Izrael hatvan éve – Pixrael
MIXonline / 2008. június 10.
Ha a Deák téren álldogálva arccal a Gödör feletti sétány felé fordulunk pixelek alkotta fotográfiák mesélnek nekünk egy távoli országról. A Pixrael olyan mesét mond, melyet nem mindennap hallhatunk: Izrael életét, jelenét és talán jövőjét is.
Tekintetek (Kép az Arcok ktegóriából) |
“Meggyőződésem, hogy a kultúra hidat építhet nemzetek, országok között” – mondta Madzsali Vehbe, Izrael külügyminiszter-helyettese, aki első budapesti látogatása során nyitotta meg a kiállítást. A két ország közötti kapcsolat tökéletes állapotban van – fogalmazott, s reményét fejezte ki , hogy hamarosan talán az arab művészekkel együtt, egy békés, közös kiállítás rendezhetnek ugyanezen a helyen.
Izrael állam fennállásának hatvanadik évfordulója alkalmából rendeztek fotókiállítást az Erzsébet téri Gödör feletti sétányon, s adták át a kiérdemelt elismeréseket.
Az on-line fotópályázatra amatőrök és profik által beküldött közel kétezer képekből válogatott ki hatvan alkotást a Féner Tamás fotóművész vezette zsűri. Horváth Csaba főpolgármester-helyettes Madzsalli Vehbe szavaihoz hasonlókkal kezdte: “Nagy örömmel tölt el, hogy az embert próbáló hatvan esztendő után az izraeliek ma is bizakodva tekintenek a jövőbe. Az izraeliek kitartásának és kitartásának köszönhetően, a zsidó állam, a szüntelen fenyegetettsége ellenére képes volt demokráciaként fennmaradni és fejlődni. Hat évtizede ünnepeljük a világtörténelmi jelentőségű, azóta sok-sok európai zsidónak otthont adó ország megszületését. A kietlen sivatagból, a terror-fenyegetettség dacára boldog és gazdag országgá, a világ zsidóságának meghatározó államává vált. Bennünket, budapestieket is érinti mindez, hiszen a nyugati értékeket közvetítő zsidóságnak meghatározó szerepe volt a magyar főváros fejlődésében. Számos magyar származású zsidó művész és tudós vitte hírünket szerte a világban. Örülünk annak is, hogy Budapest az egyetlen ország Európában, ahol százezres zsidó közösség. S a most nyíló kiállítás megmutatja a fiatalok már képesek máshogy látni, láttatni a világot és Izraelt.”- hangsúlyozta.
Golán (kép a Terek kategóriából) |
Féner Tamás, Prima Primissima díjas fotóművész úgy fogalmazott: a képeket látva Izrael “egy egész normális országot mutat”, majd a fotografálás átalakulásáról beszélt. Meg arról, hogy a technikai feltételek ma már lehetővé teszik, hogy szinte mindenki fotós lehessen. Ezzel átértékelődik mindaz, amit a fotózásról eddig gondoltunk.
Az Izrael hatvanadik évfordulója alkalmából meghirdetet pályázat résztvevői a képeken látható életet látták egy távoli országban, és ezt álmodták meg Izraelről. Nem csak fotózni kell, hanem elmenni oda, majd hazatérve elmesélni mindenkinek: milyen csodákat láttál – hangzott el valahol a kiállításra összegyűlt tömeg gyűrűjében, mindenkit arra bíztatva, saját szemével nézzen körül Izraelben.
A fotók megtekinthetők a program honlapján: http://www.pixrael.hu/