Imakönyv Isten nélkül

A hitélettől többségében távol ke­rült magyarországi zsidók számára nem újdonság a szekuláris alapon történő szervezkedés, a sokáig val­lásos közösségeken épülő Ameri­kában azonban ez szokatlan jelen­ség. A vallási hagyományok ott annyira meghatározóak, hogy még az ateisták is a vallás ellenében s ennek rituáléira alapozva építik közösségüket.

A „Világi Humanista Zsidóság nemzet­közi Intézete” (International Institute for Secular Humanistic Judaism) nevű szer­vezet a közelmúltban háromnapos kon­ferenciát tartott. A szervezetet még 1963-ban alapította egy Sherwin Wine nevű rabbi, aki elégedetlen volt a hagyo­mányos rituálékkal, és első lépésként alapított egy szekuláris zsinagógát. E lé­pést egyesek mérföldkőnek tekintik a modem judaizmus történetében. Az inté­zet kiáltványában egyebek közt a követ­kezők olvashatók: „Szekuláris zsidók va­gyunk… hiszünk az emberi értelemben és abban a valóságban, amit az értelem feltár. A természetes univerzum önmagá­ban is megáll, nincs szüksége természet- feletti közbeavatkozásra… A zsidó törté­nelem emberi történelem. A judaizmus, a zsidók civilizációja emberi alkotás, a zsidó azonosságtudat etnikai tudat.”

A mozgalom egyik kiemelkedő alak­ja, Jehuda Bauer, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora szólt arról, hogy nincs külön zsidó humanizmus, csak humanizmus van zsidó alakban, nem tudunk választ adni minden kérdésre, amit a vallásosok megválaszolni vélnek – mondotta -, de föltesszük azokat a kérdéseket, amelyek önmagukban ele­gendők ahhoz, hogy az életet a zsidó kiteljesedésre ösztönözzék.

Bauer professzor rámutatott, hogy az izraeli felmérések tanúsága szerint az or­szág lakosságának 60 százaléka nem tag­ja semmilyen vallási közösségnek (Ameri­kában ez az arany kb. 30 százalék), 20 százalékuk pedig deklaráltan nem vallá­sos. Ebben a többségében szekuláris kö­zösségben most „nem vallásos jesivát” kívánnak alapítani, a Szidurt, a minden­napi imádságok könyvét pedig úgy írják át, hogy az Istenhez való fohászt minden­ütt az emberi felelősségről és a felemel­kedő emberiségről szóló passzusokkal helyettesítik.

A konferencia egy másik szónoka, Jakov Malkin már egyértelműbben bírálta a vallásos intézményeket: a Hanukkáról szólva úgy vélte, hogy a makkabeusok szabadságharca, hősiességük, odaadá­suk maga lehetett volna az ünnep legfon­tosabb motívuma, ám ehelyett a rabbinátus a nyolc napig égő kicsinyke olaj misztikumát helyezte a középpontba. Mintha az olajfaligetek közepén gond lett volna annyi olajat préselni, amennyit akarnak – mondotta. Biztatta a közönsé­get, hogy „próbálják a Bibliát olvasni és meglátják milyen gazdag élményekben lesz részük a pilpul és a mindenféle utó­lagos magyarázatok nélkül is.” Más hoz­zászólók a vallásos élet formalizmusát és őszintétlenségét kárhoztatták.

Miután az összejövetel éppen Szukkot, a Sátoros Ünnep idejére esett, a résztve­vők ezt a maguk módján ünnepelték: ze­nét hallgattak és a szekuláris zsidóság alapelveit recitálták.

A szekuláris mozgalom 250 küldöttje ment el a fent említett konferenciára, döntő többségük Amerikából, de voltak izraeli, kanadai, mexikói és ausztrál meg­hívottak is. A számos tudós és művész között vendége volt a konferenciának Je­huda Amiháj, a talán legnagyobb respektusnak örvendő izraeli költő, aki néhány szekuláris inspirációjú versét olvasta föl. A konferencia ideje alatt megtekinthető volt „A zsidó képzőművészet háromezer éve” című kiállítás, mely egyebek közt azt a felfogást kívánta cáfolni, amely sze­rint a zsidók egészen a XIX. századig hű­ek maradtak a faragott képek készítésé­nek tilalmához.