Jiddis: múlt, jelen – jövő?

Az alábbiakban a jiddis nyelvről szóló összeállításunk első részét vehetik kézbe olvasóink. Az összeállítás elkészítésére az alábbiakban olvasható vita inspirált bennünket, mely a Forward 1996. augusztus 16-i számában jelent meg. Ebben a két vitázó fél a jiddis nyelv virágzásának és pusztulásának szinte minden aspektusát számba veszi, és széles történelmi hátteret vázol. Az összeállítás második részét – egy tanulmányt a lengyel jiddis iskolarendszerről, a nyelv szovjetunióbeli hanyatlásáról és mai helyzetéről – 1997 májusi számunkban olvashatják.

A jiddis jövője – Philologos és Dovid Katz vitája az „anyanyelvről” a Forward lapjain

ROSEN: Philologos, ön a Forward 1995. december 8-i számában a követ­kezőket írta: „Hogy szerelmese vagyok-e a jiddis nyelvnek? Nem, nem hiszem. Ellentétben sok zsidóval, akiknek jiddis az anyanyelve, és másokkal, akik ké­sőbb tanultak meg jól-rosszul jiddisül (magam a második kategóriába tarto­zom), én nem érzek semmiféle megha­tottságot a jiddis nyelvvel kapcsolat­ban, nem gondolom, hogy a zsidó nép nagy tragédiái közé tartozik, hogy a jid­dis lassanként megszűnik létezni mint beszélt nyelv, és nem gondolom, hogy küzdeni kéne a jiddis nyelv természe­tes halála ellen. Ez szomorú dolog, de nem jelenti a zsidó nép történetének a végét. Csak egy nyelv van, mely a zsidó nép fennmaradását tekintve kulcsfontosságú, és ez a héber.”

Az ön kijelentéseire Dovid Katz pro­fesszor reagált, válaszában egyebek kö­zött azt hangsúlyozva, hogy szerinte a jiddisül beszélők száma a közeli jövő­ben el fogja érni az 1 milliót.

Testvérharc

PHILOLOGOS: Nem örülök, hogy is­mét vitáról van szó, mert szerintem a héber és a jiddis közötti harcnak már rég vége van, béke van, a vita lezárult – részben tragikus történelmi események hatására. Az imént idézett soraim szá­mos dühös reakciót váltottak ki, és fel kellett tennem magamnak a kérdést: miért is írtam le e sorokat? Rájöttem, hogy azért, mert magam is a héber-jid­dis nyelvi háború terméke vagyok. Erő­sen hebraista családban nőttem fel és csak felnőttként értettem meg, milyen nagy mértékben határozta meg a nyelvi háború a jiddishez és a héberhez való viszonyomat. A szüleimnek jiddis volt az anyanyelve, apám beszélt is jiddisül, ha szükség volt rá. Nem zárkózott el a jiddis használatától ideológiai alapon, de ugyanakkor harcos hebraista volt. Azt hiszem, hogy a családom erős antijiddisizmusa nagyon erős hatással volt rám, annyira, hogy csak néhány éve kezdtem el komolyabban jiddis irodal­mat olvasni, és ekkor fedeztem fel, mi­csoda irodalom született jiddis nyelven.

Azért mondom mindezt, mert a szá­zadunk első évtizedeiben folytatott hé­ber-jiddis nyelvi háború iszonyatos volt, a zsidó nép valóságos intellektuá­lis polgárháborúja, testvérharc. Egymás ellen fordította egyazon nép polgárait, hiszen a harcoló felek többnyire mind tudtak héberül és jiddisül is, és szeret­ték mindkét nyelvet. Visszatekintve, mégis azt hiszem, ez a harc elkerülhe­tetlen volt, és én örülök, hogy a héber győzött, mert ha veszített volna, az tra­gédia lett volna a zsidó nép számára. A jiddisizmus által okozott rengeteg kár már eddig is majdnem tragédiához ve­zetett.

KATZ PROFESSZOR: Tudomásom szerint sok év óta ez az első olyan vita e tárgyban, melyet nem kísér szemé­lyes ellenségeskedés. Mindketten a hé­ber és a jiddis mellett vagyunk, és vi­tánkat nem kíséri a héber és/vagy a jid­dis sajtó mocskolódása, amint az a ko­rábbi viták esetén történt. Ismét átte­kintettem a korábbi hasonló nyelvi vitá­kat, és a mi álláspontjaink leginkább Mieses és Sokolow vitájára hasonlítanak, melyet 1907-ben folytattak a Ha-Olam hasábjain, egy évvel az első csernovci Jiddis Nyelvi Konferencia1 előtt, mely a jiddis nyelvet végül a zsidó nép egyik nemzeti nyelvének nyilvánította.

ROSEN: A cionisták ezt a határozatot a héber elleni támadásként értékelték?

KATZ PROFESSZOR: Sokan felháborí­tónak, megalázónak tartották a dön­tést, hogy „a gettó elrontott zsargon nyelvét” hirtelen nemzeti nyelvként emlegetik. A jiddisisták szerint viszont a tömegek nyelve végre megkapta azt a tiszteletet, amit érdemelt.

PHILOLOGOS: A konferencia lénye­gében háromféle javaslatot mérlegelt: nem állást foglalni a jiddis ügyében, a jiddist a zsidó nép egyik nemzeti nyel­vének vagy pedig az egyetlen zsidó nemzeti nyelvnek nyilvánítani.

KATZ PROFESSZOR: Végül az a dön­tés született, hogy a jiddis a zsidó nép egyik nemzeti nyelve, a héberről pedig nem foglaltak állást. Mostanáig a vitá­ban csak azzal nem értek egyet, hogy a harcnak vége van, a vita lezárult, és bé­ke van. Tekintve a holocaust tragikus következményeit és a jiddisisták erőfe­szítéseit szerte a világon, azt mondani nekik, hogy „kár az időt vesztegetni, halálra van ítélve, ne csináljátok”, ez nem más, mint eutanázia. Ha ráadásul arra gondolunk, hogy a héber már nincs semmiféle veszélyben, akkor be kell lássuk, mindenki, aki ellenzi a jid­dis fenntartására irányuló törekvése­ket, igenis háborút folytat.

Csak egy a sok veszteség közül

PHILOLOGOS: Én nem vagyok hivatá­sos nyelvész, csak nagyon szeretem a nyelveket. Természetesen minden nyelv halálát tragikusnak tartom, le­gyen az a jiddis vagy valamely indián nyelv, és megértem a fájdalmat, ha az ember a saját anyanyelvét látja kipusz­tulni. Csak az a bajom, hogy a jiddis pusztulását nem a zsidó történelem kontextusában látják, nem mérik más zsidó veszteségekhez. Itt van például a ladino, amelynek a sorsa sokkal inkább meg van pecsételve, mint a jiddisé. Ladino nyelven már nem neveli több százezer vallásos zsidó a gyerekét, és mégsem látom, hogy a világon bárki is könnyet hullatna a ladinóért, a judeo- olasz vagy a judeo-perzsa nyelvért.

Száz év irodalom

ROSEN: Mi ennek az oka?

PHILOLOGOS: Az egyik oka biztosan az, hogy mindezen nyelvek közül csak jiddisül jött létre hatalmas mennyiségű, igen színvonalas és értékes irodalom, lényegében az utóbbi 100 év során.

KATZ PROFESSZOR: De a jiddis iroda­lom legalábbis a XIV. századig vissza­nyúlik, és a régi jiddis irodalomnak is vannak olyan remekművei, mint pl. a XVI. század eleji Bove bukh.2

PHILOLOGOS: Igen, így van. A jiddi­sen kívül – a hébert nem számítva – csak egyetlen zsidó nyelv van, amely irodalmilag annyit, vagy talán még töb­bet produkált, mint a jiddis, és ez az arámi, a Talmud nyelve. A jiddis iroda­lom éppen az utóbbi száz év során vált világszínvonalúvá, és talán innen ez a veszteségérzés. A másik oka meg talán az, hogy az amerikai zsidóság – és hát Amerikáról beszélünk -, jiddis anya­nyelvű ősöktől származik.

Ha valamit támadok a mai beszélge­tés során vagy írásaimban, az csak a jiddisizmus ideológiája, nem pedig a jiddis nyelv, irodalom vagy a jiddis írók. A jiddisisták mozgalmuk támoga­tására létrehoztak egy ideológiai struk­túrát, melyben külön zsidó történelmi értéket adtak a jiddisnek túl a puszta nyelvi értékén.

Forradalmi mozgalmak

KATZ PROFESSZOR: A modem héber és jiddis összes nagyszerű teljesítmé­nye mind a különböző forradalmi moz­galmak következménye. A cionizmus semmivel sem volt kevésbé forradalmi és világtól elrugaszkodott, mint a jiddi­sizmus… A jiddisizmus megteremtette azt a légkört, melyben megszülethetett a modern jiddis irodalom és kultúra, és ez már önmagában is csodálatos.

PHILOLOGOS: Szerintem a jiddisistáknak nem az volt a legnagyobb téve­dése, hogy nem látták előre a holoca­ustot, hanem az, hogy harcoltak a cio­nizmus ellen.

KATZ PROFESSZOR: De hiszen épp a cionista munkáspártiak voltak a leghar­cosabb jiddisisták! A jiddisizmust nem lehet az anticionizmussal azonosítani. Van benne valami igazság, de a cionis­ta munkáspártiak a jiddis terén mégis legalább annyit fel tudnak mutatni, mint a Bund vagy az anticionisták.

PHILOLOGOS: A cionista munkáspár­tiak viszonya a jiddishez valóban érde­kes történet, de azért azt meg kell hagy­ni, hogy a cionistákon belül a jiddisisták csak igen kis csoportot alkottak…

KATZ PROFESSZOR: Én azokra gon­dolok, akik alijáztak, és ott egy igen go­nosz erőszakkampány áldozatai lettek.

ROSEN: Ama gondol, hogy a nyelvi háború kétirányú volt, és hogy azok a cionista munkáspárti jiddisisták, aki ali­jáztak, éppen jiddisista voltuk miatt let­tek erőszakkampány áldozatai?

KATZ PROFESSZOR: Igen, azért mert jiddisisták voltak.

Kiadók és nyomdák gyújtogatása

ROSEN: Kik vettek részt ebben a kampányban?

KATZ PROFESSZOR: Ez félhivatalos kampány volt melyet a vezetőség irá­nyított…

ROSEN: Maga Ben-Gurion?

KATZ PROFESSZOR: Hát persze. Ő maga nagyszerűen tudott jiddisül, de erősen jiddisellenes volt.

ROSEN: És miből állt az erőszak?

KATZ PROFESSZOR: Felgyújtották azokat a nyomdákat, ahol jiddis nyelvű szövegeket is nyomtak, téglákkal és kövekkel dobálták meg a jiddis írókat, és szégyenérzést keltettek mindenki­ben a jiddissel kapcsolatban. Van egy érdekes történet. Amikor végleg betil­tották a jiddis folyóiratok publikálását, a jiddisisták azt hitték, majd ők túljár­nak a hatóságok eszén, és olyan folyó­iratot adnak ki, melynek minden egyes száma új címet kap.

PHILOLOGOS: Maga az a tény, hogy Dovid Katz (akinek pedig tudnia kéne, hogy ez nem így volt), jiddis folyóira­tok betiltásáról beszél Palesztinában, ékes példája, hogyan helyezték a jid­disisták teljesen hamis perspektívába a történteket. Palesztina az 1920-30-as években a Brit Mandátum fennha­tósága alá tartozott. Ekkoriban kizáró­lag a briteknek állt volna jogukban betiltani a jiddist, csakhogy ez nekik eszükbe sem jutott. Igaz, a héberül beszélő Palesztinában tényleg volt jid­disellenes kampány az 1920-30-as években, de hogy jön ez ahhoz, ami ugyanekkor a Szovjetunióban a hé­berrel történt?

KATZ PROFESSZOR: Az is tragédia, de én nem hasonlítottam össze a ket­tőt.

PHILOLOGOS: A Szovjetunióban, egy totalitariánus rendszerben a hébert épp a jiddisisták üldözték, és ezáltal az ül­döztetés még súlyosabb volt. Paleszti­nában ezzel szemben csak elvétve for­dult elő erőszak, és nem volt egyetlen halálos áldozat sem. A zaklatás kelle­metlen volt, de csak ritkán volt brutális, és nem a jiddis kultúra egésze vagy az egyes jiddisül beszélő emberek ellen irányult. Ezt a kettőt összehasonlítani…

Akiket megszédített a kommunizmus

KATZ PROFESSZOR: Ebben egyetér­tünk. Borzalmas, totalitariánus rend­szer volt, mely üldözött minden olyan kultúrát, amelyet a Párt nem támoga­tott – így a hébert, a vallást és még sok mást. Ezek képviselőit pedig meggyil­kolták, vagy börtönbe vetették.

ROSEN: Igaz az, hogy jiddisistákat és jiddisül beszélő egyéneket bevontak a héberül beszélők üldözésébe, holott később ők maguk is a kommunisták ál­dozatai lettek?

KATZ PROFESSZOR: Nem a héberül beszélők üldözésébe, hanem a héber nyelv, kultúra és leginkább a vallás ül­dözésébe.

ROSEN: És mi volt a helyzet a jiddis­sel?

KATZ PROFESSZOR: A Párt elfogadta a jiddisnek egy kommunista módra kilú­gozott változatát – megváltoztatták a he­lyesírást és a szókincset, kiirtottak belő le minden vallással kapcsolatos kifeje­zést. Ami maradt igazából nem is jiddis volt már, csak egy héber betűkkel leírt szovjet nyelv. De a szovjetunióbeli zsi­dó kultúra megadta magát ennek a ten­denciának, a zsidó vezetők pedig, akár jiddisül írtak, akár oroszul, mindebben részt vettek. Ez közismert tény. Fontos írók és vezető kul­turális személyisé­gek működtek közre ebben a borzalmas kampányban. Amint tudjuk, legtöbb­jüket később meggyilkolták, most pedig már­tírként tartjuk őket számon. A forradalmi mozgalom képviselői közül sokan úgy gondol­ták, hogy minden nemzetnek megvan a maga nyel­ve – a zsidó­ké a jiddis.

Ez a nézet az én szememben a forradalom előt­ti jiddisizmus teljes perverziója. Az 1920-as években még sok szovjet jiddis író produkált igazi remekműveket.

Aztán ennek hirtelen vége szakad, és véleményem szerint még a legjobb írók is, mint Moyshe Kulbak3 vagy Der Nister4, elindulnak lefelé a lejtőn, be­állnak a pártvonalba. Olyan emberekről van itt szó, akik az 1920-as évek­ben telepedtek át a Szovjetunióba, óri­ási reményekkel és álmokkal. Tudjuk, milyen tragikus vég lett osztályrészük.

Utópisztikus mozgalom

PHILOLOGOS: A jiddisizmus és a baloldali forradalmi ideológia össze­kapcsolódása azonban már jóval az orosz forradalom előtt kezdődött.

KATZ PROFESSZOR: Igen, éppúgy, mint a cionizmusé – mindhárom forra­dalmi utópisztikus mozgalom…

PHILOLOGOS: Úgy van. Akkor tehát nem pusztán arról van szó, hogy Orosz- országban a forradalom felkarolta a jid­disizmust. A forradalmárok között már korábban, 1917 előtt is volt egy jiddi­sista szárny, akik a forradalomtól töb­bek között saját nyelvi célkitűzésük megvalósulását is várták. Ez volt a Bund.

KATZ PROFESSZOR: De hiszen a Bund mindig is erősen antikommunista volt, ma is.

PHILOLOGOS: A Bund 1921-ben ön­magát feloszlatva be­olvadt a Kommunista Pártba.

KATZ PROFESSZOR: Ez már a Szovjetunióban történt, ahol ma­gát EstherFrumkint5 is félrevezették…

PHILOLOGOS: Esther Frumkin a Jevszekcija tagja volt. Amikor a bolsevikok hatalomra jutottak, első dolguk volt a Jevszekcija felállítása, melynek feladata a zsidó vallási és kulturális élet ellen­őrzése volt, helyesebben mondva a párt és a forradalom céljainak a megvalósítása a zsidó közösségben. A Jevszekcijában ott ült sok jiddisista, illetve a Bund korábbi tagjai, ők a héber nyelvvel és a tradicionális zsidó élettel szemben gyakran még radikálisabban viselkedtek, mint maguk a kommunis­ták.

KATZ PROFESSZOR: Ebben a kérdés­ben nincs köztünk lé­nyeges véleménykü­lönbség, csak talán a pszichés aspektus terén, nevezetesen hogy az embere­ket kényszerítet­ték, fenyegették, és agymosást hajtottak végre raj­tuk. A jiddis ellen ví­vott harc egyik finom, de igen hatásos fegyve­re manapság éppen az, hogy a jiddist és a jiddi­sizmust e sötét szovjet évekkel azonosítják.

ROSEN: Akkor hát a szovjet periódus kérdésé­ben nincs vita önök között – áttérhetünk más témákra.

Jiddis vs. héber

PHILOLOGOS: A héber és a jiddis harca lezárult – egyszerűen azért, mert az egyik fél megnyerte a harcot, a másik pedig elvesztette.

ROSEN: Egyetért ezzel?

KATZ PROFESSZOR: Izrael Állam területén természetesen igen. De a diaszpórában élő zsidóknak nem héber az anyanyelve, kivéve azo­kat, akik Izraelben születtek. A héber győzelme tehát csak bizonyos korlátok között igaz.

PHILOLOGOS: A jiddisisták és a hebraisták közti harc túlmutatott a nyelvi kérdésen. Valójában a zsi­dó nép történelmének és jelenének kü­lönböző értelmezéséről és ebből következően a jövőre vonatkozó elképzelé­sekről volt szó. Szerintem azonban – és ebben talán nem értünk egyet -, nem csak a zsidóság két különböző csoport­ja képzelte el a másképp jövőjét – mert az egyik csoportnak igaza volt, a másik pedig fatálisán tévedett. A hebraisták és a cionisták helyesen értelmezték a zsidó történelmet, a jiddisisták pedig, minden jó szándék ellenére, rosszul. És a győztes tábor bizonyára könnyeb­ben lehetne nagylelkű a vesztessel, ha az belátná végre tragikus tévedését és azt, hogy nem ok nélkül vesztett.

KATZ PROFESSZOR: Már megint összekeveri a jiddist és a jiddisizmus egyik ágát. Az a rengeteg gyönyörű jid­dis regény, novella és vers jiddis iroda­lom vagy jiddisizmus?

PHILOLOGOS: Jiddis irodalom.

KATZ PROFESSZOR: Ha ön szerint a diaszpórának nincs jövője, akkor eb­ben nem értünk egyet.

PHILOLOGOS: Ma már a diaszpóra jö­vőjének kérdése nem függ össze a jid­dis körüli vitával. Még ha van is jövője a diaszpórának, a jiddisnek abban bi­zonyosan nem lesz túl nagy szerepe. A jiddis irodalom tényleg hatalmas és gyönyörű, az irodalom és a zsidó kultú­ra szerelmesei büszkék lehetnek rá. De igen sok jiddis író mégsem volt jiddisis­ta, sőt, többen kimondottan ellenezték ezt az ideológiát. Sólem Áléchem, Mendele, I. B. Singer vagy Chaim Grade – egyikük sem tartozott a jiddi­sisták közé. Szerették a jiddis nyelvet, jiddisül írtak, de a jiddisizmus eszméjé­vel nem értettek egyet.

KATZ PROFESSZOR: Ebben is telje­sen egyetértünk, de próbálja meg egy kicsit máshova tenni a hangsúlyokat. Számomra nagyon is örvendetes, hogy a legtöbb jiddis író nem osztotta azt az anticionista nézetet, amit ön jiddisiz­musnak nevezett el. A jiddis írókat ol­vasva találkozhatunk mindenféle politi­kai nézettel. Akit nem érdekel a politi­katörténet, annak ez érdektelen lesz, és csak a nagyszerű könyveket látja majd. Lehet, hogy önnek a jiddisizmus fogalma egészen mást jelent, mint ne­kem. Nekem ez a jiddis nyelv szeretetét jelenti és fenntartásának vágyát.

PHILOLOGOS: Azt hiszem, lebecsüli a jiddisizmus történeti jelentőségét a zsidó életben… A jiddisizmus és a bal­oldali forradalmi mozgalmak viszonya olyan kérdés, melyben az önvizsgálat a mai napig sem történt meg.

Önvizsgálat

KATZ PROFESSZOR: Ami azt illeti, ön­vizsgálatot eddig egyik fél sem tartott. Szerintem a jiddisizmus és a cionizmus egyaránt úgy jött létre, hogy egy kultúra ősi illetve modem aspektusait XIX. szá­zadi modellekre alkalmazták, legyen az nacionalizmus vagy pluralizmus. Önnel ellentétben én óriási teljesítménynek tartom, hogy Kelet-Európában létrejöt­tek különböző jiddis iskolarendszerek. És nem hibáztatom a jiddisitákat azért, hogy nem látták előre a holocaustot. Számomra a nyelvi vita arról is szól, hogy egy pluralista rendszer lesz-e az uralkodó, vagy egy olyan, mely csak egyetlen nyelvet engedélyez, és látens módon a másik halálát kívánja. A cio­nisták a mai napig sem mérték fel a veszteséget, nem szembesültek azzal, hogy valójában nyelvgyilkosság történt.

PHILOLOGOS: Nyelvgyilkosság? A jid­dis magától is kipusztult volna.

KATZ PROFESSZOR: Hát ebben ismét nem értünk egyet.

PHILOLOGOS: Ne beszéljünk a jiddis haláláról, mert Dovid Katznak igaza van – manapság még mindig több százezer ember beszél jiddisül a világon. Igen nagy százalékuk a gyerekeit is jiddisül neveli, tehát bármi legyen is a jiddis hosszú távú prognózisa, az elkövetke­ző 50-100 évben még valóban nem fe­nyegeti a kihalás veszélye.

Csakhogy, bár nincsenek pontos sta­tisztikai adatok arról, mi történt a jid­dissel a II. világháború előtt Kelet-Európában, az biztos, hogy a jiddis anya­nyelvű zsidók száma gyorsan csökkent. A lengyelországi és romániai zsidóság, talán az ortodoxia kivételével, lassan asszimilálódott volna nyelvileg, ahogy az Amerikában történt, holocaust nél­kül. A Szovjetunióról most ne is beszél­jünk, hiszen ott totalitariánus erők ha­tása alatt állt a nyelvi fejlődés. Semmi kétségem afelől, hogy ha nem lett vol­na holocaust és ma Lengyelországban 2 millió zsidó élne, akkor az 50-60 év alattiak közül szinte senkinek sem len­ne jiddis az anyanyelve, és 30-40 éven belül a jiddis teljesen eltűnne a nem vallásos zsidók köréből. Ebben az érte­lemben nem a holocaust pecsételte meg e nyelv sorsát Kelet-Európában.

KATZ PROFESSZOR: Ezzel egyáltalán nem értek egyet. 1939-ben Kelet-Európában a vidéki zsidóság közel 100%-ának jiddis volt az anyanyelve. A nagy­városokban, Varsóban, Vilnában és másutt persze éltek asszimilált zsidó csoportok is. Az, hogy ön a jiddist holo­caust nélkül is halálra ítéltnek tartja, holott a demográfiai adatok ennek el­lentmondanak, szintén a politikai ideo­lógia által befolyásolt gondolkodás kö­vetkezménye.

PHILOLOGOS: Általános folyamatról van szó, mely a világon mindenütt meg­történt. Vegyük példának Argentínát, ahol fejlett jiddis iskolarendszer és saj­tó volt, és a jiddisisták keményen har­coltak érte. Ma Argentínában a zsidó Fi­atalok ugyanúgy nem tudnak jiddisül, mint Amerikában. És ugyanez történt a judeo-olasz vagy a judeo-spanyol nyelv­vel Olaszországban illetve Törökország­ban. Mellesleg Ahad Ha-Am6 már 1902-ben – öt évvel az 1897-es orosz népszámlálás után, mely kimutatta, hogy a zsidók 97%-ának jiddis az anyanyelve, arról beszélt, hogy a jiddis né­hány generáció múlva el fog tűnni…

KATZ PROFESSZOR: Ahad Ha-Am csak egyike azoknak, akik az elmúlt évszázadok során többször is megjó­solták a jiddis halálát. Ha azonban a demográfia adatokat is figyelembe vé­ve vizsgáljuk meg a kérdést, azt mond­hatjuk, hogy a jiddis még vagy ezer évig nyugodtan virágozhatott volna Kelet-Európában, ha nem is a zsidóság minden rétegének ajkán. Ne feledjük: 8 millió zsidónak jiddis volt az anya­nyelve.

1 millió jiddisül beszélő?

ROSEN: Ön szerint száz év múlva 1 millióan fognak jiddisül beszélni a földön?

KATZ PROFESSZOR: Strassbourgi kol­légáim egy, az Európa Tanács által tá­mogatott projekt keretében éppen ezt a témát kutatják. Nem tudom megítél­ni, hogy az ő becslésük mennyire reá­lis. Mint ön is tudja, a haszid közössé­gekben igen nehéz pontos statisztikai adatokat kapni.

PHILOLOGOS: Attól függ, hogy a ha­szidok mennyire hagyják majd el a jid­dist. Ha ez lassú, sporadikusan most is jelentkező folyamat nem válik általá­nossá, akkor a jiddis anyanyelvűek szá­ma akár az 1 milliót is meghaladhatja majd.

ROSEN: És a jiddis mint szekuláns vonzerő?

KATZ PROFESSZOR: A jiddis világi változata mély krízisben van. Ennek az az oka, hogy az utolsó, holocaust előtt nevelkedett európai nemzedék, írók, újságírók és tanárok sorra tűnnek el a szemünk elől a 90-es években. Új jid­dis írókat és újságokat pedig igen ne­héz teremteni, ezt nagyon jól tudom, hiszen én magam is ezen fáradozom.

Számos kis csoport van a világon, akik próbálják fenntartani a jiddist, le­gyenek ezek szentimentális okokból szerveződő klubok, ahol jiddis dalo­kat énekelnek, vagy filmeket néznek, vagy olyanok, ahol komolyan foglal­koznak a jiddis irodalommal, az iro­dalmi nyelvvel. Tömegmozgalomról persze szó sincs. Ami engem illet, ez nekem soha nem is tartozott a céljaim közé. Egyetlen célom van: a jiddist fenntartani.

PHILOLOGOS: Semmi kifogásom az ellen, hogy a jiddis nyelvet széles kör­ben tanítsák, hogy megőrizzék, vagy akár megpróbálják feléleszteni. Csak két dolog ellen tiltakozom. Az egyik az, hogy mindez ne történjen a héber rová­sára. Szerintem a héber sokkal fonto­sabb a zsidó kultúrához való kötődés szempontjából. A másik pedig az, hogy ma Amerikában szekuláris zsidó csalá­dok valamiféle szentimentális okból ne neveljenek jiddis anyanyelvű gyereke­ket. Ez szerintem a gyermekek társadal­mi kínzásával egyenlő.

KATZ PROFESSZOR: Ugyan kérem! Már maga a gondolat, hogy a jiddist bárki is a héber rovására akarná vagy tudná tanítani, abszurd. Ha két szülő New Yorkban vagy akár Tel- Avivban el­határozza, hogy jiddisül akarja felnevel­ni gyermekét, az ma semmilyen módon nem veszélyezteti a hébert.

ROSEN: Nem lehet, hogy az igazi ve­szélyt nem a héber vagy a jiddis jelen­ti, hanem az angol? Elképzelhető, hogy az angol nyelv valahogy magába szívja a zsidó kultúra bizonyos aspek­tusait?

KATZ PROFESSZOR: Bizonyos mérté­kig igen, de szerintem minden nyelv pótolhatatlan, minden nyelvnek van egy karaktere, szelleme, amit más nyel­veken nem lehet közvetíteni. Tragikus lenne, ha az askenázi zsidóság ezeré­ves nyelve eltűnne. Én boldog vagyok, hogy legalább kis szigetek próbálják va­lahogy megőrizni.

PHILOLOGOS: Először is egymillió potenciális, jiddis anyanyelvű egyénről van szó…

KATZ PROFESSZOR: Azok a haszidok.

PHILOLOGOS: így van. Tehát a jiddis így is, úgy is még sokáig fenn fog ma­radni. A haszidok persze nem olvasnak jiddis irodalmat. Néha arra gondolok, vajon hányán olvasnak világi jiddis könyveket titokban.

Világi jövő

ROSEN: Elképzelhető, hogy ők vala­miféle világi jiddis kultúra forrásai lesz­nek?

KATZ PROFESSZOR: Hillel Halkin7 egy mondata mindig is foglalkoztatott. A „Levelek egy amerikai zsidó barátom­nak” c. könyvében azt írja, hogy a zsi­dó történelmet tekinthetjük egy állandó vallásos közösség történetének, mely­ből időnként vulkánszerűen kirobban­nak a világi kreativitás hullámai.

ROSEN: Írnak a haszidok verseket?

KATZ PROFESSZOR: Nekem személy szerint vannak olyan szatmári haszid is­merőseim Londonban, akik titokban ír­nak szépirodalmat. A nevüket nem szí­vesen adnám ki. Nagyon izgalmasnak tartom, hogy ilyesmi is történik.

PHILOLOGOS: No és ezek a barátai, akik titokban írnak, olvasnak is jiddis szépirodalmat? Sólem Áléchem vagy Perets műveit?

KATZ PROFESSZOR: Tudomásom szerint csak Singert.

PHILOLOGOS: Persze, mert Singernél van a legtöbb szex.

KATZ PROFESSZOR: Lehetséges. Mel­lesleg én mindössze négy emberről be­szélek. Nem akarnám azt a benyomást kelteni, mintha tömegekről lenne szó.

PHILOLOGOS: Három már tömeg, négy pedig már mozgalom!

Szabó Vera fordítása

Jegyzetek

1 Első Csernovici Jiddis Nyelvi Konferencia, 1908 (Lásd: Háttér a héber és a jiddis harcáról, In: Szombat, 1996. május)

2 Bove bukh: 16. századi olasz románc jiddis változata, szerzője Elija Bahur

3 Moyshe Kulbak: (1896-1940) jiddis író, szül. Szmorgonban, Vilna mellett. Minszkben taní­tó a jiddis általános iskolában, majd Berlinbe megy, az egyetemre, ahová azonban német­tudás hiányában nem iratkozhat be. 1929-ben tér vissza a Szovjetunióba. Eleinte Ahad Ha-Am hatása alatt héberül ír, később jiddi­sül. Versei és drámái mellett legfontosabb művei a Moshiakh ben Ephrayim, a Zelmenya- nerés a Muntikc. regények.

4 Der Nister: Pinkhes Kahanovitsh (1884-1950) írói álneve, a szó jelentése „a rejtőzködő”. Sz. Berdicsevben. Művei, elsősorban a Di mishpokhe Mashber c. nagy családregénye és szimbolista novellái erős kabbalisztikus hatást mutatnak.

5 Esther Frumkin: a Bund egyik vezetője, an­nak küldötte a Csernovici Konferencián, ké­sőbb a Jevszekcija tagja. A Jevszekciját [„zsidó részleg”] a Kommunista Párt a zsidókkal kap­csolatos ideológiai harc lefolytatására hozta létre.

6 Ahad Ha-Am: Asher Ginzberg (1856-1927) írói álneve. Cionista vezető, gondolkodó

7 Hillel Halkin: amerikai író, újságíró, jiddis fordító.