Interjú a palesztin média izraeli megfigyelőjével
“Ezek a gyerekek nem fogják elfogadni Izraelt szomszédként”
Forrás: HVG
2008. május 3. / Shiri Zsuzsa Jeruzsálem
Itamár Marcus a Jeruzsálemben működő Palesztin Médiafigyelő Intézet igazgatója. A Likud párt 1996-os győzelme után alapították az intézményt, amely azóta is folyamatosan elemzi a palesztin arabnyelvű sajtót. Marcus szerint a közgondolkodást formáló helyi média még mindig nem hajlandó komolyan venni Izrael létjogosultságát.
Miért tulajdonítanak akkora jelentőséget az intézetnek?
A palesztin arabnyelvű média jelentősen befolyásolja a palesztin közgondolkodást, felnőttekét és gyerekekét egyaránt. Abból, hogy hogyan interpretálják szűkebb és tágabb környezetük fejleményeit, már elég jól lehet következtetni arra, mit várhatunk a békefolyamattól, sikerül e legalább a következő generációnak eljutni a tartós békéhez, aminek megkerülhetetlen eleme Izrael elismerése.
Hogyan szelektálják az alkalmazottakat? Ki pénzeli az intézményt?
Intézetünk dolgozói középiskolában és az egyetemen tanultak meg arabul – tökéletesen, s mindannyian a hírszerzésnél töltötték katonai szolgálatukat. Immár 11 éve elemezzük a palesztin újságokat, tévéadásokat, tankönyveket. A kormányoktól függetlenek vagyunk, külföldi és izraeli magánalapítványok támogatásából tartjuk fenn magunkat.
És ki figyeli azt, hogy Izraelben miket mondanak héberül a palesztinokról?
Van egy erre alakult szervezet, de az izraeli média másként működik, mint a palesztin, nem központilag szabályozott. Minden izraeli tévécsatornának, minden fontosabb médiumnak vannak palesztin tudósítói, szakértői. Az izraeli médiának arab újságírók dolgoznak, tudósításokat adnak a legújabb fejleményekről, jelenleg főként a gázai történésekről. Az izraeli hírközlés megjeleníti mindkét oldal nézőpontját, bemutatják az emberek szenvedését mindkét oldalon. Izraelben demokrácia van, és az izraeli demokrácia meglehetősen önkritikus. Nem véletlenül vádolják állandóan baloldalisággal a médiát, errefelé igen érzékenyek a másik oldal szenvedéseire is. Mindezek alapján szerintem nehezen összehasonlítható a helyzet a palesztinokkal, ahol kézi vezérléssel, a politikai központokban döntenek arról, hogy például folyamatosan menjenek a harcra buzdító videók a tv-ben.
Nemrég közre adtak egy jelentést a palesztin tankönyvekről. Mi az, amit sérelmeznek bennük?
A palesztin oktatás és média döntő szerepet játszott abban, hogy a Hamász Gázában győzni tudott, és hogy az iszlám radikalizmus ilyen látványos sikereket könyvelhetett el. Az érettségi előtt állóknak szóló új történelemkönyv például az arab-izraeli konfliktust vallások szembenállásaként írja le. És amíg egy országok közötti ellentét megoldható, az isteni parancsnak nem lehet ellenszegülni, vagyis a konfliktus ezzel megoldhatatlanná válik. A tankönyv szövege szerint a „feltámadásig” tart a harc, vagyis nem a békekötésig, a kompromisszumig, vagy bármely más világi megoldásig. A szöveg szerint a földön az összes nagy csata iszlám győzelemmel végződött, s a mostani az iszlám legfontosabb harca, Izrael ellen az iszlám visel háborút, a győzelem garantált. A palesztin gyerekeknek nincs választási lehetősége: azt tanítják nekik, hogy vagy a vallásukat fogadják el, vagy Izrael létét, mindkettő egyszerre lehetetlen. A tankönyvek térképein Izrael nem létezik, Palesztina található a tengerpart és a Jordán folyó közt.
Hova lettek a világi palesztinok?
Az ő üzenetük sem más, ha jobban szemügyre vesszük. Szerintük a palesztin háború a történelemben példátlan katasztrófával végződött, a cionista bandák elfoglalták Palesztinát, miközben a vallásos változat szerint az iszlám földjét foglalták el. Mindkettő megtalálható a tankönyvekben, ugyanarról a könyörtelen, meg nem alkuvó harcról szólnak más-más nézőpontból. Elemzésünk szerint hosszú távon azonos a Fatah és a Hamász ideológiája. Egy televíziós vitában abban állapodtak meg, hogy a célokkal egyetértenek, de másként látják az oda vezető utat. A különbség, hogy a Hamász nem is hajlandó tárgyalni az ellenséggel, míg a Fatah szerint az ellenséggel lehet egyezkedni, de közben az ellenállásnak folytatódnia kell.
És a békepártiak is hallgatnak?
Sajnos nem kapnak nyilvánosságot, nincs politikai befolyásuk, nincs beleszólásuk a médiában megjelenő tartalmakba. Nyilván vannak, akik magánemberként hisznek a kompromisszumban, a békében, elfogadnák Izraelt szomszédként, de nem ők írják a tankönyveket, nem ők szerepelnek a tévében.
Miként lehetne befolyásolni a tankönyvek szövegét?
Éppen a napokban előadást tartottam az Európai Parlamentben, egy informális meghallgatáson az európaiaknak a palesztin oktatásban betöltött felelősségéről beszéltem. Az EU évek óta finanszírozza e tankönyvek kiadását, anélkül, hogy feltételeket szabna, hogy követelné a békére nevelést, hogy követelné, hagyjanak fel a gyermekek mentális mérgezésével. Európa is felelős lenne, ha még 10-20 évig háborúzunk, ugyanis ezek a palesztin gyerekek, ilyen oktatás, ilyen agymosás mellett, nem fogják Izraelt elfogadni szomszédként. A legújabb közvélemény kutatásnál megkérdezték a palesztinokat, hogy Izraelnek van-e létjogosultsága, és a legfiatalabb korosztály, a 18 és 25 év közöttiek 88 százaléka meg van győződve, Izraelnek nincs joga létezni. Még ha rájuk is erőszakolnak valamiféle békeegyezményt, ilyen mentalitás mellett az nem lehet tartós. Az EU oktatási és költségvetési bizottsága a találkozó után felkért egy hivatalos előadás tartására. E bizottság döntése alapján, pénzügyi feltételek beiktatásával, akár változásokat is elérhetnek ebben a fontos ügyben.
Ki írja ezeket a tankönyveket?
Egy, a Fatah vezetése által kinevezett bizottság, Vezetőjük egy korábbi oktatási miniszter, akit Arafat nevezett ki erre a posztra, Ő az, aki egyeztet a Fatah központjával, és a direktíváknak megfelelően adja ki a megbízást a könyvek szerzőinek.
Vannak-e változások az Izraellel kapcsolatos negatív hozzáállásban, vagy mindig is ennyire elutasító volt a palesztin közvélemény?
Közvetlenül az oslói megállapodás aláírása után, 1993-ban, a palesztinok túlnyomó többsége még elfogadta Izraelt, elismerte létjogosultságát. 1996-ban egy közvélemény kutatás arra kérte a palesztinokat, hogy rangsoroljanak különböző helyeket az emberi jogok és a demokrácia szempontjából. Akkoriban Izrael kapta a legjobb helyezést, a palesztinok 75 százaléka pozitívnak ítélte Izraelt az emberi jogok és a demokrácia szempontjából, miközben 68 százalék vélekedett hasonlóképpen Amerikáról, és csak 50 százalék a Palesztin Hatóságról. De azután fokozatosan teret nyert az ultraradikális, részben a vallásra támaszkodó ideológia. Az ő világukban Izraelnek és a zsidóknak nincs helyük. Ha Palesztinában ma választásokat tartanának, minden bizonnyal a Hamász győzne: a legújabb adatok szerint a szavazásra jogosultak háromnegyede az iszlám törvénykezés bevezetését támogatja.
Miket tapasztalnak, mit látnak a palesztinok nap mint nap a tévében?
Rengeteg harcra buzdító, szájbarágós politikai videóklip fut. A köztévét Mahmúd Abbász irodája közvetlenül ellenőrzése alatt tartja. A jelenlegi vezetés az általa kontrollált tévében két dolgot sulykol folyamatosan a propaganda-klipekkel. Az egyik, hogy Izrael nem is létezik, a másik pedig, hogy a menekülteknek vissza kell térniük eredeti lakóhelyeikre. [Izraeli források szerint 1947-48-ban 5-600 ezer arab hagyta el otthonát, az ENSZ menekültügyi szervezete szerint jelenleg több mint 4 millió menekültet tartanak nyilván, egynegyedük táborokban él. A szerk.] Torz a történelmi ismeretek oktatása is, a hitleri Németország történetéből kihagyták az európai zsidóság nagy részének megsemmisítését. Az egyik 2000 óta futó klipen izraeli katonák megölnek egy szép fiatal nőt, aki egyenesen a paradicsomba kerül, ahol az ott boldogan táncoló 72 szűz egyike lesz – ezeket a lányokat kapják meg aztán az öngyilkos terroristák. A film másik központi figurája egy fiatalember, akit szintén meggyilkolnak az izraeli katonák, mire ő is a paradicsomba jut, ahol találkozik a már előtte odaérkezett szépséges szűzzel. Egy másk, gyakran sugárzott videón egy nő elmondja, hogy öngyilkos merényletre készül, mert akkor az egyik szűz lehet a paradicsomban. Sokszor megjelenik a képernyőn az az anya, akinek két fia lett öngyilkos, és aki büszkén meséli, hogy megünnepelte fiai halálát, mert ez volt az ő igazi esküvőjük.
És ha stabilizálódik a palesztin gazdaság, ha több vesztenivalójuk lesz a fiataloknak? Akkor is a szélsőséges szervezeteket fogják támogatni?
Éppen a napokban jelent meg egy felmérés, amely szerint minél magasabb egy fiatal iskolázottsága, minél tehetősebb, annál nagyobb valószínűséggel lesz belőle öngyilkos terrorista.
Elég sötéten látja a dolgokat. Használják az izraeli tárgyalódelegációk az önök által nyilvánosságra hozott jelentéseket, amikor palesztin partnereikkel találkoznak?
Merem remélni, hogy igen. Jók a kapcsolataink a külügyminisztériummal, tudják, hogy mivel foglalkozunk. Izrael rendszeresen követeli, hogy a palesztin média hagyjon fel az uszítással. Az a gond, hogy alapvető ideológiáról van szó, nem pedig egyszeri, vagy alkalomszerű uszításról.
