Kemény vita, egységes szavazás – Tudósítás a Mazsihisz április 22-i közgyűléséről

Kemény vita, egységes szavazás

Tudósítás a Mazsihisz április 22-i közgyűléséről

A közgyűlésén meglepő módon zsú­folásig megtelt a díszterem: a hátsó so­rokban, eddig szokatlan módon vagy 25-30 fiatal foglalt helyet. A nyitóima után a hagyományok szerint Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató, a hitköz­ség erős embere olvasta föl beszámo­lóját. Egymás után sorolta föl a Mazsi­hisz felügyelete alá tartozó intézménye­ket és adott számot az ott folyó inten­zív munkáról, újabb és újabb eredmé­nyekről. A hetvenes évek stílusát idéző beszámolóban külön hangsúllyal emlí­tett néhány (korábban a Szombat által bírált) területet. Így a Rabbiképző Inté­zet könyvtáráról (melyet hivatalosan már két éve átadtak, de azóta is zárva tart) megtudhatták a jelenlévők, hogy pályázatokon újabb pénzeket nyert, így „megkezdődött a könyvek átcsoporto­sítása”. Elkészült a Mazsihisz teljes kö­rű ingóságleltára is (melyet a Szombat áprilisi számban megjelent riport ké­szültekor még egyetlen választott tiszt­viselő sem látott). Elmondása szerint úgyszintén elkészült a Zsidó Múzeum festményeinek teljes számítógépes nyilvántartása. A beszámolóhoz Hajabács Júlia gazdasági főtanácsadó fű­zött számszaki kiegészítést.

Sessler György, a Mazsihisz és a BZSH közös számvizsgáló bizottságá­nak elnöke (továbbá a Mazsihisz kár­pótlási bizottságának elnöke, a Mazsök gazdasági vezetője és a Magyar Antifasiszták és Ellenállók Szövetségének alelnöke) méltatta az alapos leltárt és a vezetés együttműködési készségét. Ez­után bírálta a Mazsihisz vezetőségét, amely a zsidó hitközség és az állam kö­zötti megállapodást úgy írta alá, hogy arról előzetesen sem az elöljáróságot, sem a közgyűlést nem tájékoztatta. Kü­lönösen Tordai Pétert, a Mazsihisz el­nökét illette szemrehányásaival, aki úgy nyilatkozott, hogy az állam és a zsi­dóság százötven éve nem kötött ilyen jó megállapodást. És mindezt akkor – folytatta Sessler – amikor az osztrák állammal kötött kárpótlási egyezmény ér­telmében öt éven át összesen húszmil­lió dollár kártérítés folyósítása várható a magyar zsidóság számára. Ha olyan jó a helyzetünk, mivel támasszuk alá a kárpótlási követeléseket? Egyes hitköz­ségi vezetők mértéktelen ambíciói az egész kárpótlási folyamatot veszélyez­tetik – zárta Tordai felé irányított kriti­kus szavait. Ezután a zsidó szeretetkór- házban történt néhány hónappal koráb­bi betörés furcsa történetét ismertette. Az ellopott pénz fele megkerült, a rendőrség a vizsgálati anyagot átadta az ügyészségnek, amely azonban még­sem tett büntető feljelentést. A kórház igazgatója pedig jutalommal nyugdíjba vonult – zárta, sejtelmesen homályban hagyva, hogy kit is kell e nyilvánvaló anomáliáért felelőssé tenni.

Ezután Feldmájer Péter, a Mazsihisz korábbi elnöke emelkedett szólásra és tartott dörgő vádbeszédet az antiszemi­tizmus ellen. A profasiszta pártnak új­ságja, rádiója van és nemsokára tévéje is lesz. Ez ellen szólni kell, nem úgy, mint eleink tették annak idején. „És ha hetenként támadnak, hetenként kell válaszolni” – zárta nagy tapssal jutalma­zott beszédét.

Ez itt most a költségvetés vitája – em­lékeztetett Olti Ferenc alelnök, aki ez­után azt ismertette a jelenlévőkkel, mi­ért fog a költségvetés ellen szavazni. Ki­fogásolta, hogy a büdzsében nem látja viszont az általa beterjesztett javaslato­kat, így egyebek közt az antiszemitiz­mus elleni küzdelem sem szerepel kü­lön tételként. Ezután fölolvasta azt a nyilatkozatot, amelyet a holocaust em­léknap alkalmából ő maga adott át a sajtó képviselőinek, és amelytől a hit­községi vezetés még aznap finoman el­határolta magát. (Ennek oka az a mon­dat volt, amelyben fölkérték a köztár­sasági elnököt, hogy ne fogjon kezet a MIÉP képviselőivel.) Sokkal profibb mó­don kell képviselnünk érdekeinket, „amire még ma néhány tízmillió forintot dedikálni kell” – zárta szavait.

Ledniczky András szegedi küldött szerint az idézett nyilatkozat éppúgy az elöljáróság megkerülésével jutott el a sajtóhoz, mint ahogy az állammal is ha­sonlóképp kötöttek megállapodást. Ez­után a vidéki hitközségek minden köz­gyűlésen újra fölhangzó sérelmeit hall­hatták tőle a jelenlévők: a Kádár-korszak centralizációs hulláma óta a vidéki hit­községek tulajdonviszonyai rendezetle­nek, pénzügyi helyzetük roppant nehéz.

Schweitzer József főrabbi, az ominó­zus nyilatkozatra visszatérve maga sem tartotta szerencsésnek, hogy a köztár­sasági elnököt instruálni próbálták, kivel fogjon kezet és kivel nem. Még szeren­cse – folytatta – hogy Mádl Ferenc nem sértődött meg és a Parlamentben tartott holocaust-megemlékezés után felhívta őt (Schweitzer Józsefet) telefonon és meleg hangon elbeszélgetett vele. A főrabbi, aki az említett megemlékezés egyik szónoka volt, nagyon fontosnak tartotta az eseményt és sajnálta, hogy ezt a közgyűlésen meg sem említették. Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató erre röviden vázolta az előzményeket: a megemlékezésért felelős Pokorni Zoltán miniszter kabinetje úgy állította össze az ünnepség forgatókönyvét, úgy kérte föl Schweitzer Józsefet, hogy arról a hitköz­séget előre meg sem kérdezték. Ő a ma­ga részéről igenis jónak vélte a vitatott nyilatkozatot: a MIÉP-nek végre meg kel­lett adni a magáét.

Heisler András elöljáró megismétel­te a BZSH közgyűlésen elhangzott ja­vaslatot: a terven felüli bevételeket el­különített számlán kezeljék és csak a közgyűlés fölhatalmazásával költhessék el. (Ekkor bejött a terembe vagy harminc, a cionista szervezetek kék in­gét viselő fiatal.) Pollák Jenő támogat­ta az előtte szólót, majd megjegyezte: valóban nem volt bölcs dolog a köztár­sasági elnöknek címzett intés.

Radnóti Zoltán rabbi a költségvetés­sel kapcsolatban tett föl kérdéseket. Mi­féle ingatlanbevételeik vannak a vidéki hitközségeknek? Mekkora támogatást kap az ortodox hitközség? Mit takar az „egyéb közösségek” címszó alatt feltüntetett hatmillió forintos támogatás? A Zoltai Gusztáv beszámolójában emlí­tett 120 ezer látogatóra számolva a Zsi­dó Múzeumnak legalább 60 millió forin­tos bevételt kellene fölmutatnia, miért szerepel a beszámolóban mindössze 18 millió? Hajabács Júlia válaszolt: a vi­déki hitközségeknek, önálló jogi szemé­lyek lévén, nincs elszámolási kötelezett­ségük. Az ortodoxiának nyújtott évi támogatás 60 millió forint. A Zsidó Múze­um alacsonyabb bevételeinek oka az, hogy nem csupán 500, hanem 100 és 200 forintos jegyek is vannak, továbbá a bevételeket megosztják a Dohány ut­cai templommal, mivel a múzeumi bel­épő ide is érvényes. Feldmájer Péter er­re megjegyezte: ez biztos igaz, kár, hogy a beszámolóban nincs leírva.

A közgyűlés ezután szavazott: egy menetben, nyolc tartózkodással és egy ellenszavazattal, elfogadták a tavalyi mérleget és az idei költségvetést. A mó­dosító javaslatokról nem esett szó.

Ezután a terembe csöndben bevonult fiatalság aktivizálódott: egy sokszorosí­tott röplapot kezdtek osztogatni, mely­ben az ifjúsági szervezetek helyiséggond­jaira hívták föl a figyelmet Az elnöklő Tordai Péter föl is olvasta annak szöve­gét, amelyet a jelenlévők illően megtap­soltak. Fehérvári András fiatal Páva ut­cai küldött, aki az ifjúság képviseletét föl­vállalta, elmondta: azért folyamodtak eh­hez a feltűnő módszerhez, mert e tárgy­ban írott leveleikre hónapokon át nem kaptak választ. Zoltai Gusztáv azonnal el­magyarázta, hogy a korábban visszaka­pott (azelőtt a Gyógypedagógiai Főiskolá­nak otthont adó) Bethlen téri épületet szánták az ifjúságnak, ettől azonban, kü­lönböző ellenjavallatok következtében elálltak. Azt javasolta, keressen magának minden szervezet helyiséget, amit majd a hitközség finanszíroz. Önálló épületet szeretnénk – válaszolta erre Fehérvári, valamint Verő Tamás ifjúsági rabbi. Tor­dai Péter elnök támogatta e kívánságu­kat, javasolván számukra a hajdani óbu­dai zsinagóga épületét. (Ennek visszavá­sárlása az elnöknek régóta szívügye.) Öl­ti Ferenc alelnök felolvasott egy régebbi elöljárósági határozatot, amely épp az if­júsági ház ügyében utasította lépésre az ügyvezetést. „Valóban mulasztottunk, önkritikát kell gyakorolnunk” – válaszolta erre az ügyvezető igazgató, majd nagyvo­nalú ígéretet tett: augusztusra megoldja az ifjúsági ház problémáját. Streit Sán­dor BZSH-elnök kételyeit fejezte ki, hogy egy ingatlan rendelkezésre bocsájtásának minden gondját meg lehet-e oldani néhány hónap alatt. A tárgyban folyó jó negyvenperces vita végül konkrét ígéret­tel zárult: Zoltai Gusztáv egy-két héten belül bemutat az ifjúság képviselőinek egy használható épületet.