Hitközségi választások – BZSH: Nincs változás – Mazsihisz: új elnök, régi igazgató

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) április 3-án tartotta tisztújító képviselő-testületi ülését, ahol sem az elnöki, sem az ügyvezetői poszton nem történt változás.

Az ülést és a szavazást Szalai György, a választási bizottság elnöke vezette, amely bizottságot egyébként nyílt sza­vazással választották meg a küldöttek. Ezzel kapcsolatban határozat született arról, hogy a választási bizottság tagjai­nak az esetleg fennálló összeférhetet­lenségeiket harminc napon belül meg kell szüntetniük. A választás, egy órákig elhúzódó jogi vitát kivéve, minden kri­tikai észrevételtől mentes volt. Ebben talán annak is van némi szerepe, hogy Olti Ferencet, aki az előző közgyűlé­sen lemondásra szólította fel Zoltai Gusztávot, a saját templomkörzetében nem választották meg küldöttnek, így sem a BZSH, sem a Mazsihisz közgyűlé­sein nem vehetett részt.

Elsőként az ügyvezető igazgató meg­választására került sor, titkos szavazás­sal. Az egyedüli jelölt Zoltai Gusztáv volt, akit 66 igen és 6 nem szavazattal választottak újjá.

Streit Sándor szintén ellenjelölt nél­kül indult az elnökségért, amit újabb négy évre sikerült is megszereznie. Megválasztása után kijelentette, hogy élni fog a bizalommal, s nem visszaél­ni, a nemmel szavazóknak pedig bebi­zonyítja, hogy el tudja végezni a vállalt feladatot. Beszédében felhívta a figyel­met a körzetek közti folyamatos kap­csolattartás, a mindenkori kormánnyal való együttműködés és a vidékkel ápolt jó viszony fontosságára. E pozíció „nagy kóved”, és nem „one man show”, mondta. Említést tett az előző négy év eredményeiről és a tervekről, köztük a Holocaust Múzeumról, a megemlékezé­sekről, az újpesti szakszociális otthon­ról, a sikeresen lezárult kárpótlásról, az ORZSE-ról, és a kórházról. Céljai között sürgős feladatként szerepel az antisze­mitizmus elleni fellépés a törvény adta kereteken belül, a hitközségtől magu­kat távol tartók megszólítása, a zsidó nevelés fejlesztése, és az alapszabály hiányosságainak a pótlása, aminek idő­szerűségét jól mutatták az elöljárók megválasztásával kapcsolatos jogi ag­gályok is.

Érvényes vagy jogszerű? – ez a kér­dés nem hagyta nyugodni a küldötte­ket, miután a választási bizottság kihir­dette a legtöbb szavazatot szerzett elöl­járók névsorát. Mindaddig nem is volt baj, míg valakinek fel nem tűnt, hogy csak hét embernek van meg a megvá­lasztáshoz szükséges ötven százalék plusz egy szavazata. Egyesek azt mond­ták, hogy az egész procedúrát meg kell ismételni, mások úgy vélték, ha egy­szer hivatalosan közölték az ered­ményt, akkor azon nem lehet változtat­ni. „Olyan ez, mint amikor a leosztás után döntjük el, milyen játékot ját­szunk” – érveltek. Tiltakozásul ketten is lemondtak jelöltségükről. A harmadik álláspont szerint csak négy – majd egy újabb számolási hiba felfedezése után már csak három – elnökségi helyről kell újra szavaztatni (előbb nyolc, majd hat személy közül), mivel ezekre nem ju­tott elegendő szavazat. Bár mindegyik elképzelés mellett sokan síkra szálltak, köztük jogászok is, végül a harmadik megoldás győzött. Az alapszabály vo­natkozó rendelkezéseiben viszont sen­ki sem volt egészen biztos. Felvetődött annak módosítása is, ezt viszont már előtte fel kellett volna venni a napiren­di pontok közé. A végül megválasztott elöljáróság a következő tagokból áll: Balog Tibor, Deutsch György, dr. Engländer Tibor, dr. Erdős Ádám, Friedmann Józsefné. dr. Goldberger Tamás, Heisler András, dr. Köves Péter, Lajtai Tamásné, László Mik­lós, Tordai Péter. Utóbbi esetében meglepetést keltett, hogy Mazsihisz-elnöki tisztsége ellenére első körben nem került be az elöljárók közé. A má­sodik szavazás után elhangzott folyosói dohogás szerint ekkor sem volt meg a szükséges szavazatszám, de óvás nem történt. (A Rabbiság, kicsivel később, április 10-én Deutsch László és Rad­nóti Zoltán rabbikat delegálta az elöl­járóságba.)

Az elöljáróság összetételét egyéb­ként Zoltai megvétózta, mondván, hogy a legnépesebb körzetből, a Hegedűs Gyula utcaiból, melynek ő maga is kül­döttje, senki nem jutott be, ellenben a budai körzetből hatan is. Azért is érde­kes ez, mert a szavazás előtt külön kér­ték a szavazókat, hogy tartsák szem előtt a templomkörzeti küldöttek elöljá­róságban történő megoszlását. (A vétó­ról a későbbiekben nem esett szó.)

Utoljára a számvizsgáló bizottság tagjait választották meg Lebovics Im­re, Kőnig Tamás, Winkler Miksa, Nógrádi Péter és Nobl Tamás szemé­lyében.

Három nappal később, április 6-án a Ma­gyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsé­ge (Mazsihisz) is megtartotta választási közgyűlését, melyet a választási és jelö­lőbizottság elnökének, Orbán Ferenc­nek a távolléte miatt Nattán László ka­posvári küldött vezényelt le. Miután a közgyűlés határozatképesnek bizonyult – ezt minden szavazás előtt ellenőriz­ték -, Nattán figyelmeztette a megjelen­teket, hogy a vallásos zsidóság legma­gasabb fóruma előtt állnak, így felszóla­lásaik ne tartalmazzanak szubjektív, személyeskedő elemeket. Amennyiben, mint mondta, a beszéd tárgya nem a jelöltek méltatása vagy nem szigorúan a választással kapcsolatos, megvonja a szót. Hozzátette azt is, hogy a küldöttek olyan vezetőket válasszanak, akik „biz­tos kézzel és egyetértésben” képesek irányítani a közösséget. Ezek után a je­lenlévők nyílt szavazással legitimálták a jelölőbizottságot.

A napirendnek megfelelően – immár titkos szavazással – az ügyvezető igaz­gató személyére kellett leadni a voksokat. Az ellenjelölt nélkül induló Zoltait 98 igen és 11 nem szavazattal válasz­tották meg újabb négy évre. Ez az ered­mény, figyelembe véve a BZSH-közgyűlést, senkinek sem okozott nagy megle­petést.

Az elnöki tisztségért folyó küzdelem már nagyobb izgalmakat tartogatott. A jelölőbizottság indítványa szerint Tordai Péter, Feldmájer Péter, Heisler András és Weisz Péter indult e pozí­cióért, a helyszínen újabb jelölés nem történt. Az ötperces programbeszédek megtartása a tervek szerint névsorban történt, bár Feldmájer Péter a fair játék­ra hivatkozva átengedte az elsőbbséget a még hivatalban lévő elnöknek, aki – mint házigazda – udvariasan visszauta­sította azt.

Feldmájer Péter mondandójában felrótta a másik három jelöltnek, hogy hivatali idejük alatt nem teljesítették ígéreteiket. Az ő célkitűzései között egy önálló magyar zsidóságnak, pon­tosabban az átlátható zsidó közélet­nek és a szervezeti rend megreformá­lásának jutott a főszerep, ugyanis a tagságnak, mint fogalmazott, nincse­nek információi a vezetőségi ülése­ken hozott döntésekről, a szavazati arányokról, az ott felmerülő érvekről és ellenérvekről. Hozzátette, hogy a zsinagóga keveseket vonz. Ennek kapcsán szót ejtett a munkájukat rendkívül rossz körülmények közt végző rabbikról is, azt a szóbeszédet pedig, miszerint „rabbiellenes” volna, határozottan cáfolta. Összegezvén mondanivalóját, kijelentette, hogy a közgyűlés rossz irányba megy, majd Senecát idézte: aki nem tudja, melyik kikötőbe megy, annak minden szél rossz.

Heisler András hangsúlyozta, hogy a Mazsihiszt vallási szervezetként szeret­né megőrizni. Olyan egységes, de sok­színű zsidóságról álmodik, amely a neológia értékrendszere és az ortodoxia hagyományai szerint él, azaz képes az integrálódásra, de nem feledi el a Sulhán Áruch szellemiségét. Ezenkívül ki­látásba helyezte egy belső ellenőrzési rendszer kialakítását, és az egy eszten­dő alatt elkészítendő új alapszabályt is. Programjának lényeges eleme volt a nyitás a többi, „egyoldalú kritikát meg­fogalmazó” zsidó szervezet és a több­ségi társadalom felé. Ő maga, mint em­lítette, nem vett részt a nem mindig íz­léses kampányban, nem kötött komp­romisszumot, nem voltak szövetsége­sei és nem lett senkinek a hűbérese, ráadásul betartatlan ígéretek sem ter­helik a lelkiismeretét. Végül leszögezte, tisztában van vele, hogy senki sem pó­tolhatatlan, neki sincs küldetéstudata, csak felelősségérzete.

A legkönnyebb és egyben legnehe­zebb helyzetben a hivatalban lévő el­nök, Tordai Péter volt. Elmondta, hogy 1999-ben stabil helyzetből indultak, az­óta a belső békesség és a hitélet még inkább megszilárdult, a különböző vé­lemények kellőképpen érvényesültek, az „acsarkodások pedig részben indo­kolatlanok voltak”. Egyszóval: a szerve­zet konstruktívan működött. Elismerte, a külső tanácsadó cég bevonása való­ban hiba volt. Az elmúlt négy év ered­ményeit nem sorolta fel, annál többet beszélt a közeljövőben megvalósuló tervekről. Felvázolta egy új típusú zsidó turizmus képét, amelynek megvalósu­lását a világörökség részévé fogadott régi zsidónegyed felújításától várja, és ami a későbbiekben közel százötven embernek biztosítana munkát. Szólt még az oktatásról, illetve a pécsi, a debreceni, a nagykanizsai, a miskolci és a szegedi zsinagógák renoválásáról.

A debreceni közgazdász, Weisz Pé­ter, aki négy éve a helyi hitközség elnö­ke, kijelentette: a sztereotip frázisok és bírálatok nem elegendők. Ahogy tré­fásan fogalmazott, nem ígér pozíciókat, de nagyon szeretne nyerni. Beszá­molt a Debrecenben elért eredmé­nyekről, köztük a holokauszt-megemlékezésekről és a rendhagyó történelemórákról. Úgy vélte, hogy a sokmilliós projektek helyett a zsidó kultúra meg­ismertetésére kéne nagyobb energiát fordítani, „ami nem biztos, hogy gazda­ságos, de erkölcsös”. Szerinte ahhoz, hogy „megőrizzük a békét ott, ahova szórattunk”, csupán elkötelezettségre van szükség.

A szavazás első fordulója nem hozott eredményt, hiszen a jelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok ötven százalékát. Feldmájer Péter 29, Heisler András 36, Tordai Péter 38, Weisz Péter pedig 6 szavazatot kapott. A második körben, amelyben csak a két legjobb eredményt elérő jelölt vett részt, végül egyetlen voks döntötte el a választást: 55 szavazattal Heisler András lett a Mazsihisz új elnöke.

Heisler leszögezte, hogy a választás korrekt módon és higgadtan zajlott le. A megbomlani látszó egyensúly miatt javasolta, hogy az elnökhelyettesek megválasztásánál a szavazók figyelje­nek arra, hogy vidékiek is legyenek köztük. Megemlítette, hogy továbbra is szeretne együtt dolgozni a többi elnökjelölttel, amire lesz is lehetősége, hiszen az alelnökök közt, Fixler Her­mann és dr. Lednitzky András mel­lett, ott találjuk Tordai Pétert és Feldmájer Pétert is. Határozat született az alelnökök számának „ratifikálásáról”, mivel a bírósági bejegyzés csak egy el­nökhelyettest említ, ám a gyakorlat­ban eddig is négyen töltötték be ezt a tisztet.

A közgyűlési tagokból álló kilenctagú vezetőségbe az ortodoxia Herczog Lászlót javasolta, miután Fixler Hermannt alelnökké választották. A kilenc helyre tizenhatan jelöltették magukat, közülük megválasztották Freund Je­nőt, Herczog Lászlót, Krausz Istvánt, Weisz Pétert, Grosz Andort és Kertész Gábort, majd Engländer Tibort és Fe­kete Miklóst. Még egy személyről kel­lett volna dönteni, ekkorra azonban a közgyűlés határozatképtelenné vált, ezért a kilencedik tag személyéről idő­közi választáson fognak szavazni. (A Rabbiság, ugyancsak április 10-ei hatá­rozatában, Fröhlich Róbert és Schönberger András rabbikat delegálta a Mazsihisz vezetőségébe.)

A számvizsgáló bizottság megalaku­lásának egyik feltétele volt, hogy az öt tag közül kettő mérlegképes könyvelői képesítéssel rendelkezzen. Az új bizott­ságban több új arc is felbukkant Sessler György mellett, úgymint Jávor Má­tyás, dr. Tepper Ágnes, dr. Moskovits Sándor és dr. Madej Ferenc.

Végezetül Zoltai Gusztáv mindenkit felszólított arra, hogy április 12-én az európai uniós szavazáson este nyolc után jelenjen meg, hiszen a szavazási idő meghosszabbítása számtalan em­ber munkájába kerül.

Csáki Márton

*

A választási eredmények bebizonyí­tották, hogy Olti Ferenc egyszemélyes ellenzék volt. Távozása óta nincs kér­dés, nincs vita, és nincs, aki megkérdő­jelezze a vezetőség döntéseit. Az, hogy templomkörzete nem választotta ismét küldötté, „fényes” példája annak, hogy mi történik a renitensekkel – vagyis azokkal, akik nem feltétlen hívei Zoltai Gusztávnak. Bár hallgatólagosan töb­ben egyetértettek vele, felszólalása mégsem volt elegendő ahhoz, hogy fel­rázza a békétlenkedőket, éppen ellen­kezőleg: esete inkább arra biztosíték, hogy még sokáig nem fogunk hasonló beszédeket hallani. Az általa felvetett problémákat sikerült – érdemi válasz­adás nélkül – a szőnyeg alá söpörni, mondván, hangneme elfogadhatatlan, az ilyesfajta vitáknak pedig nem a Hit­községben a helye (!). Vajon hol másutt kellene e kérdéseket felvetni, ha nem itt? Azokat a tényeket, melyekre felhív­ta a Figyelmet, az akkori alelnök, Heisler András, „demokratikus szenvelgés­nek” minősítette. Felmerül a kérdés, hogy ez esetben a Mazsihisz elnökévé választott Heisler programjában mit je­lent a további decentralizáció – mert hogy személycseréket nem, azt meg­tudhattuk.

Olti javaslatainak ürügyén az elnöki székért ringbe szállók bebizonyíthatták Zoltai iránti lojalitásukat. Ezt igyekeztek is minél előbb megtenni, ha nem a köz­gyűlésen, akkor az Új Élet hasábjain, ami (szintén Olti indítványának köszön­hetően) helyt adott az elnökjelölteknek a bemutatkozásra. A jelöltek paradox módon éppen az Olti tárgyalta alapsza­bály-módosításról és a belső ellenőrzé­si rendszer kialakításának szükségessé­géről beszéltek, a kényesebb témákat azonban nem feszegették. Nem tértek ki például arra, hogy az ügyvezető igaz­gatót vajon ezután is megválasztják-e majd a kinevezés helyett, információs monopóliumot és korlátlan munkálta­tói jogokat adva ezzel a kezébe. Egy dologról nem tudtunk meg tehát sem­mi: hogy miért van szükség egyáltalán reformokra. Meggyőzni persze csak azt kell, akinek ellenérvei vannak, a kül­döttek közül azonban senki nem érzett késztetést arra, hogy – legalább egyet­len kérdés erejéig – közelebbit tudjon meg a jelöltek elképzeléseiről.

Azok a potenciális ellenfelek, akik hathatósan léphetnének fel a szerve­zeti anomáliák ellen, különféle pozíció­kat nyertek el, kétséges tehát, hogy a hatalom részeseként hallatják-e majd a hangjukat. Ők ugyanis, egyéni nézet- eltéréseiken túl, egy dologban – leg­alábbis a nyilvánosság előtt – egyetér­tettek: a Zoltai melletti elkötelezettség­ben. Meglehet, ez csupán annyit tesz, hogy tisztában voltak vele: aki az ügy­vezető igazgatóval szemben lép fel, az a tőle közvetlen vagy közvetett függés­ben lévő képviselő-testületi tagok (a központi támogatásból élő hitközségi körzetek és vidéki hitközségek dele­gáltjai) előtt alulmarad.

Szintén Olti Ferenc mondta: „Nem volt itt, kérem, Horn- vagy Lancz-korszak, Streit- vagy Feldmájer-korszak, vagy Tordai-éra. Egy vezető van, aki egyúttal vezér is, és ez Zoltai Gusztáv.” A lehetőség a demokratizálásra persze nyitva áll. A kérdés az: vajon lesz-e Heisler-korszak, vagy minden marad a régiben.