Keset – zsidóságról korszerűen

Réz Anna / 2007. október Ha Önre bíznák egy zsidó fesztivál megszervezését, kit hívna először? Rabbit? Hittudóst? Izraeli művészeket? Európai zsidó művészeket? Esetleg néhány politikust? Az immár másodszorra megrendezett Limmud-Keset Fesztivál bátor döntése az volt, hogy nem döntött. Vallásos tradíció, közösség, kultúra és közélet egyenrangú párbeszédében mégis sikerült megteremteni a közös alapot: egy olyan nyelvet és olyan közeget, amely mai eszközökkel próbál szólni – a máról.

	Divatbemutató a Keset fesztiválon

A szervezők szembenéztek egy roppant fontos és eleddig elhanyagolt problémával: egyáltalán nem biztos, hogy az emberek valóban és kizárólag az előadások és kerekasztal-beszélgetések kedvéért látogatják a Kesethez hasonló kulturális rendezvényeket. Nem átallták hát elfoglalni a kifejezetten gusztusos négycsillagos Holiday Beach Hotelt a Római parton. Ezzel két legyet ütöttek egy csapásra: egyfelől a program piacképessé vált (29.000 forint egy 3 napos wellness-hétvégéért folyamatos programokkal igazán baráti ár), másfelől sikerült a programokra és egymásra egyaránt nyitott konferencia-közösséget formálni az egyébként vegyes korú és stílusú társaságból. Házon belül tájékozódni nem mindig volt egyszerű: a Keset színpompás programfüzetének ugyanis egyetlen bontása sem tudott egyszerre választ adni a „hol?”, „mikor?” és „mi?” kérdésekre.

	Heller Ágnes és Gadó János

Az előadások a felsőoktatásban és konferenciákon honos szórakoztató-tudományos-ismeretterjesztő hangvételben zajlottak. Az akadémikus frontot olyan szaktekintélyek erősítették, mint Hegedűs Pál, Kovács András és Dancs István, aki első napi előadásában az otthon filmes ábrázolásáról és a mai kommersz film kiüresedéséről tartott élvezetes előadást. A szekuláris szemlélet furcsa kontrasztot alkotott a péntek esti istentisztelettel (fakultatív ortodox vagy reform), ám a szervezők meggyőztek: nem koholt policy, hanem a közönség igénye sarkallta őket arra, hogy ne szervezzenek alternatív programokat a szertartás idejére. Így hallgathattam végig a Kelemen Kata által tartott reform istentiszteletet, amely laikusként nem sokban különbözött az ortodox változattól, eltekintve a női rabbitól, és a vissza-visszatérő meditációs blokkoktól („…és most olvassátok magatokban a szöveget, vagy csak hunyjátok be a szemeteket, és szabaduljatok meg a hét fáradságaitól…”).

A sabati vacsora sokunkban kifejezetten meghitt érzéseket ébresztett: a szarvasi zsidó gyermektábor menzájának nemcsak ízeit, de komplett eszcájg-készletét is megidézte. „Ez nem olyan – ez az” – világította meg elmémet a mellettem ülő ex-tábortárs, és bár a felismerés különleges gasztronómiai gyönyöröket nem ígért, mégis érezhetően fokozta az összetartozás érzését. Később ismét visszahuppantunk a profán szférába, hogy Háy János, Hazai Attila, Békés Pál, Lugosi Viktória és Dalos György olvassanak fel a nap zárásaként írásaikból, amelyeket a „frász” motívuma fűzött egybe. Sajnos, mire Dalos regényrészletének végére ért, a kitűnő kései szüretelésű tokaji furmint megtette hatását, és a hallgatóságban megszaporodtak az álomittas tekintetek.

A nagyszámú önkéntes közreműködésével (napi 4-6 óra munkával kiváltható volt a napijegy) a programok pontosan és szervezetten zajlottak. Akadtak izgalmas helyzetek: a vegyesházasságokról szóló beszélgetésen a vallási ügyekben kevésbé felkészült R. Székely Julianna igyekezett közös hangot találni egy ortodox rabbival, aki a szefárd–askenázi ellentétről elmélkedett. A Lipócia kerekasztal-beszélgetés (résztvevők: Radnai Péter, Fiala János, Horváth Ádám, Boros Lajos) pedig a bájos anekdoták mellett arra is rávilágított, hogy az újlipótvárosi patrióta szellem rejt magában némi arroganciát is.

Az esemény kompetens szervezők és szakemberek munkáját tükrözte, akikben élénken él a vágy, hogy újszerűen, színesen, érdekfeszítően közöljenek valamit arról a  kultúráról és közösségről, amelynek részesei vagyunk. Identitásválsággal küzdő szervezetek önkorlátozó feszengése és egy fiktív zsidó közönség posztulálása helyett emberek szóltak emberekhez, hogy megtalálják a választ a kérdésre: miként fogalmazható meg zsidó identitásunk Magyarországon és Európában, 2007-ben és azután?

És még nem is beszéltem a jacuzziról.