Kelet-európai zsidó kárpótlás

Amerika vigyázó szemei

Az amerikai kormány diszkréten „beszállt” a kelet-európai volt szo­cialista országok zsidó kártérítési ügyeibe. Megbízottat is kinevezett ez ügyben Stuart Eizenstat személyében, aki „főállásban” az Egyesült Ál­lamok nagykövete az Európai Közös­ségnél Brüsszelben.

Richard Holbrooke közép-kelet-európai ügyekben illetékes amerikai külügymi­niszter-helyettes, Eizenstat felettese rend­kívül fontosnak nevezte, hogy végre meg­nyugtatóan rendezzék a II világháború ezen utolsó, lezáratlan fejezetét. A külön­leges megbízott, aki az elmúlt két évben már járt a kelet-európai államok többsé­gében s most készül a Baltikumba, fontos­nak tartotta kijelenteni a Forward című New York-i zsidó lap olvasói számára, hogy nem egy amerikai tervet kíván a kelet-­európai tárgyalófelekre ráerőltetni, hanem „katalizátorként” szeretne közreműködni az ügy előmozdítása érdekében. Ezért lit­vániai és lettországi útja során tudatja ezen országok illetékeseivel, hogy „az ameri­kai kormány és az amerikai nép rájuk szegezi tekintetét”, és fontosnak tartja a háború alatt elpusztított vagy elüldözött zsidók vagyonának visszaszolgáltatását.

Kelet-Európa szovjet uralom alá került országaiban korábban szó sem lehetett az elrabolt zsidó tulajdon visszajuttatásáról, hiszen mindenre a kommunista állam tet­te rá a kezét. Így a témát csak 1989 után lehetett fölvetni. A politikai súllyal rendel­kező zsidó csoportosulások (elsősorban természetesen Izrael Állam valamint a nagy amerikai zsidó szervezetek) a World Jewish Restitution Organization-t (WJRO) bízták meg, hogy tárgyaljon a ke­let-európai kormányokkal. A tárgyalások tétje igen nagy (Megfelelő és legmegfe­lelőbb kárpótlás – Szombat, 1995. szep­tember), hiszen a zsidóktól elorzott va­gyon milliárdos nagyságrendű volt: az amerikai külügyminisztériumban terjengő hírek szerint például Szlovákia esetében a nemzeti vagyon 40 százalékára rúgott.

Az érintett országok nem egyformán reagálnak a zsidó igényekre. Az ügyben jelentős szerepet játszó World Jewish Congress (WJC) egyik vezetője szerint Magyarország Románia Szlovákia és Bul­gária kormányai „kellő érzékenységről” tet­tek tanúbizonyságot, míg Csehország és Lengyelország mutatkozott a legkevésbé együttműködőnek. (Ismeretes az amerikai kongresszus intő levele a kelet-európai kormányokhoz a zsidó kárpótlás ügyében,

melyre a cseh parlament indignálódott hangon válaszolt, mondván: nem értik az amerikaiak ez irányú buzgalmát, hiszen ők sem avatkoznak bele az amerikai indiá­noknak fizetendő kártérítés dolgába.)

Kié legyen a kormányok által majdan fizetendő kárpótlás? Ez a következő – a magyarországi tárgyalásokból már jól is­mert – kérdés. Izrael Államé, amely a világ (hajdan élt és ma élő) zsidósága legfőbb képviselőjének taraja magát? A helyi (gyak­ran töredéknyi) zsidóságé? Részesüljenek belőle azok az amerikai, kanadai stb. zsi­dók is, akiknek felmenőit a Vészkorszak­ban elüldözték, vagyonuktól megfosztot­ták vagy megölték? Részesüljön belőle a kelet-európai zsidókat évtizedek óta támo­gató Joint Distribution Committe? Az utóbbi időben fölerősödött az ortodox, il­letve a haszid közösségek hangja, ame­lyek arra hivatkoznak, hogy a nácik által elpusztítottak legnagyobb része hagyo­mányhű zsidó volt, így nekik is nagyobb beleszólás jár a majdan visszatérítendő javak felosztásába. „Ki választotta meg őket? Ők beszélnek demokráciáról és meg sem kérdik, ki szavazott rájuk?” – méltatlankodott egy ortodox aktivista a WJRO-ról szólva, amely a világ zsidóságá­nak nevében tárgyal. Régóta ismert prob­léma merül föl itt újra: az amerikai zsidó­ságnak nincs egységes szervezete (a szekularizáció előrehaladtával egyre mélyül a szakadék egyfelől az ortodoxok, másfelől a konzervatívok és reform-zsidók között), a világ zsidóságának pedig még kevésbé. „Jogos kérdés, hogy hogyan osztjuk föl azt a pénzt, de egyelőre az a fontosabb, hogy megkapjuk” – mondta erre a WJC fent nevezett képviselője.