Képzelt beteg – Der imaginer Kranke

A Bukaresti Jiddis Színház, a határontúli magyar színházak fesztiváljára (!) érkezett Magyarországra. Az alkalmat felhasználva a Goldmark teremben Georg Kreisler: Ma este: Lola Blau című darabját adták elő. Gadó János a színház ren­dezőjével, Jean Waldmannal és irodalmi titkárával, Mya Liontescuval beszélgetett.

– A színházi világban járatlan vagyok, még nem hallottam a Bukaresti Jiddis Színházról, ami persze talán az én hibám.

Mya Liontescu: Nem az Ön hibája! Nagyon sokan van­nak, akik nem tudják, hogy mi a világon vagyunk.

Színházunkat 1876-ban alapították, azóta megszakítás nélkül működik. Ennek ellenére még Romániában és Izrael­ben (ahol sok románajkú ember él) is kevesen hallottak róla. Ezt a mostani budapesti meghívást is azért fogadtuk el, hogy itteni vendégszereplésünk során kapcsolatot teremtsünk a budapesti zsidó közösséggel és esetleg évenként jöhessünk Önökhöz újabb előadásainkkal. Magyarországgal ugyanis eddig nem sok kapcsolatunk volt. Jobban ismernek ben­nünket Németországban, Ausztriában, ahol már számos al­kalommal vendégszerepeltünk.

A színházat egyébként Iasiban alapították. Avram Goldfaden, aki a színház alapítója, házi szerzője, színésze és zeneszerzője is volt egyben, csak később települt át a társu­lattal Bukarestbe. Fontosnak tartom még elmondani, hogy a mi színházunk az első professzionista színház a jiddis szín­házak között. Ez a hagyomány is arra ösztönöz bennünket, hogy tovább csináljuk, még ha Romániában ma nincs is több tizenhétezer zsidónál. Ebből a tényből persze az is követ­kezik, hogy színházunk közönsége nem csak zsidókból áll.

• A nem zsidó közönség hogyan tudja követni az előadásokat, hiszen feltehetőleg nem beszél jiddisül?

Mya Liontescu: Tolmács illetve szövegkönyv segít­ségével. Ahogy ma este itt Budapesten magyarra fordították az előadást, úgy Bukarestben románra fordítják. Ha azonban a társulat valahol vendégszerepei, néha játszik román nyelven is.

• Tehát a színháznak saját épülete van?

Mya Liontescu: Igen. Már kilencven éve. Az épület ere­detileg a zsidónegyedben állt és kórházként, valamint közösségi házként funkcionált, később alakították át szín­házzá.

– A színház az 1940-es évek első felében Antonescu jobb­oldali diktatúrájában is működött?

Mya Liontescu: Igen, de akkor román nyelven kellett játszani. A jiddis nyelvet csak kabarékuplék refrénjeibe vagy tréfák poénjaiba tudták becsempészni, így mégiscsak megőriztek belőle valamennyit ezekben az években is. Mondhatjuk, hogy a színház történetében a jiddist egyetlen percre sem tudták teljesen száműzni a színpadról. Abban az időben a zsidó színészeket eltávolították a román színházak­ból, így ők is nálunk találtak megélhetést.

– A zsidó témák megmaradhattak?

Mya Liontescu: Csak ilyen előadások voltak, miután megtiltották, hogy keresztény szerzők darabjait játsszuk. Nagyon sok revüt mutattunk be. A kabarékuplékban pedig el lehetett mondani olyan dolgokat is, amit más műfajban nem.

• És 1945 után?

Mya Liontescu: Ismét jiddisül kezdtünk játszani, 1948 óta állami színház vagyunk, a színház jellege azonban nem változott. A klasszikusok: Sólem Aléchem, Gordon, Perec darabjai soha nem kerültek le a repertoárról, sok a modem, nem jiddis nyelven író zsidó szerző is.

A jiddis 1948 után abban is segítségünkre volt, hogy az erős állami nyomást kivédjük. Miután ezt a nyelvet a nagyközönség nem értette, a párbeszédeket pedig nem min­dig fordították le, többet megengedhettünk magunknak, mint egy román színház.

– Gondolom, ezekben az években a közönség jellege erősen megváltozott, hiszen a romániai zsidóság döntő többsége kivándorolt Izraelbe.

Mya Liontescu: Ez igaz! Mi úgy tekintjük a színházat, mint egy emlékművet, amit olyannak kell megőriznünk, amilyen volt. Ezért ma is játszunk Sólem Aléchemet éppúgy, mint Feuchtwanger ”A Toledói zsidónő” című drámáját, Dumitru Solomon darabjait, aki zsidó és román nyelven ír, vannak keresztény szerzők is.

• Jiddis nyelven?

Mya Liontescu: Igen. Játszottuk jiddis nyelven már a Képzelt beteget is.

• Hogyan tanulják meg a színészek a jiddis szöveget?

Jean Waldmann: Amikor a szerepet tanulják, kezükben van román és a jiddis nyelvű szöveg is, így minden szó érthető számukra. Aztán ha egy szó jelentését később el is felejtik, ez egy másik darabban ismét felbukkan. így sajátítják el lassan a nyelvet. Jiddis nyelvű tanárok egyénileg is foglal­koznak a színészekkel és nem csak a nyelvet, hanem judaisztikát is tanítanak. Az egyik legnagyobb problémánk, hogy fordítóink már igen idős emberek. Az utánpótlás érdekében a Moldáviai köztársasággal igyekszünk kapcsola­tot teremteni, mert ott a jiddis még élő nyelv. Moldáviában nyolcvanezer zsidó él.

• Hány előadást tartanak egy héten?

Mya Liontescu: Három-négyet, de nyáron az is előfordul, hogy minden nap. Nyáron ugyanis sok turista jön Izraelből és Amerikából.

• Külföldi vendégszereplés?

JeanWaldmann: Idén már tettünk egy 38 napos körutat Németországban, nemrég a Lola Blauval Görögországban jártunk. Évente átlag két-három külföldi utunk van. A moszkvai és a kijevi jiddis színházzal pedig kölcsönösen vendégszerepeltünk egymásnál. Három éve Romániában rendeztünk egy jiddis színházi találkozót, ahová 16 országból jöttek társulatok – nemcsak színházak, hanem zenész – és énekegyüttesek is.

• Milyen nagy a társulat?

Jean Waldmann: Mintegy húsz színészünk van. Pontos számot azért nehéz mondani, mert elég nagy a mozgás. Négy színészünk más színháznál is fellép. Maja Morgenstein, Félix-díjas művészünk, aki ma este Lola Blau szerepét ját­szotta, „főállásban” a Román Nemzeti Színház tagja. Hetente három-négy alkalommal ott játszik, és egy-két alkalommal – a Nemzeti Színház programjától függően – nálunk.

– Anyagi támogatást honnan kapnak?

Jean Waldmann: Az államtól. Méghozzá úgy, hogy nem is lehet okunk panaszra. Persze ma minden színház anyagi nehézségekkel küszködik Romániában, de mi nem kapunk kevesebbet, mint bármely más együttes.

• Nem is szorulnak rá más pénzre?

Mya Liontescu: Csak néha, amikor rendkívüli dolgokat akarunk csinálni. így például egyszer különösen jó kivitelű, drága plakátokat csináltattunk Maja fényképeivel. Az ilyesmi azonban ritkán fordul elő. A folyamatossághoz megvan az állami dotáció. Még évente egy külföldi vendégszerelést is fizet az állam.