Igazak találkozója

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

A Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága és a Holocaust Dokumentációs Központ találkozóra hívta meg a Világ Igazai magyar kitüntetettjeit, azokat, akik a Vészkorszakban zsidókat óvtak meg a haláltól. Az életmentők, akik ezzel a legnagyszerűbb emberi tettet hajtották végre, a társadalom különböző rétegéből kerültek ki. Többnyire olyanok, akiknek tettükhöz rangjuknál, beosztásuknál fogva szélesebb lehetőségük volt, így államhivatalnokok, katonatisztek, egyházi személyek, de van közöttük nyomdász, házmester, festőművész, háziasszony, gazdaember. Köztudott, mégis hadd írjam le, a mentés, a bújtatás az 1944-es náci megszállás, majd a nyilaspuccs után nem csupán azt jelentette, hogy a segítő’ átengedte a menekülőnek szabad fekhelyét, megosztotta szűkös élelmét. A segítés kockázatot jelentett, felfedezés esetén együtt pusztult el bújtató és bújdosó.

A megjelenteknek Szita Szabolcs a magyarországi Holocaust egyik legismertebb kutatója elmondta, hogy amíg hatalmas gyűjteménye található a rémségeknek, keveset tudunk az emberséges tettekről, pedig mennyi bátorság és emberség kellett a gonosznak akkor nemet mondani, amikor a többség hallgatott, vagy cimboráit azzal.

Közölte: nem teljes a névsor, folyik a kutatás, ma 210-220 magyar Igazat tartanak számon. Szóvátette azt is, hogy a Jád Vásém kihintettjei között számosán igen nehéz körülmények között élnek.

Egy amerikai zsidó szervezet gondoskodik a jövőben az alacsony nyugdíjasokról, betegekről, a magyar bizottság pedig támogatásukra alapítványt hoz létre.

A találkozón köszöntötték Jászai Ferenc nyugdíjas rendőrezredest, aki a minap magas kitüntetést kapott. Bejelentették, hogy ismét bővült a Jad Vásem magyar kitüntetettjeinek sora. Kerpely Teréziával és néhai Antal János szaléziánus szerzetes, rendházfőnökkel.

 

Címkék:1993-01

[popup][/popup]