Jórcájt Lizsenszkben

Elhagyod Kassát és Eperjest. Vonatról buszra, buszról vonatra szállva ka­paszkodsz a Dukla-hágó felé. A határ a hegygerincen húzódik.

Zlotyt váltasz, megkeresed és próbálod szemmel tarta­ni a rzeszówi járat uzsonnázó sofőrjét Ez’már Galícia, szippantasz mélyet a hószagú levegőből, és elnézegeted a me­sébe illő, szürke felhőket. Mire Lizsenszkbe érsz, lassan vége a napnak. Minden zárva, tétlen taxis szendereg fő­téri magányában. Elsétálsz a régi piacté­rig, elegáns buszokat, varsói és krakkói bérkocsikat kerülgetsz, majd arra for­dulsz, amerre az utasok tartanak. Apró fénypontok táncolnak egy fehér épület körül: elemlámpás hászidokat látsz Elimelech rabbi sírjánál, az alvó városka zsidó temetőjében.

Tavaly kétezer zarándok érkezett a rabbi jórcájtjára. A legismertebb közép-­európai rabbisírok közül a száncit, a lublinit és az újhelyit együttvéve sem láto­gatják annyian, mint ezt itt.

▼

Amikor a Baal Sem legméltóbb utód­jaként ismert Dov Beer a „mezericsi maggid”, a haszidizmust ellenzőktől üldöztetve, megfáradva elment, a mozga­lom terjedését már nem lehetett tiltá­sokkal megállítani. A „maggid” legjobb tanítványai Ukrajnától Morvaországig fontos rabbiállásokat töltöttek be. Galí­ciába Zuszján és testvérén, Elimelechen keresztül jutottak el mesterük tanításai. Zuszja, „Isten bohóca” fütyörészve, de­rűsen járta a falvakat; Elimelech, apjuk utódjaként, a San parti Uzsenszkben lett rabbi, és idővel Galícia legismertebb caddikjává vált. Rengeteg tanítványa volt, köztük a kállói Jicchok Eizik, s egy­kori tanulótársai is gyakran keresték fel tanácsaiért. A „caddikizmus” korábban megfogalmazott teóriáit (miszerint a haszidizmus egyik alaptétele a caddik fel­tétlen tisztelete; a caddik közvetít a föld és az ég között; ő jár közben a Teremtő­nél hívei érdekében) összefoglalta és át­vitte a gyakorlatba. A kvitliket nem in­gyen írta ugyan, de aszkétaként a pénzt nem tűrte meg házában; szegények szá­zain segített. Ő lehetett volna a haszidizmus új vezére – ha a terjedésével irányíthatatlanul szétágazó mozgalom eltűrt volna egy mindenekfelett álló vezetőt.

▼

Virrasztók kitartó serege állja körül a meghökkentően egyszerű feliratú sírkö­vet. Zokogva, hajlongva kántálják a zsol­tárokat. Egy nyöszörgő férfi valódi könnycseppeket morzsol el kézfejével. Reggel ugyanott áll majd, ahol most, s amikor újra lemegy a nap, ő még mindig ott fog imádkozni. Londoniak, antwerpe­niek, bécsiek vegyülnek a brooklyniak közé; délután, az „Akiva Tours” nyolc autóbuszával megérkezik az izraeliek csoportja is, a temetőkapuban megállni kényszerülő kohanitákat hátrahagyva futnak az ajhel felé. Később, az esti ima kezdetekor páran visszajönnek majd, hogy a kohaniták is minjennel imádkoz­hassanak.

A temető, akárcsak a többi lengyel vá­rosban, rendezett. Reichberg úr, egy brooklyni utazási iroda tulajdonosa rendszeresen utazgat az országban, hogy ellenőrizze a sírkertek állapotát: karbantartat, renováltat, Ropsicban új sírkövet állíttat a németek által felrob­bantott helyére. A németek Lizsenszkben is lerombolták a temetőt, a munka hatásfoka kilencvenkilenc százalékos volt, egyedül Elimelech rabbi síremléke maradt meg – kell-e nagyobb csoda?

Újabb taxik érkeznek az elmenők he­lyébe, újabb emberek próbálnak befér­ni az ajhelba. Mások az épület előtt áll­dogálva beszélgetnek. Vannak, akik fényképezkednek.

Egy fiatal férfi, aki az előbb dobta el a csikkjét, elővesz egy cigarettát a dobo­zából. Eddig képtelen volt leszokni, de most a magasba emeli a cigarettát, s az ajhel felé fordulva, látványosan kettétö­ri. Ki mondta, hogy ma nem történhet­nek csodák?