Jeruzsálem, az örök város

Helye és jelentősége Izrael hagyományában

Jeruzsálem neve és jelentése

Jeruzsálem az emberiség történelmének egyik legősibb városa. Már az ősatyák idejében felbukkan SáLéM néven mint tekintélyes, központi város, élén az ismert vezetővel, Málki- Cedekkel. A korszak egyéb, a Mikron kívüli történeti forrásai a várost – JRUSLIM néven – említik, így a Középbirodalom korából (i.e. 19. sz.) származó egyiptomi Átkok*. A Tórában a város csak egyszer fordul elő – SáLéM néven – Ábrahám (AVRM) háborúja története végén, melyet az öt negevi és déli királyt megtámadó négy északról betörő’ király ellen vívott (1 Móz 14, 18); „Málki-Cedek, Sálém királya kenyérrel és borral szolgált, ő a Legfőbb Isten papja.” Mindez Ábrahámnak a foglyok kiszabadításáért sikeresen megvívott háborúja után történt, melynek során az összes többi fogollyal együtt Lótot és családját is kiszabadította. A harcból a győzelem koszorújával ékesítetten megtérve, Málki-Cedek, a város ura – főpap és király egy személyben – fogadta: „Megáldotta, és mondotta: Áldott Ábrahám a Legfőbb Istennek, a Mennyek és a Föld Urának, és áldott a Legfőbb Isten, aki ellenségeidet a kezeid közé kiszolgáltatta.”

„Az atyák cselekedete jel a fiúk számára” – a nemzet ősatyjának e cselekedete, jelezte és szimbolizálta a város utódai életében betöltött, jövőbeni szerepét – Szent és Megszentelt Város.

A SáLéM név Jeruzsálemre utal. Ez a város ősi, eredeti neve. A „Jerusálemben egybeszerkesztett toltalék, a „SLM”-ot megelőző’ „JRU” előtag, minden bizonnyal sokkal későbbi. Egyes kutatók úgy vélik, hogy „JRU” (akárcsak az ugariti „uru”) jelentése város; vagyis JRU-SLM, „SLM-Városa”. A tör- téneti kutatásokban sokkal inkább elfogadott álláspont szerint „JRU” (a J-R-H gyökből) jelentése: alapok felállítása. Ennek alapján a JRU-SLM név értelme: „SLM (ember vagy isten neve) alapította, rakta le (járá) az alapkövét.”

Vagy: „A várost tökéletességben, békében alapozták.” Vagy: „SLM az örökkévaló alapzata.” SLM JRUSLM (J’RUSá- LáJiM) értelemben szerepelhet, erre nézve a Zsoltárokban ez olvasható (70, 3): „Sálémben volt sátra, s hajléka Cijjónban”; itt Sálém Cijjón azonos értelmű párhuzamaként jelentkezik. A kapcsolat mibenlétét meghatározza, hogy Jeruzsálem győzelme és megváltása az Örökkévaló segítségével történt, ahová ezért Szellemét és Szentségét telepítette – sátrát és hajlékát.

A „Cijjón” név – lényegében véve erődítmény állt azon a helyen („Cijjón Fellegvára”), melyet Dávid a jeruzsálemi Morija-hegytől délre indulva foglalt el (1Krón 11,5) s oda építette városát, „Dávid városa Cijjón” (1 Kir. 8, 1; 1 Krón 11, 5) – a Mikrában Jeruzsálem város megnevezéseként szerepel, átvitt értelemben pedig egész „Erec-Jiszráél”-t jelenti, amelynek központja Jeruzsálem. A „Cijjón” szó kettős jelentésű. J’sájáhú próféta költői stílusában (41, 18; 53, 2) sivatagos területre utal (erec cijjá), lényegében azonban útjelző’ felállítását jelöli, mindenki számára jól látható, kiemelkedő hely értelemben (akárcsak a Mikra nyelvében, JTiezkél 39, 15: „s ott útjelzői épített”). A Midriis neveiben a cijjón kiválóságot jelöl: Jeruzsálem becsességeinek m’cujjenet bőségében kitűnő város (ir m’cujjenet) ősi neve, Sálém, békét és nyugalmat teremt, és ősei királyának neve törvényt és igazságot (c’dáká).

A név „magyarázata” révén megérthetjük e verssorokat (Zsolt 1227, 7-9; 147,12-13): „Kérjétek Jeruzsálem békéjét, imádóid a könyörgők; Legyen békesség falaid között, nyugalom palotáidban; Társaimért és testvéreimért beszélek, a benned levő békéért.” „Jeruzsálem, dicsérd az Örökkévalót…, aki határaidat békével övezte.” Sálém ősi királyának a neve a zsoltárok verssoraiban Jeruzsálem királyának elismerő’ költői jelzőjeként jelenik meg nemzedékeken keresztül (Zsolt 110,4): „Az igazság királyairól (máiké cedek) beszéltem.” A Cedek név visszatér Jeruzsálem királyának a nevében az ország meghódításának az idején (Józs 10, 1, 3): Igazság Ura (Adoni-Cedek). E motívum „magyarázata” fordul elő’minden bizonnyal J’sájá Jeruzsálemről szóló próféciáiban is (1,26-27); „Azok után majd az Igazság Városának neveznek, a hűség megszólításával; Cijjónt törvényben váltod ki, s hadifoglyait igazsággal.”

Jeruzsálem neve – néhány rendhagyó esettől eltekintve (Jirm’já 26, 18; Eszter 2,6; 2 Krón 25, 1; 32, 9) – a Mikrában mindig a lámed után júd nélküli alakban fordul elő, vagyis „J’RUSáLéM” írásformában (akárcsak rövidítve „SáLéM”), míg az olvasata „J’RUSáLáJiM”, duplázó szóalakban – két város jelentéssel. Ugyancsak így: „MiCRáJiM”, „Két Ország” állama jelentéssel (a felső délen, az alsó északon); „Arám-Náhárájim”, Arám „Két Folyó” között fekszik jelentéssel (a P’rat és a Hiddekel között). Ugyanígy Jeruzsálem neve (az olvasat szerint) kettősségre és páros azonosságra utal: mint főváros magában foglalja a polgári várost és a hatalmi központot, a polgárok lakókörzetét és a királyi palotát; mint a Szentély városa a hétköznapiság területét a megszenteltséggel ötvözi össze, vagyis a királyság és a szentség városa. Másképpen megfogalmazva, az aggádák és a kabbala nyelvén: a „Lent Jeruzsálemé” és a „Fent Jeruzsálemé”. Minden valószínűség szerint feltehető, hogy az eredeti kiejtés az írásformát tükrözte: „JeRUSáLéM”, míg a hagyomány olvasata: „JeRUSáLáJiM” a tisztelet és a pompa hódolatából fakad.

A Lent és a Fent Jeruzsálemé

A két párhuzamosan létező és megegyező város – a „Lent” városa ellen irányuló „Fent” városa – gondolatát bölcseink az írásra támaszkodó magyarázatai alapján ismerhetjük meg (Zsolt 122,3): „A felépült Jeruzsálem olyan, akár a város, mely egybeforrt.” Rabbi Jóhánán szavaival (Báv’li Táánit 5 a): „Mondta a Szent, Áldassék: Nem megyek a Fent Jeruzsálemé- be addig, amíg nem fogok elmenni a Lent Jeruzsálemébe.” S csak akkor – a teljes megváltás idején – fog a két város összefonódni, s lesz „egybeforrt város”; akkor a két rész egyetlen, egyesült várossá válik – akár az írott változat formájában: „J’RUSáLéM”, JRUSLM” – és a béke és az egység városa lesz.

Bölcseink, emlékük legyen áldott, a „JRU” előtagban az „örökkévaló Megmutatta” (H” JiR”eH) kifejezés nyomait látták – vagyis azt a nevet, melyet Ábrahám az „ákéda” helyének adott, azután, hogy fia helyett a szarvast áldozta fel (1 Móz 22 14). Bölcseink szerint, Málki-Cedek, Sálém királya, akit a midrás hagyományában Sém ben Noáhhal azonosítanak, ezt a szent helyet Sálémnek nevezte (B’résit Rábbá 56 15): ,Mondta a Szent, áldassék: ha »JiR”eh«-nek nevezem a helyet, ahogy Abrahám elnevezte, Sém (ben Noáh) méltatlankodik, ha »Sá- LéM«-nek hívom, Ábrahám méltatlankodik, de íme én »JRUSLM«-nak hívom”, akként, ahogy mindketten megnevezték a (helyet) – »JiR”eh« és »SáLéM«.”

Az elnevezés, mellyel Ábrahám a világon e legszentebb helyet illette – „JiR”eh” (=„JRU”) – utalásokban és titkos jelképiségben igen gazdag: jelzi az isteni gondviselés eszméjét („H” „JiR”eH”, „kál” ragozásban); az isteni megnyilatkozás fogalmát (a hegy, ahol az Örökkévaló félelmet ébresztett – „H”

„JéRáeH”, nif’ál ragozásban); a kiválasztott helyre zarándoklás parancsolatát (,,BáHáR H” – az Örökkévaló hegyén, ahol az ember „JáR”eH” majd megmutatja magát az Örökkévaló szín előtt, HiFiL). A „JR”H (,JRU”) kifejezésnek fonetikus kapcsolata is van a „MORIaH” (,,a MÓR [mirha] hegye”) – fú’szervirágok illatát árasztó – megnevezéssel. Bölcseink, emlékük legyen áldott, magyarázataikban megragadták a képzet- társítást a „MORIaH” és más nevek hangzása között: HORaAH (irányítás és tanítás) és MORaA (szörnyűség és magasztos rémület). A „MORJH” név (akárcsak a „JR”H”) tehát jelzi a helyet, melyből a tanítás és a félelem árad – az embernek nyújtott isteni tanítás és az ember örökkévaló iránti szolgálata – Izrael népe és az emberiség egésze számára. S így, a város neve, Jeruzsálem, mintegy Isteni kiegyezés gyanánt, önmagában jelképezi a békét és a testvéri szeretetet Ábrahám, a zsidóság képviselője és Noáh fia, az emberiség képviselője között.

Jeruzsálem örök szentsége

„Az örökkévalóság – maga Jeruzsálem.” Szentsége örök szentség. Amikor Jeruzsálemet a Szentély helyeként kijelölték, mindörökre megtiltották a magaslati helyeken az áldozást, és azóta sincsen erre engedély véglegesen. A kérdéssel kapcsolat- ban szót kell ejteni „Erec” és Jeruzsálem szentségéről. A Talmudban a bölcsek nézetkülönbségéről olvashatunk az „első szentséggel” kapcsolatban – vagyis „Erec Jiszráél” egészének szentséget kölcsönzött az Egyiptomból való felmenetel, azután, hogy J’hosuá bin Nun vezetésével elfoglalták az országot, a Szentély és Jeruzsálem szentté válása pedig Dávid és Salamon idejében következett be – vajon ez a nemzedékek végeztéig tartó örök megszentülés volt-e, „most és az eljövendő időkben, mindörökké”, vagy csak időszakos, „a maga órájában, és nem az elkövetkezendő jövőig tartóan”?

A „most és az eljövendő időkben” rendszere szerint „Erec” szentsége nem szórni meg, és a jeruzsálemi Szentély központi szentsége nem sajátítódott ki az Első’Szentély pusztulása után és a babiloni fogsággal. „Erec”, a babiloni hazatérők általi megszentelése Ezrá és N’hemjá idejében nem volt tartalmi és feltétlenül szükséges, hanem csak formális és jelképes. A „maga órájában, és nem az elkövetkezendő jövőig tartóan” nézeteit vallók (a Hálákliá által elfogadott) rendszere szerint azonban „Erec” szentsége megszűnt – az országhoz kötődő parancsolatok kérdésében, mint például az ajándékok, tizedek, hetedek, és ezekhez hasonlók – az Első’ Szentély pusztulásával. Ennek értelmében szükség volt egy „második felszentelésre” – „Erec” második megszentelésére a babiloni hazatérők által Ezrá és N’hemjá idejében. Az összes vélekedés szerint azonban: „Erec” ezen „második felszentelése” a Második Szentély idejében örökké tartó és mind a mai napig érvényesen folyamatos: nem lett kisajátítva a második pusztulással, így tehát nincs szükség egy „harmadik szentelés” szertartására.

Ezzel kapcsolatban érdemes betekinteni a RAMBAM eredeti álláspontjába. A Választott ház szabályaiban (6. rész, Hálákná 15) alapvető” szempontok alapján különbséget tesz „Erec” egészének általános szentsége és Jeruzsálem egyedülálló, központi szentsége között. Az „első szentség” és a „második szentség” kérdésében megállapítja, hogy Erec Jiszráél egyiptomi bevonulok általi első” megszentelése Jkiosuá idejében az Első Szentély pusztulásával és a babiloni fogsággal érvényét vesztette, és csak a babiloni hazatérők második megszentelése Ezrá és N’hemjá idejében lehet örök érvényű; bár mindez csak íz ország szentségére vonatkozik, és nem érinti a Szentély és Jeruzsálem szentségének a kérdését. Miután kiválasztották és felszentelték a Szent Várost Dávid és Salamon idejében, ez az „első” szentség soha nem szűnt meg, sőt érvényben maradt az első és a második pusztulás után is.

Így ír erről RAM BAM: „Miért jegyzem meg, hogy a Szentély és Jeruzsálem első’ szentsége örökre meg lett szentelve, Erec Jiszráél egyéb részeinek szentsége, a hetedet, a tizedet és a hasonlóakat illetőén pedig nem lett örökre megszentelve? Mivel a Szentély és Jeruzsálem szentsége az Örökkévaló szelleméből fakad; az Örökkévaló szelleme pedig nem szűnt meg. Hiszen így mondja (3 Móz 26, 31): „elkészítettem Szentélyeteket – annak ellenére, hogy kietlenek és elpusztultak, továbbra is fennállnak szentségükben.” Jeruzsálem felülemelkedik a hely és az idő régióin. „Jeruzsálemet nem osztották fel a törzsek között” (Joma 12 a). Az egész néphez tartozik, szentsége örök és folyamatos a jövők jövőjéig.

 

 

*A tanulmány a Doár 1992. május 25-i számában jelent meg.