Izrael Kelet-Európából származik

 Slomo Avineri professzor, a jeruzsálemi Héber Egyetem tanszékvezető tanára az Európa Intézet meghívására Budapesten járt és előadást tartott A kelet-európai változások izraeli szemszögből címmel.

A professzor a „Kelet-Európa versus Izrael” témakör rövid aktuálpolitikai bevezetőjével kezdte. Az izraeli-arab konfliktus regionális konfliktus volt, de a mögötte kirajzolódott nagyhatalmi szembenállás globális konfliktussá szélesítette mint a legtöbb regionális konfliktust a hidegháború korszakában. Így a közel-keleti helyzet a hidegháború foglya volt remény sem volt a megoldására, mert ami az amerikaiak számára elfogadható rendezés lett volna, az ab ovo elfogadhatatlan volt a szovjeteknek és viszont. De a nagyhatalmi jelenlét a konfliktusban közvetlenül érintettek tárgyalási pozícióit is megmerevítette: amikor Izrael a stratégiai egyensúlyt mérlegelte, ebbe a Szovjetuniót is beleértette ennélfogva föl sem merült, hogy a Golan visszaadásáról tárgyaljon. E globális jelleg megszűnése adott esélyt a béketárgyalásoknak: most már valóban „csupán” a konfliktusban érintett országok érdekeit kell összehangolni, így most merülhetett föl először komolyan a Golan visszaadásának gondolata.

A Szovjetunió és Izrael szembenállása azonban csak egy nagyon sajátos fejezete volt annak a hosszú történetnek, amelynek során Kelet-Európa befolyással bírt Izrael létére és viszonyaira tért rá ezek után előadása lényegére Avineri professzor.

1881-ig, amíg Oroszországban el nem kezdődtek a zsidókat tömeges menekülésre késztető nagy pogromok, a világ zsidóságának 85%-a két országban élt: Oroszországban és az Osztrák-Magyar Monarchiában. A zsidóság tehát alapvetően kelet-európai nép volt. Itt kezdődött el a zsidó nemzeti ébredés. Ha Franciaországban vagy Németországban egy zsidó a környezetéhez kívánt asszimilálódni, nyilván a francia, ill. a német mintát követte. Kelet-Európábán azonban nem volt ilyen egyszerű a helyzet. Kownóban¹ pl. ha egy asszimilálódni kívánó zsidó körülnézett, hogy gyerekét milyen iskolába járassa, orosz, német, lengyel és litván iskolák között választhatott. Nem véletlen, hogy ilyen környezetben vetődött föl a gondolat: ha minden nép megy a saját útján, mi miért ne tennénk ugyanezt? A múlt század közepén ezért éppen Kownóban jelent meg az első héber nyelvű világi témájú regény. Litvániában és Galíciában, e soknemzetiségű közegben virágzott fel először a modem héber irodalom párhuzamosan más kelet-európai nemzetek irodalmával. A mai izraeli irodalmat nem lehet igazán megérteni e kelet-európai gyökerek nélkül. Graetz monumentális munkája,/! zsidóság története szintén a nemzeti ébredés terméke mint ahogy más nemzetek értelmisége is az öntudatra ébredés egyik első jeleként tekintett vissza nagyszabású művekben a nemzet történelmére. A mai izraeli zene is mélyen gyökerezik a kelet-európai hagyományokban, égészén az állami himnuszig bezárólag, melynek sorai (Nem veszett még el a remény) a lengyel himnusz kezdő soraira rímelnek: Nincs még veszve Lengyelország.

Nemcsak a baloldali izraeli pártok hagyományai gyökereznek a kelet-európai munkásmozgalomban, hanem az erősen jobboldali Zsabotinszki sem érthető meg, ha nem tudjuk, ki volt Pilsudski marsall. Az izraeli társadalomban nem sikerült végérvényesen elválasztani egymástól az államot és a vallást márpedig a nemzeti lét és a vallás összefonódása szintén kelet-európai jelenség (lásd Lengyelország).

(Kétségtelen ugyanakkor, hogy a kelet-európai multikulturális környezet nemcsak az általa kitermelt zsidó azonosságtudat felé hajtotta a zsidókat, hanem más irányokba is. A jiddis anyanyelvű, orosz iskolába és német egyetemre járt Zamenhof alkotta meg az eszperantó nyelvet. A multikulturális környezet sok zsidót a kozmopolitizmus irányába vitt el, miközben az ugyané környezetben élő németekre vagy lengyelekre ez sokkal kevésbé volt jellemző.

De voltak a zsidók között olyanok is, akik a térségben a polgárosultság legfejlettebb fokát képviselő német kultúrával azonosultak olyannyira,hogy itt ők művelték e kultúrát a legmagasabb színvonalon.² A helyi pl. lengyel nacionalisták éppen ezért tartották őket ellenségnek.³

Izraelt azonban a XX. században brutálisan elvágták kelet-európai gyökereitől. Előbb a nácik irtották ki az ott élő zsidók többségét, majd a maradékot a szovjet rendszer szigetelte el hermetikusan. Mindennek következtében a mai izraeliek tudatában Kelet-Európa képe elhomályosult és elsősorban a Holocaust témájával társul. Ha ma megkérdeznek egy átlag izraelit, mi jut eszébe Lengyelországról, akkor nagy valószínűséggel Auschwitz és a varsói gettó merül föl elsőként, holott gondolhatna valamire a lengyel zsidóság sok évszázados történelméből, hatalmas kulturális teljesítményéből is. Valahol Lengyelországból vagy Ukrajnából válaszolja egy askenáz izraeli, ha arról kérdezik, honnan származik a családja.⁴

Mindez az utóbbi 6-8 évben kezdett változni a kelet-európai olvadással. Először a kulturális kapcsolatok élénkültek fel ma Izraelben egymást érik a kelet-európai művészek és együttesek vendégszereplései -, aztán a turizmus, majd következett a szovjet zsidók tömeges bevándorlása. Ezáltal Izrael közelebb került egykori gyökereihez.

• Mire jó mindez? tette föl a kérdést egy hallgató. Nem amolyan „Hegedűs a háztetőn”-fajta nosztalgia ez az egész?
• Szó sincs róla. A kelet-európai gyökerek felfedezése hozzájárul azonosságtudatunk kiteljesedéséhez, önmagunk, családunk, múltunk jobb megismeréséhez válaszolta Avineri professzor.

G.J.

JEGYZETEK

1. Ma Kaunas Litvániában.
2. Ma már nehezen hihető: 1915-ben az addig cári fennhatóság alatt álló Varsóba bevonuló német csapatokat a zsidó lakosság lelkesen üdvözölte.
3. Hasonló a helyzet ma Ukrajnában: az ott élő félmilliónyi zsidó döntő többségében orosz anyanyelvű és kultúrájú, ezért az ukrán nacionalisták orosz veszélyt gyanítanak bennük.
4. Mikor megkezdődött a szovjet zsidók kivándorlása, a megkérdezett izraeliek 8-10 órára becsülték a Moszkva-Tel Aviv repülőút hosszát (valójában 3 és fél óra), ami arra utal, hogy ez a régió térben is „eltávolodott” Izraeltől.