Ingatlan-visszaigénylések – félúton

Írta: S. Z. - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink, Interjú

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, élve az egyházi ingatlanok visszaadásáról szóló törvényben írtakkal, közel 100 ingatlant igényelt vissza az államtól. Hol tartanak a tárgyalások, milyen eredményeket értek el eddig? Erről kérdeztük a MAZSIHISZ elnökét, dr. Feldmájer Pétert.

  • A MAZSIHISZ 1992-re négy ingatlant igényelt vissza. Egyet Keszthelyen, hármat pedig Budapesten. Mivel az önkormányzatokkal, illetve a kezelőkkel folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre, ezért az ingatlanok ügyében a Kormány és a MAZSIHISZ képviselőiből álló bizottságnak kellett döntenie. A bizottság két ülést tartott, egyet augusztus végén, a másikat pedig október 9-én. Döntés született, hogy a Kormány elé terjesztendő listára felveszik a keszthelyi ingatlant, amely egy zsidó kultúrház céljait fogja szolgálni, a jelenleg tüdőkórházként működő, és a Laky Adolf utcában lévő épületet a telekkel együtt, továbbá az Andrássy út 111. alatti Central Szállót.

A főváros vállalta, hogy december 31-ig a birtokunkba adják a kórház épületet, míg a Central Szállót jelenleg üzemeltető, és az MSZP tulajdonában álló kft. 1993. március 31-ig adja birtokunkba az ingatlant.

  • És a volt Zsidó Gimnázium épülete az Abonyi utcában?
  • Ezzel kapcsolatban sajnos nem született döntés, holott a MAZSIHISZ vezetői ennek az épületnek a sorsát tekintik elsődlegesnek.

A megoldást a szűkös anyagiak mellett, elsősorban a Gimnáziumot üzemeltető Eötvös Loránd Tudományegyetem képviselőinek merev álláspontja akadályozza, ők mindenképpen ragaszkodnak ahhoz, hogy ugyanolyan épületet kapjanak, mint amilyet jelenleg használnak, és a jelenleginél jobb helyeit. Így nem csoda, hogy nem fogadták el a Mátyás-földön lévő teljesen kiürített iskolát, még azzal az ígérettel sem, hogy ott haladéktalanul megkezdődhetne egy újabb épület felépítése. Indokuk az volt, hogy messze van, de nyilván másik épületre is fel lehet hozni akármilyen kifogást.

A főváros képviselője csak azt tudta felajánlani, hogy 3-4 éven belül megvizsgálják egy másik iskola felépítését, és addig megpróbálják a MAZSIHISZ igényeit egy kis épülettel kielégíteni. Ez a megoldás számunkra elfogadhatatlan, mi bizonyos kompromisszumra hajlandók vagyunk, de két feltételnek teljesülnie kell. Az egyik az, hogy visszakapjuk a Zsidó Gimnázium épületét, a másik az, hogy belátható időn belül, konkrétan megállapított időpontban adják az épületet birtokunkba. A bizottság a jövő hónapban tovább folytatja a tárgyalást erről az épületről, reméljük, fel tudnak ajánlani olyan megoldást, amely kielégíti az ELTE igényeit.

A tárgyalások során igen keményen kell képviselnünk a zsidó közösség érdekeit. Más érdekeltek csak a saját érdekeiket nézik, és tőlünk követelnek újabb és újabb engedményeket. Én megértem a Radnóti Gimnázium problémáit, de az ELTE számára valamilyen megoldást biztosítani fognak, a MAZSIHISZ-nek csak most van lehetősége visszaszerezni a Zsidó Gimnáziumot, és csak ez jelenthet gyors és hatékony megoldást a zsidó oktatás teljes vertikumának megújítására. Egy-két év múlva talán már késő lesz.

A kormány a többi egyház esetében is gondoskodott hasonló nagyságrendű feladatok megoldásáról, így az egyen­jogúság elve azt követeli meg, hogy esetünkben is ezt tegye.

  • Milyen célt fog szolgálni a visszakapott két budapesti épület?
  • A kórház, megfelelő felújítás és a műtéti blokk kialakítása után kiegészíti a jelenlegi Szeretetkórházat. Újabb osztályokat lehet megnyitni, kulturáltabbá válnak a betegellátás feltételei. A tervek között szerepel urológiai és sebészeti osztály létesítése. Ezek azonban mind csak tervek, a megvalósításukhoz szükséges pénz nagy része még hiányzik.

Az Andrássy úti épület elsősorban kollégiumi célokat fog szolgálni, de reméljük sikerül megoldanunk a zsidó szervezetek égető helyiséggondjait is, úgy, hogy rezsitérítés és minimális használati díj mellett, ott állandó elhelyezést kapjanak. Az épület jelenlegi étterme nagyságánál fogva alkalmas lehet közösségi rendezvények megtartására is. Ugyanakkor az is lehet, hogy ezeket a célokat az épület csak közvetve fogja szolgálni.

  • Ez lenne a Zsidó Kulturális Központ, amiről mostanában sokat beszélnek?
  • Nem. Felmerült, hogy külföldi támogatással jöjjön létre Budapesten egy zsidó kulturális centrum. Erre a célra rögtön felajánlottuk a Páva utcában lévő kihasználatlan hitközségi épületeket, de ezt csak kényszermegoldásként tartották volna elfogadhatónak az érintett szervezetek.

Az ingatlan-visszaigénylések között szerepel az úgynevezett Chevra-ház, a mai Hunnia mozi épülete a Nagykörúton. Ezt eredetileg 1993-ra igényeltük, de most azt kértük az önkormányzattól, hogy még ebben az évben adják tulajdonunkba. Az egyébként jogos igény kielégítése erős ellenállásba ütközik, elsősorban a mozit üzemeltetők részéről. Az ő szemszögükből ez érthető is, bár nem látom be, hogy ugyanilyen profilú mozit miért ne lehetne a város más forgalmas részén üzemeltetni. Mi ebben az esetben is készek vagyunk bármilyen ésszerű kompromisszumra, ha az nem sérti az érdekeinket.

Remélem, hogy a terv nem marad puszta ígéret, és a Zsidó Kulturális Központ a jövő év elején a Körúton, vagy máshol megkezdheti működését.

S. Z.

 

Címkék:1992-11

[popup][/popup]