Jonah Metzger izraeli főrabbi átadta az EMIH zsinagógájának új szárnyát

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Független Hír Tv

2008. június 22. Jonah Metzger, Izrael askenázi főrabbija vasárnap átadta az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) Keren Or nevű zsinagógájának kibővítését, ami Budapest első új zsidó imaháza a holokauszt óta, és az ehhez kapcsolódó kulturális központot.

A főrabbi a nap folyamán találkozott Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével; elismerő okleveleket adott át az imaház létrehozásáért egyházközségi tagoknak és Rogán Antalnak, az V. kerület polgármesterének. Jonah Metzger megemlítette, hogy a Keren Or elnevezés a zsinagóga egyik jelentős támogatója lányának a neve, amelynek jelentése: fénysugár.

Szólt arról is, hogy ez a zsinagóga “a magyarországi zsidó vallási megújulás élharcosa”. Ennek kapcsán szóba hozta, hogy Magyarországon mindhárom zsidó vallási irányzatot – ortodox, neológ, status quo ante – egyformán kellene támogatnia az államnak.

A főrabbi emlékeztetett arra, hogy idén vasárnap estére, a zsidó naptár szerinti sziván hó 20-ra esik az ortodox rabbik által meghatározott holokauszt emléknap, amit ünnepélyesen megnyitott. Ezzel elkezdődött az EMIH megemlékezés-sorozata, melynek során minden este egy-egy közösségről és egy, a holokausztban elhunyt mártír személyről emlékeznek meg. Szólt arról is, hogy II. János Pál pápával történt találkozóján egy zsidó ereklye visszaszolgáltatását kérte, amit egy német érsek meg is tett nemsokára, amikor a templomukban őrzött tóratekercset ünnepélyes keretek között visszaadta Jonah Metzgernek.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija kitért arra, hogy az új kulturális központban egyebek mellett folytatják a zsidó tudományok szabadegyetemét. Rámutatott: javarészt adományokból tartják fenn magukat, ezenkívül többek között iskolát, segélyközpontot is üzemeltetnek. Bejelentette: az EMIH és a New York-i Lubavitz Yeshiva egyetem közös hároméves főiskolai programot indít, melynek célja zsidó vezetők és oktatók képzése.

[popup][/popup]