Isten ezért megáldotta a bábákat

(Deáky Zita: A bába a magyarországi népi társadalomban. Budapest: Centrál Európa Alapítvány, 1996)

Kérdés: miért olvashatja a magyar zsi­dóság a Szombatot? Válasz: Sifra és Pua jóvoltából. Ők voltak azok a bá­bák, akik az egyiptomi fogság ideje alatt ellenszegültek a fáraó parancsá­nak, hogy a születendő fiúgyermekeket öljék meg, s csak a lányokat hagyják életben. (Mózes II. 1.15-21). A mára már eltűnt bábák nagyon fontosak. Az orvostörténet, a néprajz, és a mű­velődéstörténet határmezsgyéjén moz­gó könyvében Deáky Zita a magyar bá­baság történetét dolgozta fel a 18. század végétől (ekkor indult el a központi­lag oktatott, szabályozott bábatevé­kenység) a 20. század közepéig, mikor a szülésznőket teljesen háttérbe szorí­tották a férfi szülész-nőgyógyászok által levezetett kórházi szülések.

Már maga a bába szó etimológiája is jelzi a társadalom bábákhoz fűződő am­bivalens viszonyát. Öregasszony, vasor­rú bába, boszorkány, babonaság. A kü­lönleges tudást hordozó asszonyok évezredek népi tudományát vitték to­vább, értettek a füvek gyógyító erejé­hez, de alkalmaztak ráolvasásokat, vajákosságot is. Az élet és halál kapuinak őrzői voltak, hisz nem szabad elfelejte­ni, hogy egészen a közelmúltig a szülés a nő életének potenciálisan legéletveszélyesebb eseménye volt, és a bábák fel­adatai közé tartozott később még a halott mosdatás is. Mindezeken kívül a bá­ba volt a falu nőgyógyásza (meddőség kezelése, abortusz), szexológusa, pszi­chológusa, a gyermekágyas asszony háztartásvezetője és a gyermekorvos is (sőt rossz nyelvek szerint a feleségétől még eltiltott férjek gyógyírje is). Mivel a bábák önálló keresettel rendelkező, gyakran egyedülálló nők voltak, s ez kí­vülállóvá tette őket, a koraújkorban gyakran váltak a boszorkányperek áldo­zataivá. A nőtörténelem kiemelten ke­zeli a bábák történetét, hisz az egyik legősibb női szakmáról van szó, mely autonómiát biztosított követőinek.

Deáky azonban nem említi a bába­ságról szóló, feminista indíttatású kül­földi munkákat, hanem elmélettől men­tes, korrekt, nagy forrásanyaggal dolgo­zó tudományos szakmunkát ír. A könyv­ben külön hangsúlyozza, valójában az érdekelte, miként illeszkedtek be a bá­bák az adott közösségbe, s milyen interetnikus közvetítő szerepet töltöttek be a magyar társadalomban. Egy 1893-as adatra támaszkodva 16.000 magyaror­szági bábáról beszél (becslések szerint ezek körülbelül egynegyede izraelita vallású), akik között egyetemi oklevéllel rendelkező, orvos mellett kiképzett „cédulás”, és hivatásos képesítés nélküli, úgynevezett parasztbábát is találunk.

A szerző külön részekben beszél a zsidó, illetve a zsidók között működő keresztény bábák problémáiról. Mária Terézia 1731-ben kötelezővé tette, hogy az életveszélyben levő magzato­kat, akár még bent az anyaméhben, a katolikus szertartás rítusa szerint meg kell keresztelni. Ezt hívták bábakeresztségnek, s ezért tartozott hozzá a bába­felszereléshez egy hosszú fecskendő a szenteltvíz bejuttatására. Zsidók ezért a 18. században gyakran még nehéz szülésekhez sem hívtak hivatásos bábát. (Később II. József rendeletileg tiltotta meg az erőszakos bábakeresztelést nem katolikusok körében).

A 19. század végén vált általánossá, hogy a fiúgyermekek körülmetélésénél a neológok körében bába is jelen le­gyen (természetesen csak izraelita), s a korszerű fertőtlenítés eszközeivel vált­sa fel az évezredes szokást, miszerint a mohél szájában borral fertőtlenítette a friss sebecskét. Ekkorra a bábaság jó karriernek bizonyult (a hivatásos bá­báknak fizetésen kívül szolgálati lakás, teljes adómentesség is járt, nem be­szélve a természetben kapott juttatá­soktól), sok zsidó nő is elvégezte a bá­baképzőt. Konfliktust jelenthetett, ha aztán új körzetében (gyakran szegődtek el szülőhelyüktől távolra), többségi keresztény közegben találta magát, hiszen hagyományosan a szü­lést sok vallási melléktevékenység, vagy vallási köntösben jelentkező hie­delem veszi körül. Az izraelita bábák iránti felekezeti türelmetlenséget a kö­zösség keresztény papjai is szították (de nem kímélték egymás bábáit a ka­tolikus-református felekezetek sem).

Ahogy Deáky is Írja, érdekes lenne ki­nyomozni egy-egy bába életútját. Hogy élt például a holicsi Fröchlich Amália, mint a többségi szlovák lakosságú Isaszeg bábája? Hol kapott végül állást Klein Johanna, akit azért utasítottak el, mert Pest-Solt megye katonai főorvosa így értékelte pályázatát: „A Hajósi járás­ba kijelölt Klein Johannát személyesen nem ösmervén, őt bizonyítványai után ítélve ajánlhatónak tartom ugyan, azon­ban megemlítendőnek vélem, hogy az – a mint az ottani míveltségben még igen hátra lévő népet ösmerem – mint izraelita ellenszenvre találna.” (184.0.)

Kedves Esztertáska olvasó! Ön talán ismer, emlékszik, hallott zsidó bábá­ról? Ossza meg velünk történeteit, hogy ne merüljenek feledésbe a Klein Jo­hannák és Fröchlich Amáliák.

Utóirat: A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) A hagyo­mányos orvoslás évszázadairól című ki­állítása külön részt szentel a bábák te­vékenységének. Érdemes megnézni!

Juhász Borbála