Isten hozott! Jobb későn, mint soha

Soros György Izraelben

Életének 63. évében lépett első ízben a Szentföldre a világ koronázatlan pénzkirálya, a magyar születésű, ám köztudottan zsidó származású Soros György. A pénzügyi fenomén látogatására régóta vártak már Izraelben. Hogy most mégis elszánta magát az utazásra, ahhoz egyene­sen Simon Peresz meghívó levele kellett. Ennek megfelelően államfőnek kijáró fogadtatásban részesült, s a tiszteletére adott fogadáson megjelentek az ország politikai és gazdasági vezető személyiségei. Itt tartózkodása alatt óriási tisztelettel és nem kevesebb érdeklődéssel vették körül; ez részben a nagyságnak, a tehetségnek, de még inkább egy „csodabogár­nak” szólt. Mert a Sorosról Izraelben kialakult mítosz egy olyan csodálatos pénzügyi akrobata képét rajzolja meg, aki zsidó származása ellenére évtizedek óta távol tartja magát az izraeli zsidóság problémáitól, holott Európában a demo­kráciák segítőjeként, a világ legnagyobb adományozójaként tartják számon, még Kínában is. A kérdések özöne – hogyan csinálja, valójában milyen ember, miért ez a távolság tartás, burkoltan vagy kimondottan már az érkezését megelőző me­leg hangú üdvözlő írásokban megfogalmazódtak, s ötnapos látogatása alatt végigkísérték. Az első híradások a róla szóló életrajzokban főként pénzügyi pályafutásának legsikeresebb állomásait ismertették.

A pénzkirály – ahogy itt az újságok emlegették Budapesten született 1930-ban és a II. világháború után Amerikába emigrált, ahol a korábban filozófiát és közgazdaságot tanult fiatalember eleinte mindennel foglal­kozott, de leginkább a tőzsde világában érezte magát otthon. Vagyonának alapjait így a semmiből teremtette meg, majd öt-tízszeres haszonnal járó befektetésekkel gyarapította, amely mára 10 milliárd dollárra becsülhető. A kérdésre, hogyan csinálja, lakonikusan így felelt: „Hallgatok az in­tuícióimra. Ezek megsúgják, merre mennek, mit akarnak az emberek a jövőben, és én annak pont az ellenkezőjét teszem.” A titok titok maradt, ám egyetlen példa jól mutatja üzlet- filozófiáját. A volt két német állam egyesítésekor, 1990-ben minden pénzügyi szakértővel, tekintéllyel szemben felmérve az egyesítés kihatásait a pénzpiacra, megjósolta, hogy az leginkább az angol fontsterlinget ingatja majd meg. A kellő pillanatban 10 millió dollár értékpapírt vásárolt fel – amely önmagában is megrendítette a fontot -, és két éjszaka alatt 600 millió dollárt nyert.

A példákat lehetne hosszan sorolni, de számunkra, Magyarországon, igazán mint a demokrata értelmiség leg­főbb támogatója vált nélkülözhetetlenné. Mint ahogy Prágában, Szentpétervárott és Lengyelországban is, ahol a „Szolidaritás” kiemelkedő aktivistái a nehéz napokban szó szerint Soros segélyalapjából jutottak kenyérhez, és amely országokban az egykor szívesen fogadott személy mára már a nacionalisták számára nem kívánatos, megtűrt személyiség lett! De ugyanez az ember, aki fél napos boszniai tartózkodás után 15 millió dolláros segélyről szóló csekket hagyott ott a háború menekültjeinek, Izraelben nem hozott létre alapítványt, bár nem is várták tőle. Talán csak abban reménykedtek, valamivel közelebb kerülnek ennek a mélyre ásott titoknak a nyitjához, és mindenki számára elfogadható magyarázatot nyernek.

Soros György megmaradt annak, amilyennek a mítosz bemutatta: öt nap alatt beutazta az országot, tárgyalt a legfontosabb pénzemberekkel, a Jad Vasemben tisztelettel adózott a Holocaust áldozatainak, megemelte tők­erészesedésének értékét a rechovoti Indigó cégben és 15 millió dollárt invesztált a Területeken palesztin televízió állomás létesítésére.

Az újságok így fogadták Izraelben: „Isten hozott! Jobb későn, mint soha!”

 

Jeruzsálem