Ingatag ingatlanügyek

Ingatag ingatlanügyek

Minden a Budapesti Zsidó Hitközség 2000. április 6-i közgyűlésén kez­dődött. Olti Ferenc Mazsihisz-alelnök itt javasolta, hogy a hitközség gaz­dálkodását független könyvvizsgáló cég bevonásával világítsák át.

A javaslat ellen akkor többen felhábo­rodottan tiltakoztak, köztük Hajabács Júlia gazdasági főtanácsadó és Sessler György, a számvizsgáló bizottság elnöke (Szombat, 2000. május). Nyíltan senki nem mondta ki, de mindenki tudta, mi­lyen „udvariatlanul” nyúlt e kényes témához Olti Ferenc. A hitközség (vagyis az egy és ugyanazon apparátus irányítása alatt álló Budapesti Zsidó Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövet­sége) anyagi ügyei nemhogy az egyszerű tagság, hanem még a választott vezetés számára is igen nehezen áttekinthetőek. Ez a légkör dús táptalaja a legkülönfélébb rémhíreknek, melyekben a hitközségre hagyott lakások, épületek felújítására szánt tízmilliók, iskolaépítésre juttatott százmilliók kacskaringós útját színezi ki a népi képzelet. Hogy mennyire kínos volt sokaknak az Olti-féle javaslat, azt érzékel­tette Lancz Tibor (ez év januárban le­mondott) BZSH-elnök kommentárja e so­rok írójának: „Olyan volt ez, mintha azt mondta volna: Azért kell a vizsgálat, mert ti loptok, csaltok, hazudtok.”

A külső vizsgálat rémképe azonban mozgásba lendítette a hitközségi appará­tust Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató 2000. szeptember 8-án tizenöt pontos igazgatói utasításban vágott rendet a gaz­dálkodás terén, melynek második és har­madik pontja a Hitközség teljes vagyonlel­tárának elkészítését írta elő. Az ehhez csa­tolt melléklet pontosan megjelölte, hogy mely területeken az apparátus mely mun­katársa felelős a munka elvégzéséért. Az utasítás szerint az átfogó leltár „befejezési határideje legkésőbb 2000. október 31.” – az ingatlan-leltáré november 30.

A leltár két legnagyobb tétele (a múze­umon kívül) természetesen az ingatlanok és az értéktárgyak leltára. Előbbi valóban elkészült, mint azt a szerkesztőségünk birtokába került ingatlanjegyzék tanúsít­ja. Utóbbiról a három felelős egyike, Ungár Richárd, a hitközség egyik jogásza 2001. március 8-án úgy nyilatkozott e so­rok írójának, hogy a leltár jól halad. Pollák Jenő, aki a BZSH elöljáróságának és a közös számvizsgáló bizottságnak is tag­ja, azt mondta: vele már fél évvel ezelőtt közölték, hogy a leltár kész, és bármikor megtekinthető. Erre több ízben kísérletet is tett, de nem járt sikerrel. Olti Ferenc alelnök, az átvilágítás kezdeményezője semmit nem tudott mondani a leltárak je­lenlegi állásáról. Hasonlóképpen nyilatko­zott Sessler György, a számvizsgáló bi­zottság elnöke, Lancz Tibor, a BZSH lemondott elnöke és Engländer Tibor, a BZSH vezető elöljárója is. Az Engländer Tibor betegsége miatt az ügyek gyakorla­ti vitelével megbízott Heisler András elöljáró is csak arról tudott tájékoztatni, hogy a leltározás folyamatban van. Tordai Péter Mazsihisz-elnök az ingatlan-lel­tár elkészültét megerősítette, az ingósá­gokról ő sem tudott semmit mondani.

Kik a bérlők?

A demokratikus kontrollt gyakorolni hi­vatott, választott testületek képviselőinek ily példás tájékoztatását nyugtázva fordít­suk most figyelmünket az egyetlen kézzel fogható dokumentum, a hitközségi ingat­lanokat tartalmazó lista felé. A 140 té­telből álló, roppant heterogén tételsor mintegy fele lakás, a másik része üzlethe­lyiség vagy más, nehezen hasznosítható ingatlan, mint pl. a Kozma utcai temető irodája. Roppant heterogén a bérbe adott lakások listája is, bérlőiké nemkülönben. Az mindjárt kitűnik, hogy piaci áron elég kevés ingatlan hasznosul: egy 55 négyzetméteres Luther utcai lakásért 6050 forin­tot fizet szerencsés bérlője; az igen jó környéknek minősülő Lipótvárosban, a Victor Hugo utcában havi 3520 forintra tartanak egy 44 négyzetméteres lakást; kivételesen magas bérnek tűnik egy 67 négyzetméteres Akácfa utcai lakásért fi­zetett 45 000 forint.

Lancz Tibor mintegy három hónappal ezelőtt – még BZSH-elnök korában – úgy tájékoztatott, hogy az ingatlanállomány revíziója már megtörtént, és azokat im­már piaci áron hirdetik meg a sajtóban. Lapzártánkkor e szavait úgy módosította, hogy ez az ingatlanok egy részére igaz, másik részük a hitközségi belpolitika függvényében talál bérlőre.

Szilárdné Ripp Klára, a hitközség in­gatlanügyekben felelős munkatársa sze­rint e területen az illetékesek – vagyis ő, valamint Egri Oszkár hitközségi jogász hozzák a döntéseket. Ennek némileg el­lentmondani látszanak egyes, erősen poli­tikai ízű döntések: a kedvezményezett bérlők között szerepel a Magyar ATV-ben rendszeresen megszólaló Breuer Péter újságíró, aki korábban az Izraelben meg­jelenő Új Keletben is publikált, és meg­szűnéséig a Napi Magyarország izraeli tu­dósítója volt. Breuer egy III. kerületi, jó környéken lévő, 37 négyzetméteres laká­sért havi 5340 forintot fizet E jelképes bérleti díjat is alulmúlja Keller Lászlóé: a Zsidó Világkongresszus Kelet-Európai Ré­giójának elnöke, Israel Singer főtitkár kö­zeli munkatársa térítésmentesen használ egy 70 négyzetméteres belvárosi lakást. Az is kevéssé valószínű, hogy egy beosz­tott munkatárs hozná a döntést egy főrab­binak jelképes bérleti díjért bérbe adott lakásról (három rabbi szerepel a bérlők között), avagy ő utalna ki lakást Kálmán Tamás hitközségi főkántornak. (A bérlők között több hitközségi dolgozó is akad.) A hitközségi berkekben járatosak szá­mára közismert, hogy minden döntés Zoltai Gusztáv igazgató kezében fut össze. (E sorok írója az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetemen látott egy papírt, ame­lyen Zoltai Gusztáv egy iskolai tábla véte­lét hagyja jóvá.)

Önmagában végül is egyik döntés sem kifogásolható. Lehet, hogy megéri a ZSVK vezetőjének gesztust tenni. Lehet, hogy megéri jóban lenni egy újságíróval. Le­het, hogy a főrabbinak valóban szolgálati lakásra van szüksége. Lehet, hogy X. vagy Y., érdemei, jogosultsága vagy rászorult­sága okán valóban kaphat egy 60 négy­zetméteres belvárosi lakást havi 29 ezer forintért. A baj csupán az, hogy az ingat­lanokkal való sakkozásba senki sem lát bele. A választott vezetők, képviselők túl­nyomó része nem is látta ezt a listát, aki látta, az sem tud hozzászólni. A listán nem szerepel, melyik lakást milyen jogcí­men (például szolgálati lakásként vagy pi­aci áron kiadott bérlakásként) bérli lakó­ja. A döntés az ügyvezető igazgató és a hozzá feltétlenül lojális apparátus kezé­ben van. (Az apparátus tagjai nem is nyi­latkoznak: minden kérdésben az igazga­tóhoz irányítanak.) így aztán az átvilágítás után is minden marad a régiben. Csak az igazgató lát bele a valóban befolyásos Keller Lászlóval tartott kapcsolatokba, csak ő tudja, miért fontos gesztust tenni egy Izraelben is publikáló újságírónak, az ingatlanok nagylelkű osztogatásával vagy visszavételével csak ő jutalmazhat, bün­tethet stb. másokat.

Egy fontos ember

Érdemes szemügyre venni közelebbről az egyik kedvezményezettet. Dirner Ró­bert vállalkozó igen jó helyen, az újlipót­városi Tátra utcában bérel egy 77 négy­zetméteres lakást a hitközségtől 53 ezer forintért. A cégbírósági bejegyzés szerint itt van Dirner egyik cégének, a TORDI-98 Bt-nek a székhelye. Történetesen Dirner Róbert másik cége, az ATA-I Építőipari, kereskedelmi és szolgáltató Kft. végzi az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem (ORZSE) felújítását. A cégközlöny szerint történetesen ennek a cégnek képviselője a fentebb már említett Szilárdné Ripp Klá­ra, a hitközség ingatlanügyekben felelős munkatársa, aki történetesen a műszaki osztály vezetőjének, Köves Jánosnénak a testvére. Köves Jánosné az, akihez a Rabbiképző vezetőinek a felújítással kap­csolatos minden kérdésben fordulniuk kell. Hitközségi épületek felújítása során Dirner cégei már nem egy pályázatot nyer­tek el: ő újítja föl a Hősök Templomát is. (Történetesen egy Dirner tulajdonában ál­ló épületet bérel majd a Zsidó Fiatalok Ma­gyarországi Egyesülete is – ha Dirner cége befejezi a fél éve esedékes felújítást.)

Mint ismeretes a németországi Niermann Alapítvány egymillió márkával tá­mogatta a Rabbiképző könyvtárának fel­újítását. (Információink szerint ebből fes­tették ki kívül-belül a Rabbiképző egész épületét.) 1999. július 26-án meg is tör­tént az 1997 ősze óta zárva tartó, és állí­tólag felújított könyvtár ünnepélyes át­adása, amelyről az Új Élet augusztus 1-i száma lelkendező riportban számolt be. Az ünnepségen jelen volt a hitközség és a Rabbiképző teljes vezérkara, az említett alapítvány képviselői, az izraeli és a né­met nagykövet, Kaltenbach Jenő, a ki­sebbségi jogok biztosa és Doncsev Toso, a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Hiva­tal elnöke. Az ünnepélyes átadás óta el­telt csaknem két esztendő óta a könyvtár még mindig nem működik. (Borsányi Schmidt Ferenc, a könyvtár vezetője szerint viszont nincsen semmi gond: a német alapítvány csak a könyvtár műsza­ki felújítását támogatta, így az ünnepélyes átadás valójában csak az épület átadása volt, ám a tényleges megnyitás is bíztató­an közeledik.)

A Rabbiképző munkatársai viszont nem győznek panaszkodni a kivitelezésre. Az épület tetőzete nem készült el teljesen, a tetőgerincen futó kúpcserepek hiányoz­nak, így nagyobb esők idején egyebek közt a rektori szoba is beázik. Az elektro­mos rendszer biztosítékai a szükségesnél kisebb kapacitásúak, így rendszeresen ki­vágják az egész hálózatot, ami különösen a számítógéppel dolgozók átkait váltja ki. A tűzvédelmi vízvezeték nyomócsövének átmérője az előírtnak negyede, így a cél­nak nem felel meg. (A tűzoltóság illetéke­se valami oknál fogva mégis jóváhagyta.) A lépcsőre az ígért kőburkolat helyett a létező legolcsóbb filcborítást tették, ami már számos helyen szakadozik.

A fásult munkatársak az illetékes Köves Jánosnéhoz szaladgáltak panaszaikkal, aki egy évvel ezelőtt mindezekre azt vála­szolta, hogy az épület műszaki átadása még nem történt meg, ezért várjanak türe­lemmel. Ma már ezt nem mondja, de az átadásról készült jegyzőkönyvet sem Ko­csis Péter, sem Borsányi Ferenc nem látta.

A Rabbiképző illetékeseinek természe­tesen semmi befolyásuk nem volt az egy­millió márka fölhasználására – annál ke­vésbé, mert a könyvtár nem tartozik az ORZSE fennhatósága alá, hanem közvet­lenül a Síp utcának van alárendelve. Ko­csis Péter főtitkár azt sem tudta meg­mondani, pontosan milyen célra adták a támogatást, mert erről soha semmiféle papírt nem látott. Épp ily kevés beleszólá­suk van az állam által a Rabbiképzőnek juttatott pénzek felhasználásába is. Erről is kizárólag a hitközségi apparátus hatá­roz, a dokumentumokra pedig Zoltai Gusztáv üti rá a pecsétet. Általában: min­den pénzügyi kérdés a Síp utca hatáskö­rébe tartozik, kivéve a pályázaton nyert pénzek fölhasználását.

Mindezen információkat azonban szin­te illegális körülmények között tudhatta meg e sorok írója a névtelenséget kérő nyilatkozó uraktól és hölgyektől. Biztosí­tották róla, hogy látogatása alatt már leg­alább három telefon ment a Síp utcába.

A fentiek kapcsán megkerestük Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgatót is. Az igazga­tó kérdéseinkre küldött Írásos válaszában hangsúlyozta, hogy minden jogszerűen történt, majd válasza végén közölte, hogy szavainak „a sajtóban és a médiákban va­ló közléséhez nem járni hozzá”.

Gadó János