miatt és amiatt sem, hogy a kívülállók közül vannak, akik úgy döntenek: nem minket választanak. Elég sokszínű a kulturális élet, sok min­den belefér.

– Az elnökségben volt munkameg­osztás?

Gergely István: Bár korábban többször is fölmerült a reszortok kérdése, ezek szétosztása legfeljebb al­kalmilag, ad hoc módon történt meg.

Siklós János: Én úgy tartom, hogy volt munkamegosztás. Korányi László és Olti Ferenc részt vett a Zsidó Hely­reállítási Alap létrehozását előkészítő tárgyalásokon, Vértes Antónia a pén­zügyeket felügyelte. Én azt vállaltam, hogy kapcsolatot építek ki a vidéki és a pesti zsidóság között. Mivel számomra ez volt a legkézenfekvőbb, a veszprémiekkel vettem föl a kapcsola­tot. Tervezünk közös rendezvényeket és egymás programjain is részt veszünk majd.

Hajósné Vértes Antónia: Nem vol­tak feladatkörök. Amikor a legutóbbi közgyűlés az új vezetőséget megvá­lasztotta, azt vette figyelembe, hogy az illető mennyire elkötelezett és hogy mennyire van ideje munkát végezni az elnökségben. Az idők folyamán sok el­nökségi tagunk volt, nem mindenki végezte el a rábízott feladatot. A mo­stani elnökségi tagok is különböznek a tekintetben, hogy mennyire aktívak, mennyire lehet rájuk számítani. Az összkép azonban szerintem nem rossz. Noha markáns véleménykülönbségek vannak köztünk, ezeket meg tudjuk beszélni, ki tudunk alakítani közös álláspontot – noha az előfordul, hogy ezt nem képviseljük nagyon követ­kezetesen. A hatékonyság tekintetében nem vagyunk nagyon erősek.

• Általában hányán vesznek részt az elnökségi üléseken?

Hajósné Vértes Antónia: Körül­belül az elnökségi tagok fele, hét-nyolc ember. Van, amelyik mindig jelen van, van, amelyik ritkán.

• Van olyan tag is, aki megválasztása óta gyakorlatilag semmit nem csinált?

Hajósné Vértes Antónia: Akad.

Bokor Judit: Nehézségeink okát abban is látom, hogy Magyarorszá­gon nincsenek egyesületi, civil szerveződési hagyományok, illetve azokat az elmúlt 40 év alatt fel­számolták. A Garay utca alsó terem ezek megteremtését is segíti. Bizonyos jelek már mutatkoznak. Van, aki virágot ajándékoz a terem díszítésére, van, aki jelentkezik zsíros kenyér kenésére.

– A szombat esti programoknak van közösségformáló erejük?

Bokor Judit: Igen, nagymértékben. Mert jól érzik magukat a résztvevők. Ez azonban nem elég, bár egy beszélgetés Pető Ivánnal vagy Szekeres Imrével az aktuális problémákról a „zsidó pana­szokra” is választ ad. Az együttlét erősíti a gerincet. Raj Tamás főrabbi vallástörténeti sorozata sikeres volt, sokan hiányolják, ezt is föl kéne támasztani valamilyen formában. Ezt persze most már egyeztetni kell más szervezetekkel, mert van már Yahalom szabadegyetem, Zsidó Közösségi Ház és folytathatnám.

Bevételek és kiadások

– Mennyi volt az egyesület bevétele az elmúlt évben és milyen célokra fordítot­ták?

Hajósné Vértes Antónia: Az 1993-94-es évet anyagilag elfogadható szin­ten zártuk. (Korábban filléres gond­jaink voltak, néhány ember – elsősor­ban Kádár Iván – áldozatos segítsége ellenére.) Az utóbbi két évben alapítványi és magántámogatások mel­lett jelentősebb állami támogatáshoz is hozzájutottunk, ami működésünket biztonságosabbá tette.

Néhány adat: állami támogatás 1994-ben működésre: 3,5 millió Ft, programok szervezésére 600 ezer Ft; bevételek tagdíjakból, más szervezetek és magánszemélyek adományaiból: közel 800 ezer Ft. Dologi költségek: 2,3 millió Ft, bérköltség: 1,3 millió Ft. A Szombat előfizetési díjai, a hirdetések és az egyéb értékesítés együtt mintegy 2,7 millió Ft bevételt jelentett. A Szom­batin kapott állami támogatás és a JOINT-támogatás együtt 1,2 millió Ft. (A Szombatnak a Soros-alapítvány köz­vetlenül nyújt támogatást, ezt a fenti adatok nem tartalmazzák.) Ezek a bevételek már biztosítják a folyamatos működést az áremelések ellenére, a Szombat dologi költségei: 2,6 millió Ft, bérköltségei: 2,1 millió Ft.

Jelentősnek mondható a pénzben ugyan kifejezhető, de nem pénzbeli támogatás, amit az előnyös szer­ződések, a különféle szolgáltatások, a művészek, előadók tiszteletdíj nélküli vagy jelképes tiszteletdíjért való fel-lépése jelent. Ez az adakozó kedv a kezdetektől jellemezte a velünk szim­patizálókat és ez azóta sem csökkent, sőt! Ez a mi egyik erősségünk.

Nagyon remélem, hogy 1995-ben is ilyen sikeresek leszünk anyagilag, bár a működésünkhöz szükséges forrásokat minden évben újra el kell nyernünk. Még korántsem használtuk ki minda­zokat a pályázati lehetőségeket, ame­lyek keretében a mi programjainkat akár csak részben is finanszírozni le­hetne.

– A beérkező pénzeket csak meghatáro­zott célokra lehet felhasználni?

Gergely István: Van olyan pénz, ami pontosan körülhatárolt célra fordítható. Általában ilyen a költ­ségvetésből vagy más állami szervektől kapott juttatás. (Ezt az Állami Szám­vevőszék szúrópróbaszerűen ellenőrzi: jelenleg is folyik egy ilyen vizsgálat.)

Egy éve kezdett el az elnökség igazán gazdálkodni. Alihoz idő kellett, hogy ezt – ha nem is profi módon – de el­fogadható színvonalon csináljuk. Ide tartozik az is, hogy ha megpályázunk valamilyen pénzt, azt be kell illeszteni a gazdálkodásunkba. Előre kell tud­nunk, hogy mire költjük azokat a forin­tokat, amelyek olykor egy-két évvel a pályázat beadása után érkeznek meg.

Vannak általános feladatok, amire a pénz költhető. Ilyen volt a földszinti terem felújítása, amelynek a hasz­nosságát senki sem vitatja.

Bokor Judit: Ez nagyszerű tett volt. Akárhogy alakul a kihasználtság, visszaadtunk a zsidóságnak egy műem­léket.

• Mennyi pénzt szavazott meg az elnök­ség erre a célra?

Gergely István: Durván egymillió forintot.

• És mennyi lett a végső számla?

Hajósné Vértes Antónia: 1,5 millió forint, de ebből több dolog valósult meg a tervezettnél.

• Az 1995-ös pályázatokról mit tudtok?

Gergely István: Egyre több az is­meretünk arról, hogy hol kell pályáznunk, hová lehet pénzért fordul­nunk. Az állami dotációnál több pénzt akarunk szerezni szponzoroktól, akár konkrét projektekre, akár általános egyesületi célra. A konkrét célok hatásosabbak. Még eredményesebb le­het a kérés, ha előre megmondjuk, hogy a rendezvény során hol és milyen for­mában népszerűsítjük a támogatót.

Siklós János: Felvázoltál egy profi szervezetet. Azt azonban nem lehet elvárni, hogy pusztán társadalmi munkában profi módon működjön. Eh­hez fizetett munkatársak kellenek.

Gergely István: Ebben nem egyezik a véleményünk. A társadalmi munka az elnökségi tagoktól maximálisan elvárható, az ő működésüket továbbra is csak fizetés nélkül tudom elképzelni. Még a költségtérítéssel szemben is fenntartásaim vannak, mert ilyen címen nagyon sok pénzt lehetne felvenni. Éle­sen el kell választani az elnökséget és a fizetett alkalmazottakat!

Lényeges, hogy az alkalmazottak számát és fizetésüket az egyesület anya­gi helyzetéhez kell méretezni, nehogy a személyi kiadások a dologi költségek fölé nőjenek és ezzel az egyesület működésében zavarokat okozzanak. Ha profi az irányítás, akkor megszerzi a szükséges pénzeket és olcsóbban működteti az egyesületet.

Hajósné Vértes Antónia: Az lenne optimális, ha a fenntartási költségeket a tagdíjak és az állami támogatás fedezné, a projekteket pedig különféle pályázatokra nyújtjuk be és azokon ker­esztül finanszírozzuk. Ez kiegyen­súlyozott gazdálkodáshoz vezethetne. Jó volna hinni, hogy ez megvaló­sítható.

– Kinek van aláírási joga?

Gergely István: Egyedül Simonyi Péter ügyvezető elnöknek van aláírási joga, azzal a megszorítással, hogy Vértes Antóniával egyeztetnie kell a nagyobb összegű kiadásokat azok fel­merülésekor, egyéb tételeket pedig utólag. Ez az egyeztetés azonban csak könyvelési és nem gazdálkodási szem­pontú. Az elnökség megpróbálta a gazdálkodás fő szempontjait meg­határozni, de ez nem sikerült.

A mulasztás pótlandó

– A MAZSIKE alapszabálya kimondja, hogy évente kell közgyűlést tartani. 1994-ben ez mégsem történt meg. Az előző közgyűlés azt is kimondta, hogy 1994-ben számvizsgáló bizottságot kell választani. Mivel nem volt közgyűlés, a tagság döntése nem valósult meg!

Siklós János: Jogos az észrevétel! Megígérem, hogy a következő elnök­ségi ülésen ezt megbeszéljük. Csak azt mondhatom, hogy az egyesületnek alapszabály szerint kell működnie, a közgyűléseket meg kell tartani, azokat megfelelően elő kell készíteni.

Bokor Judit: Szerintem fel kell vetni a következő közgyűlésen az alapszabály módosítását. Felesleges az évenkénti közgyűlés. A tagsággal ál­landó a kapcsolatunk, a hírlevelet min­denki megkapja.

Gergely István: Én javasoltam az 1993-as közgyűlésen a számvizsgáló bizottság felállítását. Az egyik prob­lémának azt tartom, hogy az egyesület gazdálkodása nem átlátható. E kijelentésemből senki ne halljon ki bizalmat­lanságot, ne gondoljon stiklikre. Meg­győződésem, hogy az Egyesület pénzzel gazdálkodó tagjai tisztességes emberek! A számvizsgáló bizottságra azonban éppen azért van szükség, hogy ilyen gyanú föl se merüljön. Az átlátható gazdálkodás azért is szük­séges, hogy a magunk számára is ismert legyen: mire költöttük a közös pénzt, jól gazdálkodtunk-e vele. Ami pedig az alapszabályt illeti, én ebben mindig „ortodox” vonalat képviseltem. Ha van egy alapszabály, azt szigorúan be kell tartani! Ha pedig az alapszabály fölöslegesnek érzett korlátokat támaszt, akkor azt megfelelő eljárással módo­sítani kell. Sajnos, nem így működünk. Amióta megfogalmaztuk az alap­szabályt, az elnökség még soha nem nézte át, hogy mit kellene rajta módosítani.

Hajósné Vértes Antónia: Bevallom őszintén, én nem gondoltam a közgyűlésre. Nehéz lett volna előké­szíteni a sok egyéb teendő mellett. Persze ha a tagság ragaszkodott volna hozzá, akkor biztosan nem csúszott volna. Ez nem menti az elmaradást. Mindazonáltal, ha egy fél évvel később tartjuk, azt nem tartom nagy problémának.

Gergely István: A mulasztást már csak azzal enyhíthetjük, hogy 1995-ben ezt lelkiismeretesen, hozzáértően elő­készítjük. Kérdőíveken tudakoljuk a tagság véleményét, előzetesen jöjjön létre tagság-elnökség találkozó. Ilyet már az 1993-as közgyűlésre is meg­hirdettünk – igaz, kevés sikerrel. Ez azonban nem a tagok hibája, hanem az elnökségé: nem eléggé propagálta, nem eléggé keltette fel az érdeklődést, a tag­ság számára nem látszott meggyő­zőnek, hogy valóban kíváncsi a véleményére. Jó, hogy erre a beszél­getésre sor kerül a szerkesztőségben, mert így megfogalmazódnak és nyil­vánosságra kerülnek a problémák. A közgyűlés nélkül azonban nem vál­toztathatunk.

• Az alapszabály azt is kimondja, hogy az elnökségi tagok fizetést nem kaphat­nak…

Siklós János: Ez Simonyi Péter ügy­vezető elnök kivételével mindenkire igaz. Az ő szerepét sokan vitatják, én úgy ítélem meg, hogy végső soron ő az egyesület motorja: amiben megál­lapodunk, az többé-kevésbé végrehajtatik. Elhangzott persze olyan vélemény is, hogy bizonyos tárgyalásokra alkal­masabb embert kellett volna küldeni.

Bokor Judit: Azzal mindenki egyetértett, hogy nem várható el sen­kitől, hogy ilyen mennyiségű munkát honorálás nélkül végezzen. Nem hiszem, hogy Magyarországon olyan színvonalon lenne a demokrácia, hogy az alapszabály megsértése számon kérhető lenne, ha ettől a döntéstől függ az egyesület működőképessége két közgyűlés között.

Hajósné Vértes Antónia: Simonyi Péter kitűnő szervező és rendkívül elkötelezett a zsidóság iránt. Másfelől igaz viszont, hogy nagyobb áttekin­tőképesség és szélesebb körű tárgyi tudás szükséges bizonyos képviseleti teendők ellátásához. A feladatköröket azonban szervezetileg kell meg­határozni. Ezért megpróbáltuk szétvá­lasztani az ügyvezető és a választott tisztségviselő funkcióit, mert ha valaki saját magának a munkaadója, az össze­férhetetlenséget jelent. Hogy ez nem valósult meg, az elsősorban az elnökség hibája.

• Ha egyértelmű, hogy bizonyos feladatköröket szét kell választani, akkor az elnökség ezt miért nem teszi meg?

Hajósné Vértes Antónia: Egyfelől az ügyvezető elnök fél – nem teljesen ok nélkül – hogy bizonyos döntési le­hetőségek kicsúsznak a kezéből. Hiszen ha az elnökség nem eléggé hatékony, ami olykor megesik, az az ő munkáját lassítja. Másfelől az elnökség nem szí­vesen vállalja azt a kényelmetlen hely­zetet, hogy egyértelműen nekiszegezze a kérdést: választott elnökségi tag akarsz lenni vagy fizetett alkalmazott? Ez kényelmetlen ügy: egyfelől az ügy­vezető elnök tisztában van a helyzet visszásságával, másfelől fontos számára az elismerés, hogy „learat­hassa” munkája gyümölcsét. Az elnök­ségnek meg kéne keresnie azt a formát, amelyben elismerését kifejezi, de ezt eddig nem tudtuk megtalálni.