Interjú a náci halálbrigádok egyetlen, még élő nyomozójával

2007. szeptember 24. A műsorvezető Krizsó Szilvia: Better than War – Töltény helyett törvényt. A törvényesség sokkal jobb, mint a háború. Ez a mottója a II. világháború hírhedt náci bűnösei ellen indított nürnbergi perek egyetlen, ma is élő ügyészének.

A magyar származású Benjamin Ferenc egyike volt azoknak, akik akasztófára küldték a náci tömeggyilkosokat a háború után. A 87 éves jogász professzorral Budapesten beszélgettünk. A világbékéért küzdő jogász a Közép-Európai Egyetem meghívására érkezett ide.

 – Benjamin Ferenc épp befejezte a Harvard Egyetem jogi fakultását, amikor kitört a világháború.

 – Amikor kitört a háború éppen befejeztem a tanulmányaimat és katona lettem, a hadsereg felismerte a bennem lakozó hatalmas tehetséget, közlegény lettem a tüzérségnél. Ebben a minőségben partra szálltam Normandiában és Petten tábornok hadseregében végigharcoltam Európát.

 – A szövetséges erők elérték Németországot. Ott találkoztak először a náci háborús bűnök bizonyítékaival, eljutottak a koncentrációs táborokig.

 – Nem tudtuk mi az, hogy koncentrációs tábor. Korábban azt hittük, hogy ez egyfajta munkatábor. Amikor beléptünk a táborba, mindenfelé holttestek heverek. Felhalmozva a krematóriumok előtt. Azok a képek, amelyeket a táborokról a tévében látunk, töredékét sem adják vissza annak a sok szörnyűségnek, ami ott valójában történt. Az én feladatom az volt, hogy bemenjek a táborokba és minél gyorsabban, minél több bizonyítékot összegyűjtsek a bűnösök ellen.

 – Megindult a per. A szövetségesek Hitlert már nem tudták felelősségre vonni, de 24 náci vezetőt, köztük Albert Speert, Rudolf Hesst és Hermann Göringet első körben bíróság elé állították. Közülük a bírák 12-t halálra ítéltek. Ennél viszont jóval többen voltak azok, akiknek háborús bűnökért felelniük kellett. Például a hírhedt SS halálbrigádok, az úgynevezett Einsasgruppek tagjai. Ez a mintegy 3000 fő zsidó, cigány, vagy lengyel, orosz és magyar hazafiak százezreit ölte meg.

 – Minden nap ártatlan emberek ezreit ölték meg. Egy nagy hibát követtek el, nyilvántartást vezettek azokról, akiket meggyilkoltak. Egy számológéppel elkezdem összeadni, hogy hány embert öltek meg, amikor túljutottam az 1 millióan, abbahagytam. Nürnbergbe repültem és azt mondtam a főügyésznek, hogy új tárgyalásokat kell kiírni. Azt monda nem lehet, a büdzsé kimerült, nincsenek embereink. Azt válaszoltam, ezt nem tehetjük, nem engedhetjük, hogy ezek az emberek megmeneküljenek. Azt kérdezte, meg tudod csinálni a munkádon felül? Azt mondtam, persze.

 – Ez lett az akkor 27 éves jogász első ügye, mindjárt főügyészként. Nagy volt a politikai nyomás a pereken?

 – A konzervatív amerikaiak között a hadsereg vezetésében sokan voltak, akik úgy gondolták, a valódi ellenség a Szovjetunió és nem Németország. Ezért ők minél hamarabb be akarták fejezni a tárgyalásokat. De a tényleges ügymenetbe nem tudtak beleszólni.

 – A halálbrigádok ügyének 22 vádlottjából 13-at halálra ítéltek.

 – Én nem kértem halálbüntetést. Nem azért, mert nem érdemelték volna meg, hanem, mert úgy láttam nem lehet egy mértékkel mérni 22 tömeggyilkos életét és milliónyi áldozatét. A mérlegelést a bírákra hagytam. Azt kértem tőlük, hogy a törvény erejével a jövőt védjék meg.

 – A Hitler helyettesének tartott Rudolf Hess kötél helyett életfogytiglani fegyházbüntetést kapott. A spandaui börtön utolsó rabja 93 évesen halt meg.

 – Őszintén én a legszívesebben elengedtem volna Hesst. Őrült volt és semmi értelme egy mentálisan beteg embert bezárni.

 – Mit gondol a szörnyetegek új generációjáról? Fel kellett-e akasztani például Szaddám Hiszeint?

 – Hogy a jövő szempontjából hasznosabb lett volna-e nem felakasztani, hát nem tudom. Előfordul, hogy a bűnözők a börtönben jobb körülmények között élnek, mint otthon és kétlem, hogy ez korlátozná a háborús bűnök elkövetését. Az ítéletet meghozó bírák vallási meggyőződésére kellett hagyatkoznunk. Lelkiismeretük szerint döntöttek.

 – Az, hogy az Egyesült Államok az ENSZ jóváhagyása nélkül megtámadta Irakot, az a professzor szerint súlyos jogsértés?

 – A nürnbergi alapelvek szerint ez a nemzetközi törvények megsértése. Amelyeket egyébéként pont mi, amerikaiak segítettünk lefektetni. A háború egyesek azzal indokolják, hogy a haza védelmében kellett cselekedni. Ilyet én már sokszor hallottam. A náci tömeggyilkosoktól. Ezt az érvelést elutasítottuk, és én ezeket az embereket az Egyesült Államok nevében akasztófára küldtem. Nem helyeslem, hogy a mostani amerikai kormány is ehhez hasonló érvelést használ. Még sajnos nincs ilyen ellenbíróságunk.

 – Ön szerint lehet javítani ezen a kaotikus világon?

 – Több tolerancia és kompromisszum kell. Találjunk közös megoldást. Ez nem lehetetlen. És van értelme. De nem csinálják. Miért? Mert az embereket nem erre nevelik. Ha erős vagy használd az erődet, a nagy hal megeszi a kicsit és, ha te vagy a kicsi, akkor bocs. Dicsőítjük a háborút, mert az olyan hősies. Lobognak a zászlók és ifjú szép katonáink, meghalnak. Micsoda nagyszerű dolog! Hát szerintem ez szörnyű.

Benjamin Ferenc azt próbálja elérni, hogy a nemzetközi büntetőbíróság, amelynek létrehozásában maga is jelentős szerepet vállalt egyre jobban működhessen.

 – Hogyan érhetjük ezt el? Megmondom. Javítod a törvényeket. Fejleszted a bíróságokat és erősíted a rendfenntartó szerveket. Most ezen dolgozunk.

 – Ehhez a feladathoz azonban partnerek is kellenek. Kik jöhetnek számításba?

 – Felejtsd el a kormányokat. Az ő gondolkodásuk meg van fagyva. Meg kell védenünk a szuverenitásunkat, ezt mondják. Megpróbálják a szuverenitást a törvény fölé helyezni. Ezt az egészet a fiatalok fogják megváltoztatni, és fogadok, hogy 10 év múlva minden másképp lesz. Ha mégsem, visszajövök és felelősségre vonhat.

(Forrás: Híradó)