Jiddis varázs – Avrom Szuckever költeményeiből
Avrom Szuckever költeményeiből
Avrom Szuckever, a varázslatos jiddis költő 2003-ban töltötte be kilencvenedik életévét,
biz hundert un tsvantsig. A Soa-élmény nem tántorította vissza művészeti tevékenységétől, ellenkezőleg, a 20. század második felében írta meg a jiddis irodalom legcsodálatosabb költeményeit. A hatvanas évek óta számos verse és rövid prózai írása jelent meg világszerte folyóiratokban, antológiákban, külön kötetekben, több mint tíz nyelven. Műveinek lelkes fogadtatása sajátságos alkotásának univerzális jellegéről tanúskodik.*
Avrom Szuckever a litvániai Szmorgon kisvárosban született, és természetesen jiddis volt az anyanyelve. De kora gyerekkorát a szibériai tájak között töltötte, aztán Vilnóban lengyel nyelvű gimnáziumba járt, és a helyi egyetem bölcsészkarán volt hallgató. A világirodalom klasszikus és modern értékeit és formáit szívta be, a lengyel, orosz és francia költészet csodálója volt, még mielőtt megismerkedett volna a jiddis irodalom hagyományaival és a korabeli jiddis költészettel. Mégis az anyanyelvén kezdett el írni, mert a harmincas évek vilnói fiataljai már nem tartották a jiddist visszamaradt stetlnyelvnek; itt jiddisül tevékenykedtek modern iskolák, ifjúsági mozgalmak, politikai pártok, irodalmi körök, a Jiddis Tudományos Intézet (YIVO). Számos fiatal író az európai esztétika legkülönb, legrafináltabb eszközeihez folyamodott jiddis nyelvű alkotásokban.
Szuckever első verseskötete (Lider) Varsóban jelent meg 1937-ben, a második (Valdiks) Vilnóban, 1940-ben. Miután a németek megszálltak Vilnót, 1941 szeptemberében a költő családjával együtt a gettóba került. Szellemi ellenállásként irodalmi munkásságát tovább folytatta: rendületlenül hitt küldetésében, a költészet megváltó erejében. Amikor 1943 szeptemberében a gettót likvidálták, Szuckever százhúsz bajtársával együtt egy partizánbrigádhoz csatlakozott a közeli erdőben. Onnan 1944 márciusában egy külön repülőgép Moszkvába vitte, ahol a zsidó lakosság szörnyű sorsáról szóló beszámolói nagy hatást keltettek. 1946 februárjában a Szovjetunió küldötteként a nürnbergi perben tanúskodott. Rövid ideig Párizsban tartózkodott, s végül, 1947-ben, Tel-Avivban telepedett le.
A háború utáni korszakban Szuckever költészete új témákkal és formákkal bővül és gazdagodik. Nyelvi virtuozitása a hosszú, poémaszerű és a rövid költemények minden szintjén megnyilvánul; a szuggesztív képek, hasonlatok, metaforák, reflexiók, rafinált ritmusok az író lelkivilágának és gondolatmenetének minden árnyalatát tükrözik. Költői tevékenysége mellett Szuckever a Goldene keyt (Aranylánc) című negyedéves folyóiratot szerkesztette 1949-től 1995-ig. A folyóiratban az Izraelben és a világ más tájain élő jiddis írók legértékesebb alkotásai jelentek meg: regények, elbeszélések, versek, memoárok, esszék, fordítások a héber és a világirodalomból. Szuckever új írásai a Goldene keyt lapjain jutottak el először olvasóihoz, később számos kisebb és nagyobb kötetben jelentek meg.
* Magyarul eddig csak Szuckever két rövid elbeszélése jelent meg, lásd Múlt és Jövő, 1991/1.
KIVÉGZÉS
Ásom a gödröt, ahogy kell, ahogy megparancsolták.
S közben szemem földben kutat vigasz után.
Ásom és vágom a földet, s íme, egy kis gilisztát látok meg ott
Mint vergődik szegény, s a szívem felsajog.
Ásóm belevág, s csodák csodája:
Kettő és három lesz belőle, úgy szétvágva.
Egy újabb vágás, s a három már négy,
Hát ilyen sok életet teremtek én?
A hit feléled bennem újra, lelkem felderül
S érzem, hogy karom új erővel lendül:
A giliszta nem adja meg a sorsnak magát,
Nála kevesebb lennél-e, mond meg hát?
Vilno gettó, 1942. május
SEHIJANII – HOGY EZT MEGÉRTÜK
Ha nem lettem volna veled együtt,
Ha nem itt lélegeztem volna be a fájdalmat s az örömöt,
Ha evvel a földdel nem égtem volna együtt
A vulkanikus szülés-szenvedésben,
Ha most, a borzasztó feláldozás után.
Nem születtem volna együtt evvel a földdel,
Amelynek minden egyes kavicsa nagyapám –
Akkor kenyér nem laktathatott volna jól,
Szomjamat nem olthatta volna víz,
Ameddig gójjá válva nem hunytam volna el
S csak vágyakozásom jutott volna idáig el…
Tel-Aviv, 1947
*
Mialatt egy pohár bor mellett egy kollégával beszélgetsz,
És egy fájó fogad jobban izgat, mint mondjuk
a naplemente,
Ugyanabban a percben, s lehet csak egy
pillanattöredékben,
Rád kukkant a halál, mint órából a kakukkmadár.
Mialatt élvezettel követsz egy lehulló csillagot,
Egy emberke leugrik a hídról a Szajna gyomrába.
Mialatt egy isteni tragédiát csodálsz a szférákban,
Nem veszed észre, hogy egy hiéna leselkedik májadra.
Mialatt megjátszod a kiválasztottat: én, a teremtés
színe-java,
Egy kígyó nyelvel-felesel: páratlan vagy te ember,
mert kétlábú vagy.
Mialatt gyerekeid nevetnek, te kínodban kacagsz fel,
S míg égig dicsérnek, kihűlt és forró hamuval borítod be
fejed.
Mialatt a hét szótagon még meg sem száradt a tinta,
Szivárványod csöppjei már felszívódtak
Amikor elillan boldogságod szerencséddel,
Nyomában ott leselkedik a Gólem s fejénél a fejsze.
1981
*
Az enyém az a levágott kéz, amelyet évekkel ezelőtt
Egy kertben találtam a paradicsomok között.
Minthogy férfikéz volt, s gazdája nem volt,
Az enyém lett. Harmadik kéz. Nélküle semmit sem írok.
Néhány kíváncsi olvasóm előtt elismerem:
Nem én vagyok az, aki oly varázslatosan szól
És titkokat súg a papír fülébe nem az én emlékeimből:
Hanem az a harmadik kezem, amelyet ott leltem
a paradicsomok között.
Írása olvasásához nem elég jiddisül tudni,
Nyelvét magam is tanulom. Egyesegyedül bukdácsolok
Éjtájban, köves, tövises szűk ösvényein
S virradatkor megpillantom ragyogását a paradicsomok között.
Enyém a harmadik kéz, amely lehet, hogy éppen egy
fiatal nőt
Simogatott, amikor a gazdáját szétkaszabolták.
És én megtaláltam, amikor a férfi elvesztette
A paradicsomok között, ezerkilencszáznegyvenegy
szeptemberében.
1981
*
Egy madár Sztrádivárin játszott az alkonyatban,
Kíváncsian kérdeztem magamtól: kinek?
Egy madár nem játszik oktalan egy Sztrádivárin,
Biztos rejtőzik egy fül valahol, biztosan van kinek.
Gyűszűnyi – és nézd e csodát: hozzáfog
Játszani egy Sztrádivárin. Hogyan? Kinek?
Ha csak be nem ugrasz egy tűzhányó gyomrába
És ott kérdezed meg a röhögő Asmodájt: Hát kinek?
Kinek játszott a madár a Sztrádivárin,
Irgalmas Semmi, mondd meg kinek?
Egy madár nem játszik oktalan utolsó reptéig,
Ezért egy nevet követelek vagy neveket.
És amikor megkérdeztem a madarat a Sztrádivárival,
Kegyelemért könyörgött: jaj, ne szégyeníts meg.
Hamuvá és porrá válik a Sztrádivárim
Ha valaha is megtudom, hogy kinek.
Címkék:2004-03