Inkább zsidó vagy inkább izraeli?

Inkább zsidó, vagy inkább izraeli?

Izrael fél évszázados jubileuma alkalmából számos kérdőíves vizsgálat tudakolta az ország polgárainak viszonyát hazájukhoz, a cionizmushoz, a világ zsidóságához. A különböző vizsgálatok adatai nemegyszer ellentmondóak voltak, de bizonyos tendenciákat mindegyik érzékeltetett.

Az izraeli polgárok 56 százaléka so­rolta magát az „inkább zsidó, mint izra­eli” kategóriába, míg tíz évvel ezelőtt ez a szám csupán 31 százalék volt. Ezek a számok az amerikai Los Angeles Times és az izraeli Jediot Ahronot jó­voltából láttak napvilágot, miután a két lap közös felmérést végzett az izraeli és az amerikai zsidók nézeteiről, szokása­iról. A fent említett számok azért tűn­nek meglepőnek, mert az elmúlt tíz év­ben érkezett ex-szovjet bevándorlóktól (akik közül 20 százalék halachikusan nem is zsidó) inkább az izraeli tudat erősödése lett volna várható. Ezt azon­ban feltehetőleg ellensúlyozta a vallá­sos fellendülés, melynek hatása túlter­jed az ortodoxia körein, valamint az iz­raeli társadalom nyitottabbá válása: az ország már nem ostromlott erőd, amelynek történelme 1948-ban kezdő­dött, az izraeliek ma már inkább in­kább tudatában vannak ama ténynek, hogy szüleik, nagyszüleik még zsidó­ként éltek az egykori diaszpórában.

A felmérés adatai szerint Izraelben erősödik a vallási hagyomány tisztele­te: az izraeliek 22, az amerikai zsidók 20 százaléka ma „több vallási hagyo­mányt tart”, mint azelőtt; kevesebbet tart viszont az izraeliek 16, az amerika­iak 40 százaléka. Az izraeliek fele, az amerikaiak egyötöde gyújt gyertyát minden sabbatkor, és ugyanez az arány a kóser háztartással kapcsolatban is. Az izraeliek több mint 90 százaléka megtartja a széderestét, az amerikaiak­nál viszont csak 60 százalék. Igen meg­lepő, hogy a radikális baloldali hagyo­mányokkal rendelkező Izraelben 59 százalék az istenhívők aránya, míg az e tekintetben jóval tradicionálisabb ame­rikaiak közt csak 41. A bizonytalanok aránya rendre 22 illetve 38 százalék, a „hitetleneké” pedig 15 illetve 19. (A fennmaradó töredék nem adott értel­mezhető választ.)

Az izraeliek 77, az amerikaiak 66 százaléka támogatja az oslói egyez­ményt, viszont a palesztin államot már csak az izraeliek 44 százaléka fogadná el, szemben az amerikai zsidók 66 szá­zalékával. Csökken viszont azon ameri­kai zsidók aránya, akik úgy érzik, „Izra­el nagyon közel áll hozzájuk”: a tíz év­vel korábbi 75 százalékról 60 százalék­ra, és ez a csökkenés még erősebb a fi­atalabb korosztályok között.

A hagyományőrzés dolgában gyen­gébben álló amerikai zsidók fiatalabb nemzedéke viszont már apáinál erő­sebben fordul a tradíció felé: míg az 52 év fölöttiek egyharmada sosem gyújtott hanuka-gyertyát, a 18-36 év közöttiek­nél ez az arány csak 19 százalék. A fia­talabb nemzedék általában tudatosab­ban küzd az asszimiláció ellen. Steven Cohen professzor, a Yeshiva University tanára, aki szintén folytatott már vizsgá­latot az amerikai zsidóság körében, a fenti fejleményeket úgy értékeli, hogy a közösségben erősödik a vallási azonosságtudat, a népi-etnikai oldal rovására.

Az amerikai zsidóság beilleszkedését a befogadó társadalomba példázza az alábbi állítással való egyetértés: „Zsidó­ságom nem tesz különbözővé a többi amerikaitól”. A többség elutasítja azt az állítást, amely szerint „zsidó barátaimra inkább számíthatok, mint a nem zsi­dókra”. Mindemellett a döntő többség „büszke arra, hogy zsidó”, „úgy érzi, hogy a zsidó néphez tartozik” és vallja, hogy „a zsidóknak különösen gazdag történelmük van”, aminek a mi életünk számára is van jelentősége”. A kérde­zettek 52 százaléka értett egyet azzal, hogy a „zsidó nép egy nagy család”. És végül egy apróság adalék ahhoz, mennyire beilleszkedettek és magabiz­tosak a zsidók Amerikában: a megkér­dezettek amerikai zsidók egyötöde úgy tudta, hogy számuk az Egyesült Álla­mokban 36 millió fölött van. (A tényle­ges létszám 5 millió körüli.) Hogy tájé­kozatlanságukban miért ilyen irreálisan nagy számot adnak meg (végtére keve­sebbet is mondhatnának) arra talán a magabiztosság, a beágyazottság érzése a magyarázat: a zsidók otthon érzik ma­gukat Amerikában.

*

Optimista következtetések levonásá­ra adott alkalmat az a vizsgálat, ame­lyet egy izraeli társadalomkutató inté­zet végzett el a német Friedrich Ebert Alapítvány támogatásával. A megkérde­zett zsidó fiatalok 71 százaléka, az ara­bok 62 százaléka úgy nyilatkozott, hogy ha újra kezdhetné az életét, ismét Izraelben tenné. A példaképek sorában a zsidó fiatalok elsőként említették szü­leiket, ami a közösségben meglévő folytonosság bizonyítéka: a fiatalok nem változtatni akarnak, hanem integ­rálódni. A zsidó fiatalok körében biza­lom övezi az olyan kulcsfontosságú in­tézményeket, mint a hadsereg, a rend­őrség, a bíróságok. Az elismerés hiányával kell viszont szembenézniük a gazdagoknak és a politikusoknak. Utóbbi különösen aggasztó fejlemény, mert arra utal, hogy az Izrael számára oly kulcsfontosságú politikában a fiata­lok nem látnak hitelt érdemlő, irányt mutató vezetőt.

Ha az ország demokratikus rendje és békéje szembekerülne zsidó jellegével, a többség az előbbi mellé állna. Van azonban egy militáns kisebbség is: a megkérdezett zsidók 9, a megkérdezett arabok 15 százaléka úgy vélte: a tilta­kozásnak törvénytelen, erőszakos esz­közei is megengedhetőek. (A mintában csak az izraeli arabok szerepeltek, a „területek” lakossága nem.)

A személyes ambíciók a többség szá­mára fontosabbak a közösségi szolgá­latnál. A legfontosabb célok között első helyen szerepel a boldog család (95 százalék), ezt követik a jó barátok (90 százalék), az anyagi siker (84 százalék), a magas képzettség (80 százalék). A mintába bevont zsidó fiatalok 78 száza­léka fogadta el azt az állítást, hogy „a katonai szolgálatban a lehető legtöbbet kell nyújtani”. A vallási törvények meg­tartása a zsidók 52, az arabok 79 szá­zalékának fontos. A jelentős teljesít­mény a tudományban, művészetben” állítást a zsidók 32, az araboknak vi­szont 78 százaléka jelölte meg fontos célként. A meglepő adatok magyaráza­ta talán az izraeli társadalom moderni­zálódása, individualizálódása lehet, ahol reális alternatíva a gazdasági si­ker. Az arab közösség modernizációja viszont erősen a baloldali kollektivista irányba mozdult el, így itt a tudomá­nyos, művészeti teljesítmény tűnik könnyebben elérhetőnek.