Kertész Imre, a magyar kultúra követe – tisztes felkérés

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007. május 6. Tegnap Hiller István Berlinben adta át az írónak a magyar kultúra követe kitűntetést, melyet Kertész Imre, betegsége miatt, január 23-án, a magyar kultúra napján nem tudott átvenni Lady Valerie Solti, Fehér László, Fischer Iván, Kocsis Zoltán és Sebestyén Márta társaságában a Magyar Tudományos Akadémia székházában.

A magyar kultúra követe címet azoknak a kimagasló tehetségű embereknek adják, akik a magyar kultúrát, Magyarországot képviselik külföldön.

A többnyire Németországban tartózkodó magyar író méltatásában egyebek között szerepelt, hogy az író gondolatain, történelmi tapasztalatain nyugvó bölcselete nemcsak a magyar, hanem az egész világirodalom kincse. Sorstalanság című regénye a holokauszt-irodalom egyik legmegrázóbb alkotása, nemcsak regény, hanem életfilozófia.

A berlini magyar nagykövetségen tartott ünnepségen Hiller István mindehhez elsősorban azt tette hozzá: nem kitüntetésről, hanem – mint fogalmazott – a köszönet és az elismerés mellett mindenekelőtt „tisztes felkérésről” van szó arra, hogy szolgálják a magyar kultúra népszerűsítését. Magyarországnak nagy szüksége van erre – hangsúlyozta a miniszter.

Rövid beszédében Kertész Imre köszönetet mondott a megbízásért, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy mindez nem változtat eddigi tevékenységén, az írás elkötelezettség, azt – mint hozzáfűzte – saját privát ügyének tekinti, műveivel saját egzisztenciáját kívánja megjeleníteni. (Forrás: MTI)

Az elismerést, amely nem jár pénzjutalommal, évente legfeljebb heten kaphatják meg.

(Forrás: www.litera.hu)

[popup][/popup]