Hol az antifasizmus mostanában?

2007. október / Gadó János

A gárdaavatóval majdnem egyidejűleg rendezett antifasiszta ellentüntetésen mintegy ezer ember vett részt. A csekély szám az egyik baj – a másik az, hogy túlnyomórészt ugyanazon kedves barátaimmal és ismerőseimmel találkoztam ott, akikkel még 1989 (rendszerváltás), illetve 1993 (Demokratikus Charta) táján tüntetgettem együtt.

	Tamás Gáspár Miklós beszéde az antifasiszta tüntetésen

Az erősen negyven feletti résztvevők ugyan becsülettel skandálták, hogy „Soha többé fasizmust!”, de hiányzott a régi tűz és átütő erő, és valahogy nem voltak helyükön a képek az auschwitzi rámpán álló gyerekekről. Kár a XX. század legnagyobb tragédiáját politikai aprópénzre váltani.

Daróczi Ágnes, roma polgárjogi aktivista olyan szenvedélyes beszédet mondott a cigányság (és más kisebbségek) kirekesztése ellen, hogy egy huszonévesekből álló hallgatóság feltétlenül forrpontra hevül tőle, de az idősödő antifasiszták – noha tőlük telhetően élénken helyeseltek – visszafogottak maradtak, s a szónok szenvedélye nem kavarta fel őket. (Igaz, a szélsőjobbos blogger, Tomcat egyszemélyes performanszát – fekete egyenruhában és bakancsban demonstratíven átvonult a tüntetésen – meglehetős agresszióval fogadták, lökdösték és szidalmazták.)

Az antifasiszta tüntetések elmaradhatatlan szónoka, TGM, aki közvetlenségével és iróniájával a legalkalmasabb a közönség megszólítására, a megalakuló gárdát a magyar SS-nek nevezte, ami szónokhoz illő fordulat, de nem biztos, hogy találó megállapítás. Megjegyzése kapitalizmus és fasizmus elválaszthatatlanságáról (amit a ballib értelmiség más helyeken kinevetne vagy kifütyülne) egyenesen a harmincas évek dogmatikus hangvételét idézte.

Mindennek tetejébe a tüntetés végeztével a harcos antifasiszták egy része felsétált a várba, hogy – békés érdeklődőként – megtekintse az ellenség, a Magyar Gárda parádéját. Mint holmi ünnepi műsort. Tesznek ilyet elszánt antifasiszták?

A tüntetők egy szinte teljesen elvont fasizmuskép ellen tiltakoztak, s ez nem telitalálat. A Magyar Gárda ugyanis jól megtanulta a demokratikus nyelvet: alapítói törvényességről legalább annyit beszélnek, mint nemzetvédelemről. Nem zsidóznak, nem cigányoznak, nem buziznak nyíltan (arra ott vannak az anonim internetes fórumok) – a régifajta antifasizmus nehezen talál fogást rajtuk.

Hol vannak a fiatalok? Hol vannak a szélsőjobbot elutasító tíz- és százezrek?

A rendszerváltó nemzedék 1990-ben, miután a Csurka-féle ébresztőmagyarság szónoklat nyomán rádöbbent, hogy az antiszemitizmus nem pusztult ki mindörökre, szent hittel csatlakozott a Demokratikus Charta antifasizmusához, s belevésődött a reflex: ha valahol, akár egyetlen ember is kart lendít, fel kell sorakozni a fasizmus ellen. Ezt a magatartást megtanulta a média is, és rohan, ha egyetlen pojáca színre lép. Ez történt most is: a színre lépő egyetlen internetes náci azonnal ellopta a show-t. Szegény Daróczi Ágnes hiába szónokolt tiszta szívből és teli tüdőből, az összes fotós és kameraman Tomcat után rohant. (Hasonlóképpen nem tett jót az antifasizmus komolyságának tavaly a Bácsfi Diána műnyilas bohóckodása körül rendezett óriási hűhó. Nem dráma volt az, hanem kutyakomédia.) Roppant fárasztó minden egyenruhába öltözött pojáca láttán általános antifasiszta mozgósítást indítani.

S úgy látszik, a fiatalabb nemzedékre ez már nem hat. Ők már belenőttek a szélsőjobb folyamatos hőzöngésébe, és immunissá váltak. Kinevetik a szüleiket. A régi, teátrális antifasiszta nyelv nem hat rájuk. Valószínűleg érzik, hogy az internetes fasizmus ellen nem érdemes az utcán tüntetni.

Pedig az ellenforradalmi ifjúsági napok színjátéka folyamatosan zajlik. A (szélső)jobboldal lenyúlta a forradalmi retorikát. Ez vonzza a fiatalokat, akik a magyar történelemkönyvekből azt tanulták, hogy a lázadás, az ellenállás a nemzeti dicsőség tetőpontja. (Lásd 1848 és 1956.) A (szélső)jobb állandó offenzívában van: elsősorban a valós és virtuális köztereken (az utcán és a mindenki számára hozzáférhető internetes felületeken). Az igazán lázadó fiatal ma a demokratikus establishment ellen lázad: az EU, a NATO, Amerika, valamint az ő lakájukként szidalmazott ballib kormány ellen. Az ellenállás, a forradalom, a szónoklat a nép nevében, a tüntetés a hatalom ellen – ma mindez az ellenzék hitbizománya. Tüntetni a kormány mellett (még ha baloldali is) – ez nem vonzza a fiatalokat. A régi chartás tüntetéseken vonuló tömegek  még a Kádár-kori nyugalmukat vágyták vissza, s ezért tüntettek a szélsőjobb, s a velük összefonódó jobboldali kormány ellen. De ez a nosztalgia már a múlté. A kormányellenes tüntetők ma a jobboldalon állnak. Maradt az antifasiszta kemény mag.

A jobboldali programot végrehajtó baloldali kormánynak nincs ideológiája, csak pragmatikus szempontjai. Így a nyilvánosság terein hazafias és szociális demagógiával lerohanta őt az ellenzék. Válaszul a kormány sűrűn hozza szóba jobboldal és szélsőjobb összefonódását, s használ antifasiszta retorikát. A Fidesz viszont az antifasizmust, az antiszemitizmus elleni fellépést a Gyurcsány kormány álságos taktikájának állítja be. Ezzel gyakorlatilag delegitimálja az antifasizmust, s a szélsőjobb előtt egyengeti az utat.

A klasszikus antifasizmusnak így rosszul áll a szénája. A szélsőjobb megújul, folyamatosan alkalmazkodik és modernizálódik. Kihasználja a demokrácia és a civil társadalom sokszínűsége által kínált előnyöket. Most az antifasizmuson a sor, hogy felzárkózzon és hangot találjon: a demokrácia ezer lehetősége neki is rendelkezésére áll.

Gadó János