Hírmozaik

Írta: Lili Ejlon - Rovat: Archívum, Izrael

Kutatások újabb holt-tengeri tekercsek után

Az izraeli Régészeti Intézet Kumran környékén szervezett újabb ásatást, a Holt-tenger északnyugati partján, ahol eredetileg megtalálták az úgynevezett holt-tengeri tekercseket az 1940-es évek végén. A hatóságok biztosak akarnak lenni, hogy mindent felfedeztek. Négy évig tartó előásatás során a júdeai sivatagi barlangokban találtak egy palackot, amelyben úgy hiszik, olyan ritka olaj maradványai voltak, amilyet a Szentélyben használtak. A palack zárt és érintetlen, a modem időszámítás előtti hatodik századból származik. Dr. Eugene Ulrich professzor a Notre Dame Egyetem (South Bend) teológiai szakán bejelentette Dr. Emanuel Tov (a Héber Egyetem professzora) kinevezését. Ő lesz a Kumrani tekercs-maradványok ״főszerkesztője”. A több mint 800 részletből álló Kumrani tekercs-maradványok szerkesztésével és kiadásával egy nemzetközi bizottság foglalkozik. Dr. Emanuel Tov kinevezése a bizottság egyetértésével történt. Dr. Emanuel Tov prof. John Strugnell (Harvard Divinity School) helyett került ebbe a pozícióba, következményeként annak az interjúnak, amelyben prof. J. Strugnell a judaizmust egy szörnyű vallásnak nevezte, amelynek el kell tűnnie a történelemből. Dr. Tov kinevezésétől a kéziratrészletek összeállítási és kiadási munkájának felgyorsulását remélik. Az anyag 20 százaléka még feldolgozatlan és kiadatlan. A kiegészítés várható határideje 1996.

Christian Life in Israel (1991 Tavasz)

A Parkinson-kór új kezelésmódja

A Beer-Seva-i Ben Gurion egyetemen új metódust dolgoztak ki a Parkinson- betegségben szenvedők remegésének csökkentésére. Ez a pozitív eredmény Dr. Margaret Yekutieli nevéhez fűződik. A kezelt betegek (számuk 15.000 Izraelben) most könnyebben mozoghatnak saját erejükből. Enyhül betegségük degeneráló hatása az agynak abban a részében, amely gátolja a beszédet, a mozgást, és az általános testi rugalmasságot. Dr. Yekutieli kutatásai eredményeként, arra nevelik a betegeket, hogy folyamatosan edzzenek, mégpedig úgy, hogy tudatosan gondoljanak végig minden megteendő mozdulatot előre, és segítik őket, hogy meggyőzzék saját magukat arról, hogy egyedül is képesek bizonyos dolgokra, mint például egyedül menni WC-re éjszaka, vagy felvenni a telefont. Különleges gyakorlatokat végeznek és gyakoroltatják velük a legszükségesebb alapmozdulatokat is. Komoly eredményeket értek el már eddig is az új módszerrel és az azt kiegészítő pszichoterápiás gyakorlatokkal a betegség enyhítésére.

(MÁÁRIV)

A világ egyik legkisebb etnikai csoportja

A szamaritánusok összesen 550 férfit, nőt és gyermeket számlálnak. A kenyérkeresők között találni szabókat és tanárokat, boltosokat és hivatalnokokat, papokat és számítógépes szakembereket. Otthonaik a Tel-Aviv közelében fekvő Holon városában és a Nablusz melletti Gerizim hegyén találhatók.

״Minket elnyomtak és megtizedeltek a keresztények a bizánci uralom alatt, a mohamedánok az arab hódítás után, és a törökök az Oszmán Birodalom idején – mondja Jiszráel Cedáká, az Izraeli Állami Pénzverő igazgatóhelyettese és a szamaritánus közösség egyik vezetője. 1918-ban, amikor a britek vették át az uralmat a világnak ezen a részén, a szamaritánusok mind- össze 150 lelket számláltak. Azóta a közösség új életre kelt.

Az Első Szentély lerombolása után Palesztina két részre szakadt, Izraelre és Júdeára. A zsidók – Cedáká szerint – a Júdeai Királyság leszármazottai, míg a szamaritánusok a bibliai izraelitákéi. ״Tulajdonképpen mi három elveszett törzs, Efráim, Menasse és Lévi, a papi törzs leszármazottainak tekintjük magunkat.”

A szamaritánusok a zsidóktól a Mózes öt könyvéhez való betű szerinti ragaszkodásuk különbözteti meg. így például Pészahkor áldozatot mutatnak be a szamaritánusok szent helyén, Gerizim hegyén, ״a Föld köldökén”. Más ünnepeken is elzarándokolnak Gerizim hegyére, ahol az ősi időkben a szamaritánusok szentélye állott.

A szamaritánusok történelmüket az Isteni Kegyelem (Rahuta) és az Isteni Kegyvesztés (Fanuta) időszakára osztják. Utóbbi a szentélyük lerombolása utáni időszak Abban hisznek, hogy el fog jönni egy Helyreállító (Taheb), aki megjavítja sorsukat.

A szamaritánusok nemcsak a mózesi törvényeket és intézményeket tartják meg, hanem írott nyelvük is Mózes korára nyúlik vissza. Cedáká négy fia közül az egyik írt egy számítógépes programot, ami az ősi betűk segítségével ki tudja nyomtatna szamaritánus imakönyvet. A szamaritánus fiatalokat egy-egy tanár Holonban és Gerizim hegyén tanítja a tradicionális írásra és olvasásra. Habár liturgiájuk is sok- száz éves, a szamaritánusok a mindennapi élet beszélgetéseiben a modem hébert és arabot használják.

A Vatikán jeruzsálemi képviselőjének köszönhetően Eleázár szamaritánus pap a közelmúltban meglátogatta a pápát, aki 200 ezer dollárt adományozott egy közösségi központ és egy Gerizim hegyi múzeum létrehozására. Az ott kiállítandó tárgyak között lesznek ősi bibliai tekercsek és imakönyvek, valamint az ország különböző tájain fellelt, és a szamaritánusokhoz kapcsolódó régészeti emlékek.

Így a Gerizim hegye nemcsak vallási szertartások színhelye lesz, hanem a turisták számára is vonzó hely, ahol meg- ismerhetik a világ egyik legkisebb etnikai közösségének örökségét.

Lili Ejlon

Fordította: Korányi László

Fenti cikkeinket a budapesti Izraeli Nagykövetség információs kiadványából szemléztük.

 

Címkék:1991-12

[popup][/popup]