Izraeli agresszió – arab progresszió
Jobb, ha az elején őszintén bevallom, és ez tekinthető akár önkritikának is: Makai egy picit az én bűnöm.
1.
Mindketten a Kossuth (akkor Szikra) Könyvkiadónál dolgoztunk 1948-ban, amikor megismerkedtünk, és átmenetileg barátok lettünk. Kiemelkedően okos és intelligens, rendkívül művelt fiú volt, már akkor kiválóan tudott három nyugati nyelvet és kezdő fokon – ezt később tökéletesen – oroszul is. Húsz esztendős volt, én huszonkettő, lelkes és hívő kommunista ifjak voltunk mindketten. Igazán nem gondoltam volna, hogy alig néhány év múlva – és azóta szakadatlanul – szégyenkeznem kell majd ezért a barátságért, sőt tulajdonképpen azt is röstellhetem, hogy Makai Györgyöt valaha ismertem.
Nemcsak korban voltam két évvel idősebb nála, de újságírónak is szinte már öregnek számítottam akkor, minthogy első hírlapi dolgozataim 17 éves koromban jelentek meg. Hogy Makai mondta-e, szívesen átnyergelne a lektori pályáról az újságíróira, vagy én javasoltam neki, arra már nem emlékszem, de hogy segítettem: bemutattam és beajánlottam az MTI-nél, ahol akkor dolgoztam, az bizonyos. Többre nem is volt szükség, hiszen M. Gy. kitűnő képességei, vitathatatlan tehetsége elég volt a továbbiakhoz, de ha akkor tudom, mire fogja majd mindezt használni, bizisten nem kommendálom. Hát ennyiben tekintem magam felelősnek ezért, hogy Makai György rászabadult a magyar sajtóra.
1951 őszén, a Boldizsár Iván szerkesztésében indult Béke és Szabadság című képes hetilapnál lettünk ismét közvetlen kollégák, ő a külpolitikai, magam a kulturális rovat vezetőjeként.
2.
Azt nem tudtam pontosan nyomon követni, mikor (talán már ’56 előtt?) nőtte ki magát akkora közel-keleti szakértővé, amekkorának a felületes szemlélők és a propaganda elkábítottjai ma is tartják. Ám az bizonyos: kevés magyar hírlapírót lehet megnevezni, aki erőteljesebben, sűrűbben és kérlelhetetlenebből fújta az „izraeli agresszió-arab progresszió” legenda harsonáját, mint Makai Gyuri.
Immár legendává nemesedett az is – és egyfajta elégtételnek minősíthető -, amikor ’67-ben, a hatnapos háború alatt Wesselényi Miklós üvöltve leteremtette Makait a Lapkiadó székházának büféjében, közel-keleti állásfoglalásai miatt, minden arra ülő és járó füle hallatára (a báró nem félt, pedig talán lett volna oka rá!), majd a letolást ezzel végezte: most pedig mehetsz jelentem a belügybe, a külügybe, ahol akarod!
Hogy hány cikket írt a progresszív Irakról, meg a többi haladó arab államról és terroristáról, hányat a cionista-imperialista, a tengerbe szorítandó Izraelről, azt fejből bizonyára ő maga sem tudná megmondani. Meglehet, a jobbára ugyanerről szóló könyveinek számát se tudja kívülről, annyi jelent meg azokból is. Egyedül a Hírlapkiadó Vállalat könyvtárában, tehát ott, ahol valamikor az állampárti irányítás ambicionálta a Makai-féle ideológia terjesztését, 19, M. Gy. jegyezte könyvet, füzetet, brosúrát találtam a kartonokon. Túlnyomó többségük közel-keleti témájú és lehetséges, hogy abban a könyvtárban nincs is meg valamennyi.
Sokakban felmerült a kérdés: hogyan lehetett a közelmúltban is találkozni Makai úrral és néhány társával, aki hasonló szellemben foglalkozott a közel-keleti kérdéssel évtizedeken át, például izraeli fogadásokon? Élesebben vetődik fel a kérdés a TV-híradó tekintetében: az Öböl-háború kommentálására nem találtak olyan külpolitikai újságírót (Gömöri Endrétől Harmat Endréig, jó néhány nevet ajánlhattam volna nekik, ha megkérdeznek), aki nem szennyezte be magát soha közel-keleti hazugságok kolportálásával?
Talán mindkét helyen azt válaszolnák a kérdésre, hogy bár ismerik Makai (és néhány kollégája) múltját, de hát ők mégiscsak közel-keleti szakemberek. (És most már, a rendszerváltozás után – természetesen! – Makai is az ellenkezőjét írja annak, amit korábban oly sokáig, immár az ő írógépe is átállt iraki agresszióra és izraeli progresszióra!) Szakemberek, csakugyan, miként Mengele doktor is szakembere volt a gázkamrának, mégsem hívta volna meg őt senki a háború után egy nemzetközi gázügyi tanácskozásra!
3.
Mint említettem, ma már Makai, ha megszólal (a rádióban, a televízióban, a sajtóban) a korábbi állás- pontjától száznyolcvan fokkal eltérő véleményt mond közel-keleti ügyekben. Nem is mondhat mást, hiszen ma – talán a Szent Korona, meg a Hunnia című orgánumokat kivéve – sehol sem közölnék az arab-izraeli konfliktusnak azt a velejéig hamis ábrázolását, amely itt negyedszázadon át kizárólagos divat volt. Ezt azonban mégiscsak cinikus arcátlanságnak tartom, nem vagyok inkvizítor, nem mondom, hogy Makai többé egy sort se írjon le, még azt sem, hogy külpolitika helyett foglalkozzék ezentúl sporttal. Ám maradjon külpolitikai újságíró, de legalább annyi szeméremérzet és jóérzés legyen benne, hogy a Közel-Keletről többé ne írjon, hiszen Perutól Pakisztánig, Patagóniától Portugáliáig oly nagy a világ, annyi az írnivaló.
Saját, egyszemélyes etikai bíróságom azonban még egy ítéletet hozna ellene. Így szólna: Makai egy éven át, napi nyolc órában olvasson Makait. Rendszerváltás előttit persze, összes műveit, amelyek az izraeli agresszió-arab progresszió jegyében születtek.
Barabás Tamás
Címkék:1991-06