Keszthelyen is megalakult a „Magyar Gárda”

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Szombat információ

2008. március 13. / Rejtő Gábor Keszthely Sajnálattal értesültem, hogy szeretett városunkban Keszthelyen megnyílott a Magyar Gárda keszthelyi irodája.

   
  “Gárdaavatás” Keszthelyen  

Száz, százötven ember vett részt az avatáson, – mint értesültem, több város kitiltotta városából ezeket, az eszméket az irodákkal együtt. Sajnos városunk nem ezek, közé tartozik. Az egyházi áldás csak azért maradt el, mert a Veszprémi megyés püspök ezt megtiltotta. Ezt úgy értelmezem, hogy vannak az egyházon belül olyan személyek akik, az ordas eszmék-kel egyetértenek, – nem látják a veszélyt.

Minden évben Keszthelyen a Festesics Kastélyban általam nagyra becsült kastélyigazgató közreműködésével Keresztény – Zsidó társaság rendezésében részt szoktunk venni rendezvényein ahol előadásokon próbáltunk egymás megismerésében közelebb kerülni egymáshoz.

Sajnálatos az is, hogy városunkban jelentették be, hogy a fent említett társaság lesz a jövő Csendőrsége, – a cigánybűnözés megállítását fogja előirányozni, – miközben nagyra becsült ismerősöm nyakából ki akarták tépni a Mogen – dovidot.

Azt hiszem hitközségünk elhunyt, és elpusztított tagjai most forognak sírjaikban, hogy ismét városunkban jár a gyalázat felháborodásunkat, fejezzük ki a város vezetésénél, – pártállástól független, hogy beengedték városunkba azokat a személyeket, akiket máshonnan már kiebrudaltak.

Szeretett rokonunk, aki már nem él mikor Keszthelyre jött sétáink során mindig sorolta, melyik házban ki lakott, kinek hol volt tulajdona, és üzlete – nagyon hosszan sorolta, sokan voltak, – e tulajdonosokat, nagy részüket idegen országban akaratukon kívül hurcolták el, soha nem tértek vissza vagyonuk nem került vissza tulajdonosaikhoz, sem azok leszármazottjainak.

Az utolsó bekezdés kötelez! Kötelezi a város vezetését, Polgármesterét, minden jó érzésű embert pártállástól független, hogy a gonoszt kitiltsák városunkból, mint ahogy a többi városból is sokan már megtették ezt.

[popup][/popup]