Judaika-aukció – Magyarországon először

Hét évvel ezelőtt nyílt meg köny­vek, kegytárgyak, valamint mű­tárgyak kiállítására és értékesí­tésére Budapesten a Makkabi kiadó pa­rányi boltja a Wesselényi utca 13. alatt. Azóta a Biblical World Gallery és a szomszédos Café Noé népszerűvé vált. Az üzlethelyiséget emeleti galéria be­építésével „növelték” kétszeres befog­adóképességűvé. Itt lehetett megtekin­teni azokat a festményeket, grafikákat, könyveket, kegytárgyakat és kézirato­kat – összesen 374 tételt -, amelyek az első hazai judaika-aukció anyagát ké­pezték. A Hotel Átrium Hyatt Kármán- termében kerültek kalapács alá novem­ber 28-án, Marsó Diana kikiáltó szaka­vatott celebrálásával.

A várakozó zsongásban magyar, né­met és héber mondattöredékeket lehe­tett kivenni, bizonyságául annak, hogy a budapesti rendezvény a határokon túlról vonzott érdeklődőket: rutinos műkeres­kedőket és laikus magángyűjtőket egya­ránt. Három nyelven foglalkozott a vá­sárlókkal Raj Tamás is, a Makkabi kiadó igazgatója, az árverés egyik szervezője, a hangulatot pedig csinos fiatal hölgyek segédlete fokozta, miközben szorgosan koppant Marsó Diana kalapácsa, aki ko­rábban a szakmában úttörőnek számító Műgyűjtők Galériájában vezetett heten­ként aukciókat, most pedig saját Arte Galériájában teszi ugyanezt.

Először a hitélettel és a polgári élet­móddal kapcsolatos tételekre licitálhat­tak a jelenlévők. A „sztár” kétségtelenül egy négyemeletes ezüst szédertál volt – cizellált aranyelemekkel ékesítve – az 1880-as évekből, amely visszakérésre ment el végül 1 100 000 forintos kikiáltá­si árán. A kínálat nemzetközi voltára is jó például szolgálhat, hogy a századforduló Magyarországáról származott az az ezüst szecessziós hanukkai menóra, amelyet 200 000 forintos kikiáltási árán értékesí­ tettek, míg egyenként 140 000-ért cserélt tulajdonost egy antik ezüst bécsi gyertya­tartópáros az 1840-es esztendőkből, akárcsak egy nagyjából ezzel egyidős Tó­ra-mutató lengyel földről. Karlsbadi volt egy első világháborús porcelán szédertál, kézi festéssel és aranyozással, amelynek a licitálás során 38 000-ről 55 000-re ment fel az ára, míg valamivel korábbról egy jeruzsálemi, csónak formájú, filigrán ezüst böszomimtartó – arasznyi mérete ellenére – 45 000 forintot ért az előzetes becslés és leütés szerint.

Régebben a műtárgyak levédése in­kább előnyt jelentett honi tulajdonosá­nak, az utóbbi időben viszont fordított­jára váltott át a helyzet, mert a szigorú intézményi nyilvántartás rendszerint a külföldre szállítást is akadályozza. Épp ezért szorul mihamarabbi reformra az eddig rendszer, amelyet mára túlhaladott a magyar műkereskedelmi élet re­alitása is. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma menet közben védetté nyilvánított a judaikákból is több tételt, főleg a pergamenek és tekercsek kate­góriájában. Talán ezért maradt vissza egy 18. századi Tóra-tekercs a Lemberg melletti Libahara faluból, amelynek há­nyattatása kész regény: utolsó tulajdo­nosa ugyanis Majse Buchmann szabó­mester volt, akit a németek 1942-ben családostól elhurcoltak. így került a kegytárgy barátjához, aki partizán lett, és a Melnyik-csoport tagjaként 1949-ben végezték ki. Az ő rokona kínálta fel most a viharos korokban sérült, hiá­nyos, ruhája- és díszefosztott perga­ment 980 000 forintért, és bár maga Raj Tamás mutatta fel és tekerte vissza utólag gondosan tokjába a megható kordokumentumot, ennyiért nem kelt el. Miközben elkelt egy ezzel egyidős és szintén védett, hibátlan mezuza 15 000 helyett 20 000-ért, egy múlt századi tár­sa ugyanennyiért nem keltett érdeklő­dést, akárcsak egy kézzel írott Eszter-tekercs sem 78 000 forintért, feltehető­leg ismételten a védettség okozta kivi­teli tilalom miatt.

A kínálati mezőny túlnyomó többsé­gét a könyvek, apró nyomtatványok, kéziratok, papírrégiségek, továbbá a hebraikák képezték. A mintegy százfő­nyi közönségből erre a több mint há­romszáz tételre fokozatosan egy „szak­emberekből” álló, nemzetközi mezőny maradt a helyszínen a háromórányi, „maratoni” árverés végére. Olykor már baráti purparlé alakult ki a kikiáltó és a törzsvásárlók között.

Gyermekkorom emlékei jutottak az eszembe, amikor egy bordó fedelű, aranyozott cirádákkal díszített, sze­cessziós album került kalapács alá. A közismert és megérdemelten népszerű Révai-kiadvány ugyanis a mi családi könyvtárunkban is megvolt. Amikor még nem is tudtam olvasni, Ferenczy Károly, Grünwald Béla, Hollósy Si­mon, Réti István és Thorma János egész oldalas, szépséges illusztrációi­ban gyönyörködtem. Később valóságos személyes ügyként éltem át Simon Ju­dit sorsát – mivel anyám is Simon lány volt, és szentül meg voltam róla győ­ződve, hogy a nagyapám tulajdonából való könyv csakis rólunk szólhat, Kiss József sorai ma is fülembe csengenek: „Simon zsidóéknál minden esztendő­be’ / Kis deszkakoporsót tesznek le a földbe…” A díszkötet az aukción húsz­ ezer forintos kikiáltási árán kelt el – megérdemelten. Egy másik díszkötet 1924-ből több mint kétszeresére ug­rott, amikor a Hevesi Simon által fordí­tott Hagadáért – Zádor István rajzaival kísérve – az eredetileg elvárt minimális 15 000 helyett 32 000 forintot fizettek.

Külön tanulmányt lehetne írni a 18. századtól kezdve a német nyelvterüle­ten kiadott, zsidó vonatkozású köny­vekről, amelyek ezen az aukción is szép számmal megjelentek. Ezek hol a támadás, hol a védekezés alapállásá­ból közelítenek meg egy-egy kényes múltbéli vagy korabeli témakört, törté­neti, avagy lexikális jellegű összegezést. Bár a teljes német Talmud-fordítás rit­kaságszámba menő 1936-os berlini ki­adását 200 000-ért kínálták, egyelőre megmaradt. Elkelt viszont a zsidók ze­nei lexikonja 1941-es berlini kiadása 5000-ről 6500-ért, a varsói Jacob Weiss 1881-es bécsi kiadású zsinagóga-muzsika-kottáskönyve német, lengyel és orosz szövegekkel, potom 15 000- ért. Nagyobb érdeklődés főleg a hazai históriát kísérte. Például eredeti dobo­zában maradt az utókorra A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma, amelyet 1940-ben az első világháború emléké­re adtak ki Budapesten és a mostani li­citáláson 24 000 helyett 40 000 lett a leütési ára. Egy sokféle állami fennha­tóságot megért „viharsarokból” érke­zett héber tulajdonosi pecséttel ellátott üzenet a mának… Faragott-festett, vi­dám szöveggel tűzdelt „nevető fejfái­ról” lett híres Szaplonca (a mai romá­niai Sapinta), ahol Meir Joszef rabbi megírta Mózes második könyvének ma­gyarázatait és 1911-ben Munkácson kiadta. Vételi megbízással 7000-ért kelt el. Érdekes ugyanakkor, hogy az ötkö­tetes, ötezer viccet tartalmazó magyar gyűjtemény a harmincas évekből épp­úgy nem volt kelendő, mint egyidős, la­tin betűs, jiddis kortársa Berlinből (előbbi 20 000, utóbbi 2500 forintos kikiáltási áron). Mint ahogy Schindler listájának könyvszettje is megmaradt számozott díszdobozban 15 000-ért.

„Németországban, Frankfurtban rend­szeresen tartanak judaika-árverést. A londoni Sotheby’s évente kétszer is rendez kimondottan judaika-aukciót: mégpedig ősszel New Yorkban, ta­vasszal Tel-Avivban…

Mivel az indulásnál is a könyvanyag bi­zonyult a legszámosabbnak és legszínvo­nalasabbnak, legalábbis megítélésem szerint, ezért tavasszal tartandó árveré­sünkön kizárólag erre koncentrálunk, mert addigra ismét összejön egy komo­lyabb válogatás. Ami viszont a továbbia­kat illeti, ősszel ismét hasonló jellegű, vegyes judaika-anyaggal szeretnénk a nyilvánosság előtt megjelenni, mert mos­tani tapasztalatunk szerint erre is van kö­zönségigény” – fogalmazott Raj Tamás az árverést követő nyilatkozatában.

Wagner István