Kallus aranya Purimban

KALLUSNÁL VALÓBAN pö­rög az élet trenderlije. Forog rajta a négy betű, mint napjai sorsában is a vidámság és a szo­morúság, egymásba fonódnak, mint életben a sorsok, jön a kezdet, majd a vég, benne az öröm és a bánat. Ez a négy betű trenderlin – alef, bét, gimmel és dalet.

Kallus Lászlónak az élet nagy ABC-jéből eddig minden kijutott.

Nem ő pörgette so­hasem a búgó-forgó trenderlit, hajtotta azt bőven, buzgó erővel maga az élet, Kallus sorsa. Emlékszem, hogy örült, amikor si­kere volt, kijött a tévé­stúdióból és nyakam­ba borult, boldogan mondva, odabent a stúdióban szép volt a mai est, a vonalak kirajzolták a gon­dolatomat és ezt látta az egész ország. Bánatos volt, amikor elvesztette édes­anyját, akit imádott, könnyes szomo­rúság fogta el, amikor eltávozott test­vére, de utánanyúlt lánytestvére gyer­mekének, tenyerébe vette és ápolta, egyengette útját, olyannyira, hogy meg sem állt vele Amerikáig. Ott rátette a jövő útjára, és amikor úgy érezte, hogy a gyerek révbe jutott, felnőtté vált, ak­kor hagyta, hogy visszapörgesse őt a trenderli a Duna két partjára, a Manhat­tan sarkáról.

ISTENEM, ISTENEM. Mondta néha-néha, amikor belészorult a fájdalom, csak úgy tudott meg­szabadulni tőle, hogy felrajzolta ér­zéseit a papírra, jellegzetes nőalakját, mindenki pesti Mancikáját, írt hozzá szellemes mondatokat, csattanó poé­nokat, s ezek megjelentek az újságok­ban, mosolygott, nevetett rajta az egész város. De ő füstölgött magában, fekete szemüvege mögött néha könnybe lábadt a szeme, rágyújtott pipájára, magába szívta jó ízű füstjét és vidám volt köztünk a szerkesztőségben, éltető elemében, a redakcióban.

Most Kallus aranyát keresem. Amikor fekete bársony terül a pesti háztetőkre, egészen biztos, hogy a Duna-parton egy sárga ablakszem nézegeti magát a folyó tükrében, mert azon túl a szoba sápadt lámpafényében Kallus, a karikatúra-művész hajlik rajz­lapja fölé, egyenes és görbe fekete vo­nalakat húz fehér papírra, hogy reggelre elkészüljön a karikatúra, menjen a redakcióba, vigye a művész gondolatát, mondandóját az olvasónak.

Napközben megtalálni lehetetlen. Időt, találkozót egyeztetni vele hiábavaló próbálkozás. Éjfél után egy órakor lép­tem át a karikaturista lakásának küszöbét, de az előszobából csak a fal­hoz simulva, előre lépegető araszolgatással jutottam műtermébe – rajztöm­bök, papírhalmok, műveket őrző dobo­zok rengetege között.

– Az óra éjfél után kettőt mutat: most min dolgozol, miközben alszik a város?

– Nemrég jelent meg a Magyar Posta kiadásában a világ első két karikatúra­bélyege. Latabár Kálmánt és Chaplint ábrázolták. Mindegyik bekerült az év legjobb 12 bélyege közé. Most Benny Hill és Alfonzó következik. Éppen ezen dolgozom.

Amikor a trenderli négy betűje pör­gött és éppen az örömnél állt meg, akkor Kallus a világhírességek pódiumán, a lámpák fényébe került, minden reflek­tor rámeredt, és élesen látta a nagy idők nagy tanúit, mert világhíres emberek­kel találkozott, elő­kapta a mindig nála lévő rajztömböt és a tustollat, annak éles hegyével rögzítette a vele szemben ülő művészek arcélét – rajzolni kezdett. Most itt a pesti éjszakában, a szoba sárga, tompított lám­pafényében az éles vonalakkal született karikatúrák néznek rám, a világhíres em­berek portréi tekin­tenek le a falról, úgy ahogy Kallus látta, láttatta őket. Greta Garbót, Sammy Davist, Woody Allent, Luciano Pavarottit, Peter Falkot, Brigitte Bardot-t, Liza Minellit, Gina Lollobrigidát – és a többieket. És ami nincs a képeken, az benne van Kallus maga mögött hagyott életében. Vidám percek, boldog pillanatok, hangulatos órák, amiről csak ő tudna sokat mesélni.

• Göncz Árpád köztársasági elnök­kel is találkoztál…
• Igen és mind a mai napig nem tértem magamhoz, csak akkor hiszem el azt a napot, hogy mindaz nem álom, hanem valóság volt, ha ránézek fénylő kitüntetésemre és annak feliratára: „A Magyar Köztársaság elnöke Kallus László karikaturista-művészt életmű­véért Köztársasági Elnöki Aranyérem­ben részesítem.”

Nehezen, fájdalmasan jön a világra a karikatúra, de ha már itt van, akkor tisztán szól és igazat mond. Ezt ismerte el az elnöki kitüntetés, ettől csillog szebben Kallus aranya. Szimcha ez a javából.