Kati Marton: „A politikának egy kicsit hátrébb kéne lépni”

Forrás: Népszava

2008. január 9. / Hamvay Péter Ma mutatták be Kati Marton amerikai író, újságíró legújabb könyvét: „Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot”. A Károlyi-palotában.

Kati Marton szülei amerikai hírügynökségeket tudósítottak Budapestről az ötvenes években, ám lányuknak nem árulták el, hogy nagyszülei a holokauszt áldozatai lettek. Csak újságíróként szembesült évtizedekkel később zsidó származásával, amikor a forradalomról forgatott filmet Magyarországon.

Kati Marton élete maga is egy regény. Könyvet is ír belőle: „A hidegháború egy kislány szemével” lesz majd címe. Emléket állít benne imádott szüleinek. A családi legendárium szerint édesapja, Marton Endre a vívócsapat tagjaként érkezett a berlini olimpiára 1936-ban, ott ismerkedett meg későbbi feleségével, Ilonával, aki a nézők között ült a megnyitón. Akkor pillantották meg egymást, amikor az egész stadion karlendítéssel üdvözölte a Führert, csak az övék maradt lenn.

Felejteni akartak

A vészkorszakot az egyik Wallenberg-féle védett házban vészelték át, az anya miskolci rokonsága azonban nem volt ilyen szerencsés, Kati nagyszülei Auschwitzban lelték halálukat. Unokájuk egy Budapesten, az ABC televíziónak forgatott 1956-os dokumentumfilm kapcsán talált rá egy nénire, aki ismerte a szüleit és elmesélte, hogy bár őket Wallenberg megmentette, de a nagyszülőkön már nem tudott segíteni. „Hát nem bombatámadásban haltak meg!” – döbbent rá az újságíró. Ekkor szembesült először zsidó származásával. A néhány éve Washingtonban elhunyt szülők felejteni akartak a némasággal, mint oly sokan a holokauszt után. Zsidóságukat már régen odahagyták, magyarságuktól azonban nem akartak megválni. Az ötvenes években sem hagyták el az országot, édesanyja, Marton Ilona, a UPI-t, édesapja az AP-t tudósította a Rajk- és a Mindszenty-perről, majd az 56-os forradalomról. Háztartási alkalmazottaik helyett az ÁVO-nak szóló jelentéseket is megírták magukról, ne kelljen bajmolódni az írógéppel a takarítónőnek, a kertésznek, a sofőrnek. Így legalább nem lett baj. Egészen 1955-ig, amikor mindkettőjüket letartóztatták. Édesapját az amerikai követtel játszott szokásos bridzsparti után, éjjel, az utcán fogták el. Amikor édesanyjáért jött az ÁVH, Kati nyitott ajtót a bőrkabátos férfiaknak. De nem volt ideje megijedni tőlük, mert rohant vissza a szobájába a szomszéd nagylánnyal játszani, aki aznap állt szóba vele először. Mint később kiderült, ÁVH-s apja tanácsára, aki részt vett a letartóztatásban. Így terelték el a gyerek figyelmét.

Új regényre készül

Idegenek nevelték a két Marton testvért, mert a rokonok ki sem merték nyitni az államvédelmis autóval érkező gyereknek az ajtót. Aztán a forradalomban kiszabadultak a szülők, tőlük értesült Amerika az eseményekről, Marton Endre adta le az utolsó tudósítást a forradalmi Magyarországról. Túl sok volt a feladat, nem is gondoltak sokáig a saját menekülésükre. Amikor rászánták magukat, a határt már nem volt esélyük elérni, csak az amerikai követségig jutottak. Ahol esténként Mindszenty Józseffel imádkoztak együtt a gyerekek mint jó katolikusok. A kádári adminisztráció aztán világossá tette, Martonéktól inkább megszabadulna, ha útlevélért folyamodnak, megkapják. Még az is felvetődött, hogy az esztergomi érseket is kicsempészik, de a terv végül nem sikerült. Az Egyesült Államokban hősöknek kijáró ünneplés fogadta őket. Erről fog szólni az új regény, aminek adatait szorgalmasan gyűjtögeti itthoni útjai során Kati Marton, akit olyan amerikai lapok fogadtak munkatársul, mint a New Yorker, az Atlantic Monthly, a londoni The Times, a The Washington Post, és a Wall Street Journal. Férjével, Richard Holbrooke-kal évente járnak Magyarországon. A diplomata férj Pesten tartott esküvőjükkor megígérte: minden évben idelátogatnak.

A könyv kilenc magyar színesen és hitelesen megírt históriája, akik a náci fenyegetés idején menekültek el Magyarországról. Valahányukat halálra szánták származásuk miatt – Teller Ede, Szilárd Leó, Wigner Jenő, Neumann János, Robert Capa, André Kertész, Alexander Korda, Arthur Koestler és Michael Curtiz, a Casablanca rendezője a fasizmus elől kerestek védelmet új hazájukban. Amerikában tavaly más címmel – „A nagy menekülés, kilenc zsidó, akik megváltoztatták a világot” – jelent meg a könyv. Piaci döntés volt, hangzik a címváltozást firtató kérdésünkre a válasz: „Az eredeti verzió a kilenc magyar volt, de az amerikai kiadóm úgy gondolta, ezzel a címmel csak a magyarokat érdekelné a könyv.” Arra a kérdésre, mit szól ahhoz, hogy a forradalom ötvenedik évfordulóján – ennek ünnepére jelent meg a könyv a tengerentúlon – utcai harcok alakultak ki Pesten, s ma is fekete egyenruhába, nyilas szimbólumokra hajazó maskarába vonulnak fel országszerte fiatalok, Kati Marton arcán nem változik a lefegyverző mosoly.

Ahelyett, hogy ingerülten antiszemita veszélyről beszélne, csak annyit mond: „Érzelmileg bizonyára kissé visszamaradott fiatalokról van szó, akikre figyelni kell, segíteni és tanítani őket, hogy ne legyenek indulataik és frusztrációik foglyai. Sajnálatot érzek irántuk” – mondja, aztán hozzáfűzi, a demokrácia hosszú folyamat, a tengerentúlon 250 éve tanulják, idehaza csak másfél évtizede. „Az azonban szomorú, hogy Magyarország kissé retardált állapotban van, szörnyű, hogy ma arról vitatkoznak emberek, ki a magyar, ki a magyarabb? Ennek semmi értelme, viszont a világ tele van valódi veszéllyel, azokra kell megtalálni a megoldást – s rámutat a könyve borítójára, ahol a kilenc magyar zsidó fényképe díszeleg – nagyon szomorúak lennének, ha látnák, hogy idehaza még mindig nem jutottak túl teljesen azokon a kérdéseken, ami miatt menekülniük kellett.” A magyar politikáról nem szeretne beszélni Kati Marton – aki épp az amerikai választási kampány sűrűjéből érkezik, hiszen részt vesz Hillary Clinton mellett korteskedő férje munkájában. Csak annyit kockáztat meg: „Jó volna, ha egy kicsit hátrébb lépnének a politikusok, és személyük helyett az kerülne előtérbe, hogy mit is akarnak tenni az országért. Higgye el, kevésbé személyesebbek és élesebbek lennének a viták.”

Pest aranykora

Jelenleg 40 ezer példányban fogyott el a könyv a tengerentúlon, most jön az olcsóbb, puha kötésű változat. Előkészületben a német kiadás, és tárgyal a francia megjelenésről is. Kati Marton számára cseppet sem szokatlan az írói siker, hiszen „Titkos hatalom – elnökök és asszonyaik” című könyve felkerült a The New York Times bestsellerlistájára.

A könyv azért született, hogy az amerikai közönség többet megtudjon Magyarországról, „De igazából a szüleimnek szántam, ők sajnos már nem érhették meg a megjelenését. Mert a régi Pestet akartam megírni, a fasizmus és kommunizmus előtti várost, amit ők rajongásig szerettek. Ha van üzenete ennek a könyvnek a magyarok számára, csak az, hogy remélem, épp olyan nyitott, gazdag város lesz Budapest, mint az aranykorban volt. A könyv szereplői is azért arathattak sikert, mert egy világváros nevelte őket, otthonosan mozogtak hát szerte a világban.