Két felháborodás

Az a tény, hogy a ZSJV képviselői nem vették tekintetbe a már működő ma­gyar apparátust és minden adatgyűjtést elölről akartak kezdeni, a magyar fél iránti komoly bizalmatlanságról és/vagy erőfeszítései iránti érdektelenségről ta­núskodik.

Kétségtelen tény viszont, hogy a ma­gyar felet nem érhette váratlanul a szoci­ális rászorultság kérdésének felvetése a ZSJV részéről. A svájci alapot nem jóvátételi kifizetések céljából hozták létre, hanem a szükséget szenvedő túlélők tá­mogatására – amint azt a neve is mutat­ja A Zoltai Gusztáv által rendelkezé­sünkre bocsájtott levelezés is arról ta­núskodik, hogy a svájci alap illetve az amerikai zsidó szervezetek képviselői a sürgetésre többször is jelezték: a túlélők megküldött listáját nem tekintik alapnak a kifizetésekre. Ez csak „nyersanyag”, amelyből a mérlegelési szempontok ki­dolgozása után választják ki a támogatandókat. A szociális szempont egyönte­tű elutasítása arra utal, hogy a magyar túlélők tudatában az elszenvedett sérel­mek súlya mellett eltörpül a rászorultság ügye. (Sok túlélő nyilván nem is rászo­rult, hiszen a vészkorszak után fiatalon sikerült új egzisztenciát teremteniük ma­guknak.) Ez a traumatikus állapot termé­szetesen jó alap a sérelmi politika folyta­tására, amelyet a magyar zsidók idő­sebb nemzedéke el is vár az őt elsősor­ban képviselő hitközségtől, és amelynek a hitközség készséggel eleget is tesz.

A sérelmi politika hangját viszont a ZSJV képviselői nem tűrik. A tárgyalások éles hangneméhez feltehetőleg hozzájá­rult a két fél kétféle felháborodása. A ZSJV képviselői – nem jogtalanul – úgy tekintik a svájci alap által felajánlott 280 millió frankos összeget, mint amelyet ők „vertek ki” a svájciakból, mint amely az ő szerzeményük, ezért annak elosztásá­ról szabadon rendelkezhetnek. Éppen ezért rossz néven veszik a magyarorszá­gi zsidók képviselőinek akadékoskodá­sát, akik feltételeket szabnak és ezáltal a magyar holocaust-túlélők szemében úgy kívánnak feltűnni, mintha érdemi részük volna a pénz megszerzésében. Az izrae­liek különösen nehezen viselik el a ma­gyar zsidó vezetők részéről az állandó emlékeztetést, hogy a túlélők közül hetente meghal 10-12 ember (ez valószí­nűleg túlzott szám). Ezzel a magyar zsi­dó vezetők kerülnek erkölcsi fölénybe, amit izraeli részről nem tűrnek el.

A magyar zsidó vezetők viszont a sváj­ci holocaust-alapból novemberre megí­gért ezer dollárt, mint természettől fogva létezőt tekintik, és a magyar holocaust-­túlélőkkel szembeni packázásnak tart­ják, hogy a ZSJV képviselői kevesebbet és nem mindenkinek egyformán kíván­nak az összegből juttatni. Ebben minden bizonnyal mellettük van a magyar túlélők közvéleménye (ha van ilyen), amely évti­zedes kisemmizettség, majd a vesztesé­geikhez képest cinikusan kicsiny állami jóvátétel után kapva kapott a jó híren, végre egy „nagyobb” összeget vélt elér­hetőnek, és keserűen csalódik majd, ha reményei illúziónak bizonyulnak.

A legitimációs különbségek is növelik az izraeli tárgyalófél fölényének tudatát: míg ők a diadalmas zsidó államot, a zsi­dó világ mai centrumát tudhatják a hátuk mögött, a magyar partnernek – izraeli szemszögéből nézve – nem sok büszkélkedni valója van, hiszen az elmúlt negyven évben közössége csak pusz­tult. A fölényes attitűddel a magyar zsi­dó vezetők rendszerint a holocaustot szegezik szembe, azt a tényt, hogy ők az áldozatokat képviselik. Mivel azon­ban mindkét fél a holocaust túlélőinek nevében beszél, felháborodásuk kölcsönösen nem ismer határt, ha a má­sik ezt a fegyvert próbálja kicsavarni a kezükből. A ZSJV a svájci állammal tárgyal a túlélők nevében, a magyar zsidók a magyar állammal konfrontá­lódnak ugyanígy, és most, midőn szembekerülnek egymással, e fegyvert megpróbálják ezt egymással szemben is használni. A konfliktus ily módon természetesen be van programozva. Alighanem azonban ugyanígy be van programozva a happy end is: abszurd volna ugyanis elképzelni, hogy az idős holocaust-túlélők azért ne kapják meg a pénzűket a svájci alapból, mert azok, akik állandóan a nevükben beszélnek, nem képesek a részletekben meg­egyezni. Ez olyan erkölcsi bukás lenne számukra, amit nyilván nem engedhet­nek meg maguknak.