Jehuda AMiháj: A zsidók (vers) –

Jehuda Ámiháj

A zsidók

A zsidók kirakati fotók

úgy együtt apró és mélák, élő és halott

legény és arája, bár-micvó bóher és csecsemők.

Újrahívott sárguló képek másai.

néha jönnek betörik az üveget

és a képek ott égnek mind. Aztán újra és újra,

képre kép, új nagyítás és látni már,

mint szenvednek, vigadnak megint.

Rembrandt török fezben

tompán fénylő aranyat magukra aggató alakokat festett.

Fenn a levegőben lebegnek Chagall képein a zsidók

én apámnak s anyámnak látom őket.

A zsidók csoportja védett erdő,

fái kuszán, szorosan egybenőnek, még a halottak

sem tudnak ledőlni. Az élőkön lógnak,

nekik támaszkodnak,

ki tehetne különbséget köztük. Csak a tűz égeti

el gyorsabban a halottakat.

És mi van Istennel? Isten nem múlik el,

mint egy valaha előttük elhaladt gyönyörű nő illata

arcát nem látták

de fűszerszaga megmaradt, mint a tömjén, a tömjén Teremtője.

A zsidó ember ünnepi Szukkotra emlékszik nagyapja

házában.

És a sátor helyette idézi fel

a sivatagi vándorlást az meg

az ifjúi ártatlanságot a szövetség kőtábláit

az aranyborjú aranyát és az éhséget meg a szomjúságot

s azok meg Egyiptomra emlékeznek.

És mi van Istennel? Az Édenből és a

Szentélyből kiűző válóper záradéka szerint

Isten csak egyszer látja évente Fiait,

Jóm Kippur napján.

A zsidó nem történelmi nép

nem is régészeti leletekből feltárt törzsek

hanem földtani képződmény izzó törésekkel

omlásokkal földrétegekkel és tűzhányókkal.

Történetét más rovású mérőpálca léptéke méri.

A zsidókat szenvedés morzsolta fájdalom csiszolta,

mint a tengerparti lapos kavicsokat.

így a zsidók csak halálukban mások

mint a sima kövek különböznek a többitől:

ha erős kéz hajította,

kettőt hármat is ugranak a víz színén

mielőtt alámerülnének.

Nemrég egy szép nőre leltem,

nagyapja volt ki körülmetélt

sokkal előbb, hogy a lány megszületett.

nem ismersz s nem ismerlek, mondtam,

de mi vagyunk a zsidó nép,

én a metélt, halott nagyapád s te az aranyhajú

szép unoka: mi vagyunk a zsidó nép.

És mi van Istennel? Énekeltük valaha

„Nincs olyan, mint Istenünk”, most meg azt hogy

„nincs istenünk”

de még énekelünk, még mindig énekelünk.

Ács Gábor fordítása

A költő Egykor az ököl is szétterpesztett ujjak, nyitott tenyér volt című kötetéből