Itt a kisebbség, hol a kisebbség?

Érdekes vita indult el a Szombat legutób­bi számaiban, amely, azt hiszem, minden zsidónak (és cigánynak) valahol szívügye. A vitát Kartal Zsuzsa Vizsga című írása indítot­ta el, amelyben a polgárjogi aktivistákat, „hivatásos” kisebbségvédőinket mint leg­jobbjainkat aposztrofálta. A vita során kide­rült, hogy a zsidóság, legalábbis a Szombat olvasóinak véleménye igencsak megosztott e téren. A cigányok és zsidók helyzetének, valamint problémáinak összemosása igen érdekes trend, bárki meggyőződhet erről, aki egy kicsit odafigyel a médiára. Talán en­nek köszönhető, hogy egyre több roma honfitársunk vallja magát zsidónak (megle­het, csak a hecc kedvéért), ennek fordított­jára még nem láttam példát. Több ismerő­söm és barátom felfigyelt már erre az érde­kes jelenségre, valamint arra, hogy néhány esetben ezt betérési papírokkal, illetve egyéb „igazolásokkal” alá is támasztották. A másik érdekesség az, hogy ezen papírokat pénzért árusítják több felsőoktatási intéz­ményben és más fórumokon, persze szigo­rúan kéz alatt.

Vajon mi lehet ennek az oka? Talán az a politikai irányvonal, miszerint a zsidók a milliós roma kisebbséggel karöltve már jó­val ütőképesebb erő a jobboldal mérgező gőzeiben fuldokló Magyarországon?

Szalai Pál szerint a baloldali zsidó egy­szerűen tisztességesebb a jobboldali zsi­dónál… Miért? Való igaz, hogy Magyaror­szágon nincs modern jobboldal, de egy ember értékmérője mégsem kizárólag a politikai beállítottság, de még csak nem is a származása, avagy felekezeti hovatarto­zása. Szalai úr szerint minden zsidó szár­mazású magyarnak igenis ki kell állnia a zsidózás, cigányozás, prolizás, parasztozás ellen. Szalai úr melyik kategóriába sorolja magát? Esetleg mind a négybe? A magyar származású magyar (ha egyáltalán van ilyen) talán nem állhat ki ez ellen? Csak a zsidó származású? Az emberi jogok meg­sértése elleni föllépés minden embernek egyformán kötelessége (lenne), nem csak a zsidóké, avagy a baloldaliaké.

Szalai Pál és Kartal Zsuzsa ilyen gondola­tokkal próbál toleranciát kicsikarni, ám eközben ők maguk válnak intoleránssá. Amennyiben egy kisebbséget vagy bármi­lyen hovatartozású csoportot pozitív mó­don diszkriminálunk (mint ahogy ezt ők te­szik), ezt egy másik csoport rovására tesszük. Ez pedig nem más, mint kirekesz­tés. A másság túlzott mértékű piedesztálra emelése ezért is veszélyes. Ezt számos tör­téneti tény támasztja alá, a jelenkori tapasztalatainkról már nem is beszélve. A kollek­tív bűnösség elméletének napja már régen leáldozott, ennek tüzét csak néhány eltévelyedett „emberjogi” aktivista táplálja. Iga­zán kár, hogy a cigányság és zsidóság összemosásának trendje az eddig elfekte­tett, Svájcban heverő zsidó vagyon ügyét is érinti. Seres László írásában (Szombat, 1996. november) arra szólít fel, hogy a „fö­lös” pénz egy részét engedjük át a cigány­ság céljaira. Az indoklás igen megkapó: le­gyünk egyszer végre jó fejek! Kevés pénz­ből persze nehéz jó fejnek lenni, de sok­ból, főleg nagyon sokból már lehet. Miért kellene odaadnunk a pénz egy részét? És miért pont a romáknak? A zsidó hitközsé­gek, iskolák és egyesületek java része sú­lyos anyagi gondokkal küzd, sajnos, né­hány ifjúsági szervezet már meg is szűnt. Ha lehet, most az egyszer ne a saját rová­sunkra legyünk jó fejek.

Kérdéses, hogy Kartalnak, Szálainak és a többi aktivistának mi érdeke fűződik ah­hoz, hogy a cigányokat és zsidókat egy ka­lap alá vegyék, és az igazság kizárólagos birtokosaiként a baloldaliakat és az ember­jogi szervezetekben tevékenykedőket tün­tessék fel?

Az igazság mindenkié. Még Novák Atti­láé, sőt a magyaroké és keresztényeké is. A tolerancia őket is megilleti.