Deszka és szögesdrót

Január 17-én, a Parlament előtt emlékezett meg a magyar- országi zsidóság a budapesti gettó felszabadulásának év­fordulójáról,

A nyomtatott és az elektronikus média, protokolláris be­számolókon túl nem foglalkozott az eseménnyel. Túl az ak­tualitásokra koncentráló felszínességen, nem lehet nem ész­revenni a jobboldali, a baloldali és a liberális politikai sajtó egyöntetű tendenciózusságát. Ki-ki csak a számára hasznos nézőpontból reagált a rendezvényre, a pártpolitika felett ál­ló üzenetet, melynek csak értéke van, használati értéke nincs, nem hallották meg, így arról a szélesebb nyilvánosság is csak az utólagos reflexiók nyomán szerezhetett tudomást.

A rendezvény azonban létrejött, az üzenet elhangzott.

Könnyen lehet, hogy a XX. század végének, a XXI. század elejének magyar-zsidó történetírója úgy emlékezik majd az eseményre, hogy ha egy évtizednyi késéssel is a rendszerváltás után, de kezdetét vette a zsidó közösség politikai nagykorúvá válása.

Számos olvasónk jelezte, szívesen látná nyomtatásban a megemlékezésen elhangzott szónoklatokat. Az alábbiak­ban elhangzásuk sorrendjében olvashatják Kardos Péter főrabbi, Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke (levél­ben küldött), Martonyi János, a Magyar Köztársaság kül­ügyminisztere, Demszky Gábor, Budapest főpolgármeste­re és Szántó T. Gábor író, a Szombat főszerkesztője be­szédének szövegét.

Kardos Péter

Ribajnaj sel ajlom! Vi­lágnak Ura!

Hozzád fohászkodom ez ünnepi órán, hogy el­mondhassam mindazt, amit reám bíztak…

Reám bíztak kórházi vagy otthoni betegágyon sínylődök…

Reám bíztak azok, akik egykor lakótársaim voltak a budapesti gettó­ban de már nem tudnak szólni: mert betegek, mert leépültek – de nem annyira, hogy ne látnák, ne hallanák mindazt, ami kö­rülöttük történik.

Soérit gettó – a budapesti gettó mara­déka.

Az egykori 70 ezerből talán néhány száz…

Az ő nevükben kérdezem: amikor év­tizede folyik a nemes és kevésbé ne­mes vetélkedés: ki a jobb, ki az igazi magyar. Valóban: ki a jobb?

Azok-e, akik utódainak vallják magu­kat mindazoknak, akik ebből a házból indították el a magyar holokausztot, vagy azok, akik túlélték, elveszítették szeretteiket – és mégis itt maradtak.

Már csak néhány száz az egykori 70 ezerből…

Mi nem megemléke­zünk, mi emlékezünk a gettóra!

Mi vagyunk azok, akiknek a Schindler lis­tája című film vetítése előtt az egyik tévécsa­torna a következő felira­tot mellékelte: „Kép és hanghatások megzavar­hatják egyes nézők nyugalmát.” Saj­nos, hogy ez a felirat nekünk szólt, és nem azoknak, akiknek kellene, hogy szóljon.

Már csak néhány száz az egykori 70 ezerből…

Akik nem megemlékezünk, hanem emlékezünk.

Emlékezünk a magyar nyilasra, aki karszalagján a tiltott önkényuralmi jel­képpel, mindkét kezében fegyverrel te­relt bennünket a Duna-part felé…

Emlékezünk arra a szovjet katonára, aki sapkáján a tiltott önkényuralmi jel­képpel, egyik kezében fegyverrel, a má­sikban kenyérrel jelent meg a pince ka­pujában, és meglátva a pokol bugyrának élő képét, a reményüket és szeretteiket vesztett nyomorultakat, csillogó szem­mel így kiáltott felénk: Fasiszti káput!

Én, a galíciai jöttment, a Jordán part­járól ideszalasztott, az idegenszívű és idegenlelkű – mit mondjak erre?

Tévedés ne essék! Tudom, mi történt később! Itt éltem! Sokak számára bör­tön és akasztófa, útlevélmegvonás, az 56-os forradalom eltiprása, a család ki­irtásával való fenyegetés és zsarolás – némelyiknek magam is szenvedő al­anya voltam. De a tény az tény marad! Nem a szabadságunkat, az életünket köszönhetjük nekik.

Két, jelképes koszorúval kívántam adózni a budapesti gettó áldozatainak.

Az egyik deszkából és szögesdrótból készült. Abból a deszkából, amellyel ott körülvettek bennünket. Abból a szö­gesdrótból, amely az auschwitzi tábort vette körül.

A másik koszorú a kegyelet és az em­lékezés virágaiból készült.

Ribajnaj sel ajlom! Világnak Ura!

Hozzád fohászkodom e gyászos órán: Csak, e második koszorúra le­gyen szükség!

Hogy megvalósuljanak ezen megem­lékezés céljai: hogy egy szabad, öntu­datos, demokratikus, gyűlölettől men­tes, európai Magyarország polgárai egyenlő jogokat élvezzenek, tartozza­nak többséghez vagy kisebbséghez.

Így legyen! Ámen.