Izraeliek távol-keleti utazásai

Izraeliek távol-keleti utazásai

Az elmúlt talán tíz év egyik legérdekesebb izraeli jelensége az, hogy a Távol-Keletre és Dél-Amerikába tapasztalat­éhes fiatalok tömegei utaznak. Számos egzotikus országban alakult ki valóságos minikultúra az izraeliek körül, élénk kereskedelemmel.

Közismert, hogy a világ minden tájáról érkeznek Fiatalok Indiá­ba, Thaiföldre és Dél-Ameriká­ba, hogy felfedezzék az ismeretlent, és megkóstolják a „valódi élet” ízét. A legtöbb ilyen célországban szívesen látják a hátizsákos turistát, aki az au­tentikus élményt keresi, leginkább azért, mert egy ilyen „felfedező körút” általában több hónapig, egyeseknek több mint egy évig is eltart.

Immár az izraeli folklór szerves ré­sze, hogy a katonai szolgálatból lesze­relő huszonéves fiúk és lányok – álta­lában kettesével vagy kisebb baráti társaságokban – elutaznak a Távol-Ke­letre és/vagy Dél-Amerikába. Sokan közülük útjuknak legalább egy részét a kihívás kedvéért egyedül teszik meg. Meg lehet érteni őket, hiszen két, illetve három évig „be voltak zár­va” az igen szigorú hadseregbe (so­kan harcoltak Dél-Libanonban), ahol mindig parancsokat kellett teljesíteni­ük. nem beszélve arról, hogy sokuk személyes élménye volt, hogy látták barátaik, társaik elestét. így szüksé­gük van a szabadságra, a szülőktől va­ló ideiglenes eltávolodásra.

Ma már tény, hogy thaiföldi étter­mek izraeli ételt is felszolgálnak (per­sze meghatározott, turistákkal teli he­lyeken), hogy izraeliek által vezetett hostelek várják a szállást kereső ván­dort, hogy a Chabad mozgalom által a Távol-Kelet különböző pontjain ren­dezett péntek estéken, illetve az ün­nepeken – főleg a széder-estéken – ezrek vesznek részt. Már ez is a folklór része: távol az otthontól „divat” kötődni a hagyományokhoz. Az izrae­liek nagyon összetartanak, gyakran nagy csoportokban gyűlnek össze, se­gítik, eligazítják egymást – a más or­szágokból érkező turisták szemében is domináns jelenségnek számítanak. A tömegkommunikációs eszközökön keresztül széles nyilvánosságot kap e téma, és így a lakosság olyan benyo­mást szerez, hogy „az a Fiatal, aki nem utazott Keletre, nem számít érettnek”. Ez az egyébként téves be­nyomás magukra a fiatalokra is ko­moly hatással van, aminek következ­tében többen kelnek útra, talán olya­nok is, aki eredetileg nem terveztek ilyesmit.

Az utóbbi években egyetemi kutatá­sok témája is lett e jelenség, melyek igen érdekes tényeket tártak fel. Mint kiderült, az utazók száma nem annyi­ra nagy, mint ahogy azt általában feltételezni szokás. Egy 1998-as kutató­munka szerint, amely elsősorban a tá­voli hátizsákos utakon részt vevők pszichológiájával foglalkozik, a lesze­relést követően átlagosan a leszerelő évfolyam 16,5%-a utazik egzotikus tá­jakra. E témával kapcsolatban szá­mos kérdés felmerül: vajon a jelenség kifejez-e társadalmi tiltakozást? Mit is keresnek hosszú hónapokig az izraeliek Indiában vagy Thaiföldön? Vajon ez a felnőtté válási folyamat szerves része, vagy csupán Fiatalkori hóbort?

Több mint ezer turista meginterjúvolása után a kutatók arra a következ­tetésre jutottak, hogy maguk a fiata­lok nem látnak utazásukban lázadást vagy valamiféle társadalmi tiltakozást. Az élménynek számos jelentése van számukra: az idegen kultúrával és a más életritmussal való szembesülé­sen túl úgy érzik, hogy ideiglenesen felhagynak a modern élet rohanásá­val, lelassítják a tempót, eltávolodnak Izrael mindennapos politikai, bizton­sági, gazdasági és társadalmi problé­máitól. Érdekes megjegyezni, hogy a kalandvágyó fiatalok többsége megmarad a realitás talaján, és még mielőtt elutazna, beiratkozik az egyetemre.

A felmérésekből kiderült továbbá, hogy a fiatal turisták (akiket héberül egyszerűen „hátizsákosok”-nak nevez­nek) legtöbbje közepes, illetve magas keresetű szülők gyermeke, legtöbb­jük városlakó, és nagy számban talál­hatók közöttük kibucnyikok is. „A je­lenséget összetettsége teszi olyannyi­ra izraelivé” – véli a témával foglalko­zó egyik szociológus.

Sajnos ezek a kalandos kirándulá­sok negatív értelemben is gyakran ke­rülnek az újságok címlapjaira. Szó esik az indiai Goában tartott tömeges kábítószer-partikról, azokról a fiatalokról, akik „beleszerettek” a Távol-Kelet szépségeibe, és gurukhoz szegődve, évek során maguk is a keleti vallások híveivé váltak. Szomorú beszámolók érkeznek olyan turistákról, akik elté­vedtek és eltűntek, s szüleik sürgősen felkutatásukra indultak, balesetekről, pórul járt, megmérgezett és kirabolt turistákról. 1999. december elején nyolc izraeli fiatal vesztette életét Bo­líviában, a La Pazba vezető, „halál út­jának” nevezett veszélyes útvonalon, a sofőr Figyelmetlensége miatt. Ilyen tragikus alkalmakkor egyre több szülő érzi úgy, hogy nem szeretné elenged­ni gyermekét az ismeretlenbe. Persze felnőtt emberekről van szó, akik már önállóan hozzák döntéseiket, s meg­ígérik szüleiknek, hogy nem lesznek vakmerők, és nagyon fognak vigyázni magukra. A szülők nagy része egyéb­ként már elfogadta ezt a trendet, és tudomásul veszi, hogy nem elég a há­rom év katonaság, gyereke újabb egy évig talán másfajta veszélynek lesz ki­téve.

A Távol-Keleten lévő fiatalok egyéb­ként általában szoros kapcsolatot tar­tanak fenn szüleikkel. Anyák napján több száz turista okozott nagy örömöt családjának, amikor vörös rózsacsok­rot küldött édesanyjának valamelyik távoli országból, nagy volt az öröm, de kétségtelen, hogy az átlag izraeli édesanya is csak arra vár, hogy gyere­ke térjen haza, menjen tanulni, és alapítson végre családot…

Einat-Schöner Zsuzsa

Tel-Aviv