Ízeink nagykövete Tel-Avivban

Írta: Szombat - Rovat: Archívum, Gasztro

Az izraeli konyha maga az olvasztótégely
Forrás: Népszabadság

2008. május 10. / Shiri Zsuzsa Ofer Vardi magyarul kiválóan beszélő fiatal tel-avivi újságíró, a Jediót Ahronót nevű, legnagyobb példányszámú izraeli lap szerkesztője. A lap hírportálján évekig népszerű magyarétel-rovatot vezetett. A recepteket sajátos családi történetek fűszerezték.

Mióta él a családja Izraelben?

– Anyukám 1949-ben, félévesen került ide a Felvidékről, de apukám már kilencéves volt, amikor 1957-ben Budapestről idejöttek. A szüleim a nagyszüleimmel magyarul beszéltek, de egymással héberül, miközben nálunk otthon viccelni és káromkodni mindmáig csakis magyarul szoktak. A magyar nyelv csodálatosan színes és jóízű, bizonyos dolgokat ma is csak magyarul tudunk igazán elmondani, pedig a nagyszüleim sajnos már mind meghaltak.

Hogyan került kapcsolatba Magyarországgal?

– A diploma után egy hirdetésre jelentkeztem, a Szochnut (zsidó ügynökség) pesti részlegébe, kiküldötteket kerestek. Megkaptam az állást, és 1999 júniusában mentem először Pestre. Találkoztam apám összes ott élő unokatestvérével, örömmel fogadtak. Ma már el sem tudom képzelni az életem a rendszeres pesti látogatások nélkül. Tavaly háromszor voltam, most is nemrég érkeztem vissza. Elérzékenyülök, amikor Pesten bemegyek a Kispipába, hiszen a nagyszüleim naponta ott ebédeltek. Szintén szíven üt a Szent István parki Dunapark, mert apámék a Balzac utcában laktak, a nagyim ott sétáltatta apámat. Büszke izraeli vagyok, nincs semmiféle identitásproblémám, de nagyon örülök a gyökereimnek is.

Miért kezdett gasztronómiával foglalkozni?

– Középiskolás koromban gyakornokként a Jediót Ahronót rechovoti, helyi szerkesztőségében dolgoztam. A seregben a katonai rádió riportere voltam három és fél évig. A leszerelés után a Jeruzsálemi Héber Egyetemen történelmet tanultam, de közben tovább írtam. Imádok enni, a magyar konyhán nőttem föl, ahogy a rovatomban írtam már anyatej helyett is gulyáslevest szoptam. Amikor Pesten először beültem egy étterembe, úgy éreztem a nagymamám bent van a konyhában, megint főz. Hihetetlenül otthon éreztem magam. Megtanultam az ételek elkészítését, de nemcsak a receptek érdekeltek, hanem az ételek történetei is, hiszen minden fogás kész történelem, honnan jött, miért úgy hívják. Két évig írtam a internetes rovatot, meghalt a nagymamám, emléket akartam állítani neki. Írásaim nemcsak a receptekről szóltak, hanem a hozzájuk fűződő családi történetekről is, hiszen a kulinária a kultúra igen fontos része. Az izraeliek csodálatosan reagáltak, rengetegen visszaemlékeztek a szülői, nagyszülői házra, újabb történeteket kaptam.

Az újságírás mellett mivel foglalkozik még?

– Gasztrotúrákat is vezetek Magyarországra, amelyeken meglátogatunk egy pesti főzőiskolát, ahol egy félnapos gyorstalpalón főzni tanítanak. Havonta kétszer telt házzal futó magyar vacsorákat rendezek a Nana étteremben Tel-Avivban, s hamarosan megtartjuk a magyar süteményfesztivált. Izraelben a magyar, Magyarországon az izraeli konyhát népszerűsítem.

Van olyan, hogy izraeli konyha?

– Már a bibliai időkben is volt kulináris hagyomány, a szent könyvek tele vannak tiltó szabályokkal és ételek leírásaival. Később a modern Izraelbe a világ minden részéről érkeztek az emberek, s ki-ki magával hozta az otthoni zsidó konyha ízeit, majd bedobták a nagy közös olvasztótégelybe, akarom mondani lábosba. Ebből aztán új konyha született a kicsit más helyi alapanyagokkal, az itteni arab konyha besegítésével. A mai Tel-Aviv valóságos kulináris paradicsom, az idejövők nem győznek panaszkodni, hogy híznak.

Címkék:gasztronómia

[popup][/popup]