Jólétben elszigetelve egy gazdag országban

Beszélgetés a St. Gallen-i rabbival

NÉHÁNY SZÁZ MÉTERRE a St. Gallen-i apátságtól, amelynél kalan­dos kedvű magyarok ezer évvel ez­előtt tettek először látogatást, kitű­nően karban tartott épület áll a há­zak sorában. Ezzel ugyan nem kü­lönbözik szomszédaitól, de színes or­namentikája, héber betűs saccója már mutatja, hogy hol található a zsinagóga. A templom sötétre pácolt bútorzata, fehér tóraszekrénye, szí­nes üvegablakai, az ápoltság tiszte­letet és jómódot áraszt. Pénteken-szombaton tucatnyian vesznek részt a minján, a főünnepeken hatvanan- hetvenen gyűlnek össze. A rabbi, a magyarországi vallási vezetők köré­ben is jól ismert Schmelzer Hermann Imre, aki a budapesti szemi­náriumban kezdte tanulmányait és Londonban, Párizsban fejezte be. Gyakran látogat magyar szülőföld­jére. A zsinagógával szomszédos hit­községi irodában beszélgetünk váro­sa és Svájc zsidóságáról.

-Negyedszázada sincs, hogy St. Gallenben él, de azért kérdezhetem a Svájcban élő zsidók múltjáról?

-Szenvedélyes kutató vagyok, természetes volt tehát, hogy első ten­nivalóim között megismertem népem itteni történetét. St. Gallenben először a XIII. században telepedtek le zsidók – vesztükre! A megérke­zésük utáni években ugyanis pestis pusztított e tájon és őseinket okol­ták érte. Máglyán enyésztek el. Bi­zonyára ennek rémítő emléke miatt csak a XIX. század elején kezdtek átszivárogni Ausztria szomszédos tá­jairól, Voralbergből. Az első világ­háború előtt sokan Oroszországból jöttek, majd jelentős számban ér­keztek a harmincas-negyvenes évek­ben a fasizmus elől menekülők. Ab­ban az időben 1300-1400 hittestvé­rünk élt itt. A menekültek jó része a háború után elment és főként ezért az ortodox zsinagóga elárvult. Jelenleg a városban és a kanton más helységeiben 600 zsidó él, és ezeknek fele tagja a hitközségnek.

Nem egyenjogú vallás

-Hány zsidó él Svájcban?

-Húszezren vagyunk. A zsidósá­gukat szervezetileg is vállalók nyolc nagy és négy kis vallásilag és gaz­daságilag autonóm hitközségbe tö­mörülnek. Az autonómia azt jelenti, hogy önállóan határozzák meg pél­dául a szertartások időtartamát, a rabbi kiválasztását, a zene haszná­latát. A közelmúltban is több helyen szólt az orgona, ma már csak egy zsinagógában hangzik fel. Mind­egyik hitközség önállóan teremti meg működésének anyagi feltételeit, maga dönti el annak felhasználását,

meghatározza a hitközségi adó alsó és felső határát.

-Kapnak-e állami támogatást?

Sem a központi kormánytól, sem a kantontól egyetlen frankot sem kapunk, a hitközségi adóból és a hívők adományaiból tartjuk fenn magunkat. Az adóhivataltól meg­kért hivatalos jövedelembevallás alapján számítják ki a közösségnek járó összeget. St. Gallenben többen évi 6500 frankot (hozzávetőlegesen 300 ezer forint – a szerk.) adnak.

-Hogyan jellemezhető közösségi életük?

-Ez a vallás köré csoportosul. Havonta tartunk kidust, összejövünk széderestére, együtt vigadunk purimkor, évente néhány kulturális estet rendezünk, működik a Chevra Kadisa, képviselőket küldünk a he­lyi zsidó-keresztény társaságba …

-Milyen céllal hozták létre ezt a társaságot és kik a tagjai?

-A keresztények közül főleg baloldali, liberális értelmiségiek vannak benne, így egyetemi okta­tók, művészek és néhány pap. Ők a mieinkkel együtt fellépnek az olyan antiszemita megnyilvánulások ellen, mint például temetőnk nyár elejei megrongálása. Összejöveteleinken vitatkozunk, magyarázzuk a teoló­giai témákat, és főként igyekszünk lebontani a köztünk levő láthatat­lan, de vastag falat.

Visszatérve vallási életünkre: fon­tos dolgunk a hitoktatás megszerve­zése, Svájcban ugyanis vallásunk nem azonos jogú a római katolikusé­val és a protestánséval, ezért az is­kolákban gyermekeink számára hit­tanóra nincs. A hitközségnek a tisz­teletbeli megbízásából tevékenykedő elöljárói döntenek az Izraelnek rend­szeresen küldött támogatásunkról és a szociális segélyekről.

-E gazdag országban is vannak szociális segélyre szorulók?

-Igen. Ők azonban nem létfenn­tartási gondokkal küszködnek, ha­nem magasabb igényeiket nem tud­ják kielégíteni. Segélyt az kaphat például, akinek nincs támogató csa­ládja, s a maga nyugdíjából nem tudna nyaralni menni. És persze van, aki nem vagy nehezen tudja ellátni háztartását Ilyen esetben takarítónőt, gondozót biztosítunk.

Nem szeretik az „idegeneket”

-Milyen a kapcsolatuk a többi hitközséggel?

-A tevékenységek összehangolására, a közös képviseletre jött létre a hitközségek szövetsége, az Izraelitisches Gemeinden Bund. Ez működ­teti nyaranta a gyerektáborokat az iskolákat, megbízza a metszőket hol­landiai és németországi vágásra – mert itt az állatvédők elérték a négylábúak rituális vágásának tilal­mát -, állást foglal az ország egész zsidóságát érintő ügyekben, például az antiszemitizmus ellen.

-Az antiszemitizmus másodszor hangzik el rövid beszélgetésünkben, pedig Svájc demokratikus hagyomá­nyairól ismert.

-Hagyomány az is, hogy a legközelebbi, szomszédos kantonban, Appenzellben még mindig népgyűlésen döntik el a legfontosabb közügyeket, s ugyanakkor a nőknek nincs szavazati joguk. A zsidó egyenjogú svájci állampolgár ugyan, de nem svájci! Ahogy mondani szokták: a három lépés távolságot betartják…

-Ezt a tartózkodó magatartást nem lehet a svájci zárkózottságnak betudni?

-Nem, mert ez erőteljesen ta­pasztalható az idegenekkel szemben, még azokkal szemben is, akiknek családja 100 éve él e tájon.

-Milyen a zsidók társadalmi helyzete?

-Sem a tudományos, sem a kulturális életben nem volt és nincs olyan szerepük és hatásuk, mint például Magyarországon. Alacsonyabb a diplomások aránya is. Itt a többség kereskedő. Akadnak ugyan zsidó gyárosok, bankárok, de Svájcban a nagytőkét nem lehet a zsidókkal azonosítani. Sok közülük a kishivatalnok, ügyvéd, orvos, mérnök, új­ságíró, akadnak persze egyetemi ok­tatók is, sokan jól érvényesülnek a művészeti világban, közhivatalt azonban alig viselnek. Így kivételes­nek számít, ha egy zsidó diplomáciai pályára lép, katona- vagy rendőr­tiszt lesz belőle. Magas állami rangot ért el szövetségünk első embere, Michel Kohn, aki azelőtt a Svájci Atomügynökség élén állt.

Biztató azonban, hogy a fiatalok már inkább védettek az előítéletek­kel szemben, s mint mindenütt a vi­lágon, itt is összetartanak, fellépnek minden diktatórikus, militarista megnyilvánulás ellen, közösen óvják a környezetet. A fesztelenebb barátkozás, a társasági élet következmé­nye, hogy növekszik a vegyes házas­ságok száma.

-Ezért viszont csökken a zsidók száma…

-Nem, mert többen veszik fel a mi hitünket, mint ahányan azt el­hagyják.

-Milyen erős Svájcban a cionis­ta mozgalom?

-Valamelyik irányzatához szinte minden fiatalunk csatlakozott. Idő­sebb testvéreinkhez hasonlóan gyak­ran járnak Erecbe. Európában azon­ban itt a legmagasabb az életnívó, a lakásprobléma ismeretlen, jelenték­telen a munkanélküliség, így hát, szívük ugyan hazahúzza őket, de kevés kivételtől eltekintve – ma­radnak …