„Idegen test vagyok a magyar zsidóságban” – Beszélgetés Sebes Gáborral, a Mazsök leváltott irodavezetőjével

„Idegen test vagyok a magyar zsidóságban”

Beszélgetés Sebes Gáborral a Mazsök leváltott irodavezetőjével

• Az ellened felhozott vádak között az egyik leggyakoribb az volt, hogy fel­hatalmazás nélkül folytattál kárpótlási tárgyalásokat.

• 1999 júniusában írtam egy levelet a kuratóriumnak, melyben felhívtam a figyelmet, hogy megindul a nemzetközi kárpótlás utolsó nagy hulláma. Lépése­ket kell tennünk, hogy ebből a magyar zsidókat illető részt megkapjuk. Leír­tam, hogy mindehhez meg kell terem­teni a személyi, tárgyi és szervezeti fel­tételeket. Azt hittem, erre a zsidó szer­vezetek összeülnek, és valamit hatá­roznak, ám semmi nem történt. Ezek után a rendelkezésre álló eszközökkel magam kezdtem el gyűjteni az informá­ciókat, megteremteni a személyes kap­csolatokat, részt venni azokon a tárgya­lásokon, ahol információt lehetett sze­rezni és ahol a döntések születtek. Eh­hez megszereztem a kuratórium felha­talmazását, illetve a volt, a leendő ku­rátorok, valamint a Mazsihisz ve­zetőinek felhatalmazását abban a közel egy évben, amikor nem volt kuratóri­um. Eliezer Gilad vádjaira írt vála­szomhoz mellékeltem a felhatalmazást megadó négy kuratóriumi határozatot, továbbá Zoltai és Tordai uraknak a külügyminiszter úrhoz írott levelét, amelyben megkérik őt, hogy az Ausztri­ával folytatott kárpótlási tárgyalásokon a magyar delegáció tagjaként vehessek részt. Volt olyan tárgyalás, ahol állami meghívásra vettünk részt: pl. Vilnius­ban vagy a stockholmi Holocaust-kon­ferencián. Az az állítás tehát, hogy fel­hatalmazás nélkül tárgyaltunk, botor­ság. Ha mindezeket nem csináltam vol­na, nem csinálta volna senki. Melles­leg: Gilad úr vádjaira írt válaszomhoz csatoltam Zoltai úr egyik levelét, mely­ben Isten áldását kérte munkánkra.

A német kényszermunkával kapcso­latban elértük, hogy a kárpótlás a get­tót megjárt magyar zsidókra is kiterjed­ jen, akik a megítélhető maximális összeget kapják. Eleinte erről szó sem volt. A másik fontos eredmény: a sváj­ci bankokkal kötött 1.25 milliárd dollá­ros egyezség keretében létrehoztak egy alapot, amely a holocaust túlélők szoci­ális támogatását fedezi. Az erről szóló amerikai bírói döntésben Európa orszá­gai közül egyedül Magyarország szere­pel név szerint. Ez 1,5 millió dollárt je­lent tíz évre elosztva! Elképzelhető, hogy az általunk folytatott állandó tár­gyalások, erős lobbizás nélkül ilyen eredményeket értünk volna el?

Amikor 1997-ben a Mazsökhöz kerül­tem, mást sem hallottam, mint hogy a magyar zsidóságot külföldön semmibe veszik, számon sem tarják. Ezt tapasz­talataim alapján magam is megerősít­hettem. Tavaly a Claims Conference jo­gásza még azt kérdezte tőlem New Yorkban: Magyarországon ugye már egy zsidó sem él? Ma már a nemzetközi zsi­dó szervezetek pénzosztásánál Magyarország arányosan részesül. Csak idén – a Mazsök-iroda tevékenységéhez szoro­san kapcsolhatóan – 240 millió forintot Ítéltek meg magyarországi projektekre, mintegy 100 millió pedig a MAZSÖK-ön keresztül folyt be a magyar zsidóság kasszájába. (Más kérdés, hogy elkölteni ezt a pénzt még nem tudták, mert szer­vezetileg nincsenek erre felkészülve.)

1990-ben 20 ezer, 2000-ben 445 ezer, 2001-ben pedig 845 ezer dollárt ítélt meg a Claims Conference* a ma­gyar zsidóság számára. Amikor a mun­kámat megkezdtem, a magyarországi zsidókat a nemzetközi kárpótlási tár­gyalásokon nem képviselte senki. (A Zsidó Világkongresszust képviselő Keller László foglalkozott ezzel a kérdés­sel, a maga sajátos módján.**) A Cla­ims Conference-nél semmilyen képvi­seletünk nem volt. A Joint-on keresztül ugyan jött pénz, ám ez messze nem állt arányban a magyar zsidó közösség igényeivel, létszámával, annak a holoca­ust során elszenvedett veszteségeivel.

• És amíg folyamatosan intéztétek a kárpótlási ügyeket, ezzel kapcsolatban semmiféle kifogás nem érkezett?

• Állandóan küldözgettük a kárpótlá­si tájékoztatókat, amiket nemcsak az érintettek, de nagyon sok kurátor is megkapott. Amikor a kormány hibájá­ból egy éven át nem volt kuratórium, a hitközség égisze alatt létrehoztunk egy kárpótlási bizottságot. Ebbe bevontuk a volt kurátorok közül azokat is, akiket nem a Mazsihisz delegált, ám a szakér­telmükre igényt tartottunk. Mindig tájé­koztattuk őket, hogy miről tárgyalunk. Semmilyen negatív visszajelzés nem érkezett. Az egész konfliktus akkor kezdődött, amikor bizonyossá vált, hogy az osztrák kárpótlásból komoly összegek fognak befolyni – méghozzá nemcsak a jogosultakhoz, hanem a Ma­zsökhöz is, mert az osztrák alap az ad­minisztráció költségeit fedezi. A tevé­kenységünk annyira sikeres volt, hogy mind a pénzben, mind a sikerben sze­rettek volna többen osztozni, és nem az alapító okiratban lefektetett módon.

Mindebben nekem az fáj a legjob­ban, hogy az ellenem szavazó kuráto­rok még a folyamatban lévő kárpótlási ügyekkel sem törődtek. Az osztrák kár­pótlásból még százmilliós nagyságrend­ben járna pénz túlélőknek, több forrás­ból pedig potenciálisan milliárdok a kö­zösségnek – és nem látom, ki, mikor és hogyan fog ennek a végére járni. A munkatársaim ugyanis szolidaritásból velem együtt fölállnak. Elvész mindaz a kárpótlási ügyekkel kapcsolatos tudás, ami itt négy év alatt felhalmozódott. Menet közben, teljesen értelmetlenül verték szét az irodát, hiszen júniusban amúgy is lejárt volna a mandátumom, és addig gyakorlatilag az összes érintett megkapta volna a kárpótlást.

• Úgy tűnik, akik ellened voltak, jól lobbiztak, mert megnyerték maguknak a kuratórium többségét.

• Na de, milyen ez a kuratórium? Amikor a kormány képviselője, megun­va a trécselést és az ácsorgást, rájuk ki­abált, hogy „üljenek már le a fenekük­re!”, akkor ezek a hetven éven felüli, sokat szenvedett, százszor megtört ge­rincű emberek, mint az óvodások hup­pantak le a székükre. Egy ilyen kurató­riummal sok mindent el lehet intézni a színfalak mögött.

• Hogyan alakult a Mazsök viszonya a kormánnyal, amíg te voltál az irodave­zető?

Én a kormány tisztségviselőinek egy részétől nagyon sok támogatást és segítséget kaptam. Ilyen volt Martonyi János külügyminiszter és Fónagy Já­nos miniszter. Mások – például a Nem­zeti Kulturális Örökség Minisztériuma képviselői – készségesek, udvariasak voltak, csak éppen nem tartották be a megállapodásokat: például 1997 óta nem kapta meg a közalapítvány a neki járó öt festményt, ami tűrhetetlen. Két embertől nagyon komoly segítséget kaptunk, a többiek részéről észleltünk valamilyen tárgyalási szándékot, ami azonban valamilyen ok miatt nem reali­zálódott. Nem tudom, hol van zsidó ügyekben a kormány döntéshozó fóru­ma. Mi szerettük volna, ha ez a fórum testet ölt, és létrejön egy tárcaközi egyeztető bizottság. Ez az igazságügyi, a pénzügyi, a külügyi, a kulturális tárca, valamint a miniszterelnöki hivatal képviselőiből állt volna. Mert ha például a műkincsek ügyét nézzük, ebben mind­egyik érintett. Mikor ezt fölvetettük, minden tárca képviselője azt mondta, hogy ez jó ötlet, de nekünk kéne kez­deményezni, szóljunk ennek és ennek (nem akarom az illetőt megnevezni, mert ezzel talán végleg elrontanám a dolgot). Megkerestük őt, tetszett neki a gondolat, majd nem történt semmi. Azt már nem tudom követni, hogy miért. Nincs tehát fórum, amelyik ilyen ügyek­ben döntene. Valahol valakik ad hoc jelleggel döntögetnek ezekben a kérdé­sekben. Koncepciónak, felhatalmazás­nak nyomát sem látni.

• Nem adtál időnként magad is okot a támadásokra? Amikor például a Mazsök-iroda három munkatársa business class repülőjegyet vásárolt Ameriká­ba?

• Ezt nem a Mazsök-iroda csinálta, hanem volt helyettesem, Sessler György, személyesen és önkényesen. Amikor júniusban elbocsájtottam őt, ám a kuratórium kényszerített, hogy visszavegyem, ő vérszemet kapott és sok mindent megengedett magának, én pedig nem kerestem a konfliktust. Miután a kuratórium még azt sem vizs­gálta, hogy jogosan mondtam-e fel ne­ki, hogy a munkájával kapcsolatos kifo­gásaim igazak-e, mit tehettem volna?

Én azonban valóban számtalan tám­adási felületet adtam: idegen test va­gyok a magyar zsidóságban. Nem tarto­zom sehová, nem csatlakoztam sehova, nem kerestem szövetségeseket, úgy véltem, hogy titkárként egyenlő tá­volságot kell tartanom mindenkitől, de mindenkivel együtt kell működnöm. Ez a kialakult helyi kultúrában kevésnek bizonyult.

• Politikai okai nem lehettek az elbocsájtásodnak?

– A Mazsihisz és köztem elég erős a politikai nézetkülönbség: én megbéké­lés-párti vagyok. Tarthatatlannak vé­lem, hogy a meggyilkolt zsidók elrabolt vagyona a magyar képtárakban, mint nemzeti kulturális örökség szerepel, de az is tarthatatlan lenne, ha a magyar zsidóság kisöpörné a hazai képtárakat, amelyek amúgy sem túl gazdagok. Úgy gondolom, itt kiegyezésre van szükség, méghozzá elsősorban nem is vagyoni, hanem szimbolikus kiegyezésre. Volt egy nagy álmom: egyszer, csak egyet­len egyszer tartsanak Magyarországon is olyan gyászpercet, amikor az összes autó leáll, az összes sziréna megszólal és ez a szerencsétlen ország megemlé­kezik a megölt zsidó polgárairól. Ez az én álmom, ám ebben senki nem érde­kelt.

A jelenlegi kormány nagyon sok gesz­tust tett a magyar zsidók felé. A minisz­terelnök ellátogatott a szeretetotthon­ba; a miniszterelnöki külön keretből fel akarták újítani az auschwitzi magyar ki­állítást. Tény, hogy nagyon rossz volt a kiállítás kidolgozott forgatókönyve, ám ezt korrekt módon szakmai véleménye­zésre először a hitközségnek adták át, amely ehelyett az újságban leantiszemitázta a kormányt. Ez súlyos hiba volt, bűn, aminek máig isszuk a levét. De azért a kormány bevezette az isko­lai holocaust-megemlékezést, holoca­ust-múzeumot kíván létrehozni, kifizet­te az élet elvesztéséért járó kárpótlást, ha maga az összeg alkotmányellenes­nek bizonyult is. Az előző kormányok semmit sem fizettek. Ez a kormány tett jó pár gesztust, amit a zsidók részéről semmilyen viszontgesztus nem köve­tett. Illetve egyik nap elhangzik a hit­község elnöke szájából, hogy történel­mi megállapodást írtak alá a kor­mánnyal, és 150 éve nem volt ilyen jó a zsidóknak, majd másnap megint kezdődik valamilyen sérelmi akció. A hitközség tehát teljesen kiszámíthatat­lan.

A kormány pedig úgy gondolja, hogy ennyi gesztus után nem léphet azzal közvélemény elé, hogy a magyar társa­dalom a zsidóknak még tartozik valami­vel, és nem is érzi szükségét. Külföldön mégis mindig eljátssza, hogy a nemzet­közi kívánalmaknak megfelelően haj­landó foglalkozni a zsidóság kárpótlá­sával, különösen ami a műkincseket és az egyéb lezáratlan ügyeket illeti. Kül­földi konferenciákon ezt mindig nagy­szerűen előadják, majd itthon nem történik semmi. A Mazsihisz sem érdekelt a megbékélésben. A Mazsihisz közjogilag történelmi egyház. Valójában azon­ban afféle általános jogvédő társadalmi szervezet funkcióját látja el, ezen a cí­men az összes magyarországi zsidó ne­vében fellép a médiában, politikai szö­vetségeket köt és ellentéteket tart fenn, noha erre semmiféle közjogi vagy demokratikus legitimitása nincs. Csak éppen ez a kialakult helyzet. Ha meg­történne a megbékélés, akkor szembe kéne nézni a történelmi egyház szere­pével, és kiderülne, hogy mennyivel ke­vesebb embert képvisel, mint amenny­it állít.

Az a véleményem tehát, hogy mind a két fél érdekelt abban, hogy komoly tárgyalásokra ne kerüljön sor.

• Nem próbáltak téged titkári mun­kád során különböző ajánlatokkal megkörnyékezni?

• nem. Csupán azt várták volna el tőlem, hogy alázatos legyek, meghu­nyászkodjak, mindenre engedélyt kér­jek. Én viszont éltem azokkal a le­hetőségekkel, amelyeket jogosnak gon­doltam.

• Azt mondtad, a feszültségek ak­kor kezdődtek, amikor az iroda tevé­kenysége túlságosan sikeresnek bizo­nyult.

• nem a siker volt az oka elsősorban. Az még senkit sem zavart, amikor a get­tókat megjárt holocaust-túlélők meg­kapták a maximális kárpótlást. Az sem volt baj, hogy komoly összeget kapott munkánk révén a Zsidó Szociális Se­gély Alapítvány. Akkor kezdődtek a feszültségek, amikor a Mazsökhöz magá­hoz kezdett a pénz befolyni.

• Ez nyilván mást is zavart, hiszen a magyar zsidóságban a pénzek minded­dig egy centrumban voltak.

• De hát eddig is volt pénz a Mazsökben! Az ingatlanok jövedelméből 350 millió forintot osztottunk ki a fennállá­sunk alatt. Köztudott volt, hogy a Mazsihisz után a Mazsök a második pénzügyi centruma a zsidóságnak. Ezzel a pénz­zel pedig a kuratórium rendelkezik.

• Nem éreztél olyan próbálkozást, hogy amint a komoly pénzek kezdenek érkezni, ezeket megpróbálják a Mazsihisz felé terelni?

• Nekem más félelmeim vannak. Vé­gül is Gilad úr nem a magyar zsidóság képviselője a kuratóriumban.

• Vállalnál még valamilyen feladatot a magyar zsidóság berkeiben?

• Ki akar még velem együttműködni? Ki tart erre igényt? nem úgy néz ki, mintha erre bárkinek szüksége lenne.

Amikor dolgoztam, mindig a depor­táltak, a munkaszolgálatot, gettót meg­járt emberek érdeke lebegett a sze­mem előtt és nem a kuratórium. A ku­rátorok soha semmilyen nyilvános igén­nyel velem szemben föl nem léptek, a munkámhoz instrukciót nem adtak, ku­ratóriumi határozatban soha semmi­lyen kifogás a munkámmal kapcsolat­ban nem hangzott el. A kuratórium mint munkáltató, nem töltötte be a fel­adatát. Nem is nekik akartam megfelel­ni, hanem a túlélőknek, és ezért is nyu­godt a lelkiismeretem.

* Teljes nevén Conference of Jewish Material Claims Against Germany. A Németországgal jóvátételi tárgyalásokat folytató nemzetközi zsidó szervezet neve. (a szerk.)

** Keller László amerikai állampolgár, a World Jewish Congress kelet-európai irodájának vezetője.