Hol az áldozatok pénze?

Néhány tízmillió és többmilliárd dollár között ingadoznak a becslések azon svájci bankszámlák összegéről, ame­lyekre még 1939 előtt olyan, nácik elől menekülő zsidók helyezték el pénzüket, akik elpusztultak a holocaustot idején, és nem maradtak meg utánuk a pénzel­helyezést igazoló iratok. Ráadásul a sváj­ci banktörvény szerint a bankok csak tíz évre visszamenőleg kötelesek az adato­kat megőrizni. 1962-ben a szövetséges hatalmak nyomására a svájci bankok át­tekintették azon bankszámláikat, ame­lyekért 1945 óta senki sem jelentkezett és 9,5 millió svájci frankot mutattak ki 961 különböző számlán.

Ennek kisebb részét átadták a bizonyí­tékokkal rendelkező örökösöknek, na­gyobb részét pedig svájci zsidó szerve­zetek kapták meg. Külföldi vélemények szerint azonban ez az összeg csak töre­déke volt a menekülő zsidók által tény­legesen átutalt összegnek. (A vizsgálat köréből eleve kizárták a kommunista or­szágokból érkezett kérelmeket, a nem magánszemélyek nevén lévő pénzt, a le­tétbe helyezett értéktárgyakat stb.)

A svájci bankoknál történt számtalan sikertelen próbálkozás hatására végül az izraeli kormány külön biztost neve­zett ki, akinek feladata, hogy az áldoza­tok örökösei számára próbáljon valami­lyen megegyezést elérni a svájci ban­kokkal. A biztos, Akiva Levinsky, hosszú időn át az izraeli Bank Leumi vezetője, jó ideig maga sem járt sok sikerrel. Az utóbbi időben azonban bizonyos válto­zások mutatkoztak a svájci magatartás­ban – talán, mert a politikai légkör is megváltozott: napirendre került a kelet­-európai zsidóság kárpótlása, az ötvene­dik évforduló megemlékezésein a holo­caust emlékei ismét fölkavarták a nyuga­ti közvéleményt. A svájci köztudatba is jobban beépült az, amit eddig is tudha­tott, aki akart: az ő országuk sem makulátlan, mert rengeteg menekülő zsidót a svájciak küldtek vissza a nácik karmai közé. Egyértelműbbé vált, hogy egy ilyen nagyságrendű tragédia túlélőitől le­téti igazolásokat követelni méltatlan és rosszhiszemű. A svájci parlamentben in­terpelláció hangzott el a zsidó vagyonokról, amire a kormány válaszul elismerte, hogy az ügyre hosszabb távú visszate­kintés szükséges. Fel is hívta a svájci bankok szövetségét, hogy rendezze a kérdést, amely a maga részéről vizsgála­tot is indított az ügyben.

Viszonylag egyszerű lenne az 1945 óta érintetlen bankszámlákat és letéte­ket összesíteni és elkülöníteni. Akiva Le­vinsky azt azonban nem hiszi, hogy sok örökös tudná bizonyítani jogosultságát. Ehelyett inkább azt tartja járható útnak, hogy a svájci bankok és a zsidó szerve­zetek megegyezzenek egy „méltányos összegben”. Hogy mekkora legyen ez az összeg, kinek utalják át és mire hasz­nálják föl, azt később döntenék el.

Az ügy egyes ismerői szerint minden­esetre nemcsak a svájci bankok kemény ellenállása lassítja az ügyet, hanem a svájci, a nemzetközi zsidó szervezetek és az izraeli kormány közötti nézetelté­rések is. Mindazonáltal az utóbbi két hó­napban fölgyorsultak az események: mi­után a Jerusalem Report című izraeli lap júniusi számában terjedelmes összeállí­tást közölt a témáról, az újság júliusi szá­ma már a svájci bankszövetség dönté­séről számolhatott be, melyben az vitán felül elismeri a helyzet rendezetlenségét és orvoslást ígér.