Izrael tényleg megveszi Magyarországot?

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: HVG

2007. október 21. Egy újsághír nyomában – A magyarországi antiszemiták jóleső érzéssel “na ugye, megmondtuk” felkiáltással, idézik az izraeli Maarivben megjelent Peresz beszéd egyik mondatát: Izrael megveszi Magyarországot. Tudósítónk utánajárt: mikor és milyen körülmények között zajlik majd a tranzakció?

   
  Simon Peresz  

Magyarországon az utóbbi napokban súlyos viharokat kavart az izraeli Maariv lapban megjelent híradás, amely Simon Peresz egyik múlt heti beszédét taglalja. Izrael kilencedik köztársasági elnöke a helyi kereskedelmi kamara éves közgyűlésén az izraeli gazdaság szárnyalását méltatta ékes szavakkal. Jelen volt a gazdasági miniszter, a pénzügyminiszter, Tel Aviv polgármestere, a Knesszet pénzügyi bizottságának a vezetője és még sok más fontos izraeli közéleti férfiú. Az eddigi kamarai elnököt újjáválasztották, miután egyedüli indulóként nem szembesült különösen súlyos akadályokkal a szavazáson.

Simon Peresz, a pár hónapja hivatalba lépett izraeli elnök volt a legillusztrisabb vendég, aki feladatának megfelelően hangzatos beszédben ismertette a 2000. év utáni mély válságból való kilábalás sikertörténetét. Felhívta rá a figyelmet, hogy Izraelnek csekély nagysága és szűk piaca miatt nem az iparra kell koncentrálnia, hanem inkább az új termékek fejlesztésére. A zsidó állam számára inkább a kutatás és a nemzetközi együttműködés teremhet gyümölcsöket.

Mint a Maariv idézi: “azt hittük, hogy Izrael ipari ország lesz, de úgy tűnik nincs rá mód, túl kicsik vagyunk ehhez, s ezért a kutatás-fejlesztés nagyhatalmává nőttük ki magunkat. A vállalatok azért jönnek Izraelbe, hogy az izraeli kutatásba fektessenek, s nem azért, hogy az iparba.” Ezen gondolatmenet után hangozhatott el az ominózus mondat, amely szerint: “Példátlan gazdasági eredményei vannak Izraelnek, gazdasági függetlenséghez jutottunk, megvesszük Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot.”

A találkozóról megjelent héber nyelvű cikkből kitűnik, hogy Peresz az izraeli gazdaság dübörgését kívánta aláhúzni a fenti mondatokkal. Megkerestük az elnök szóvivőjét, aki egyáltalán nem emlékezett arra, hogy ez a Magyarországon sokat idézett mondat elhangzott volna azon a bizonyos rendezvényen. Ajelet Friss, Simon Peresz szóvivője állítja, három éve dolgozik Peresszel, hasonló szavakat még soha nem hallott tőle.

A szóvivő megkeresésünkre a következőket mondta: “Az elnök soha nem mondta, és nem is gondolja azt, hogy Izraelnek meg kell vásárolnia a világ bármely helyét. Nézetei szerint mai világunk globális és nyitott, és amiként magyar üzletemberek beruházhatnak, cégeket és ingatlanokat vásárolhatnak Izraelben, valamint bárhol a modern nagyvilágban, ugyanúgy izraeli üzletemberek és nemzetközi vállalkozások is fejlesztenek és befektetnek a világ számos pontján. Simon Peresz örömmel fogadja az Izraelben befektetni szándékozókat, és hasonlóképpen üdvözli a másutt befektető izraelieket.”

Mindenestre információink szerint sem Lengyelországban, sem az Egyesült Államokban nem hoztak óvintézkedéseket a Maariv cikkének megjelenése után.

Shiri Zsuzsa/Jeruzsálem

[popup][/popup]