Jelentés az antiszemitizmusról

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Nyugat-Európa vezet a zsidóellenes incidensekben
Forrás: Hetek Online

2008. március 16. Világszerte nőtt az antiszemitizmus az elmúlt évtizedben, beleértve az egyes kormányok által ösztönzött gyűlöletet a zsidókkal szemben és az Izrael kritikájának álcázott előítéletet – állapította meg az amerikai külügyminisztérium a kongresszusnak tett jelentésben.

“Ma, több mint 60 évvel a holokauszt után az antiszemitizmus nem történelem, hanem jelen” – hangsúlyozta a jelentés, amely szerint a világ különböző pontjain lévő amerikai nagykövetségek egyre több olyan támadásról számolnak be, amelyek zsidó emberek, javak, intézmények, zsinagógák ellen hajtottak végre.

A Tel-avivi Egyetem Stephen Roth Intézete 2006-ban 593 nagyobb antiszemita incidenst regisztrált, ez volt a legmagasabb szám 2000 óta. Ezekből 277 esetben fizikai bántalmazás ért zsidókat. Összesen 105 zsinagógát rongáltak meg. Az eseteknek több mint a fele Nyugat-Európában történt. Az egyik ilyen eset volt a fiatal francia zsidó Ilan Halimi halála. A 23 éves fiatalembert 2006 februárjában meztelenül, összekötözve, testén égési sebekkel találták meg a vasúti sínek mellett Párizs közelében, és nem sokkal később belehalt sérüléseibe.

A jelentés arra is rámutat, hogy míg a zsidók elleni hagyományos, több évszázados előítéletek ma is élnek, az antiszemitizmusnak új formái is megjelentek. Ilyen például a cionizmus, illetve az izraeli politika bírálata, amely szándékosan, vagy önkénytelenül is a zsidók elleni előítéleteket erősíti azáltal, hogy démonizálja Izraelt és az izraelieket, nemegyszer a nácikhoz hasonlítja őket és Izrael hibáit zsidó jellegére vezeti vissza.

Ez közkeletű a Közel-Keleten és az európai muszlim közösségekben, de az amerikai külügyminisztérium szerint még ezt ösztönzik bizonyos ENSZ-beli tevékenységek is, amikor “szenzációhajhász jelentések látnak napvilágot az Izrael által elkövetett állítólagos atrocitásokról és más emberijog-sértésekről”. Ez az ellenségesség fizikai erőszakba csaphat át: 2006 nyarán az Izrael és a libanoni síita Hezbollah fegyveres csoport közötti háború idején világszerte több antiszemita incidensre került sor.

A dokumentum olyan eseteket is felsorol, amikor egyes országok vezetői antiszemita gyűlöletet szítanak saját társadalmukban, de még határaikon túl is. Erre Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt hozta példának, aki megkérdőjelezte a holokauszt megtörténtét, valamint Hugo Chávez venezuelai elnököt, aki az amerikai külügyminisztérium szerint “nyilvánosan démonizálta” Izraelt. Hasonló vádakkal illették a szíriai kormányt, továbbá Fehéroroszországot, ahol “állami cégek szabadon gyárthatnak és terjeszthetnek antiszemita anyagokat”. Az antiszemita gyűlöletbeszéd megjelenik a szaúd-arábiai és egyiptomi állami médiában, de előfordul ez olyan magánkézben lévő sajtószervnél is, mint a lengyel katolikus Radio Maryja.

Közép- és Kelet-Európában a hagyományos antiszemitizmus ma is probléma, különösen Oroszországban és Ukrajnában, és az antiszemita erőszak aggasztó jelenség Franciaországban, Nagy-Britanniában és Németországban is – olvasható a jelentésben, amelyet a februárban 80 éves korában elhunyt Tom Lantos emlékének ajánlott a külügyminisztérium. Lantos volt az amerikai kongresszus egyetlen holokauszttúlélő tagja.

 

[popup][/popup]