Híres kántorok

Igazi zenei csemegével lepte meg nemrégiben a kántor­művészet iránt érdeklődőket a Hungaroton Kiadó. Az Izrael Music jóvoltából archív felvételeket adtak közre a héber kántorművészet elmúlt évtizedeiből és a századforduló ide­jéből, a legjelesebb képviselők előadásaiból válogatva. Olyan világhírű művészek ünnepi dalai hallhatók CD-n és kazettán, mint Jossele Rosenblat, Moshe Koussevitzky, Misa Ale­xandrovich, Zeib Glantz, Zavel Kwartin vagy Samuel Vigoda.

A kántorok tulajdonképpen a zsinagógái liturgikus szer­tartások vezetői. Ők a „közösség küldöttei” (seliach cibbur). A hivatásos kántorok, előimádkozók (chazzan) az ünnepi szertartások irányítói is. A história a XIV. századtól kezdve már ismer rendkívüli vokális adottságokkal rendelkező kán­torokat. Művészetük gazdagon díszített, improvizatív fantá­ziákat hozott létre. A zsinagógái rítus tág teret nyitott a sza­badon koloráló énekes improvizációknak, s így történt, hogy a templomi kántorok, akik vándorlásaik során a leg­különbözőbb zenei jelenségekkel kerültek érintkezésbe vi­lági és idegen, népi és műzenei elemek egész sorát vitték be a zsinagógába, a trubadúr énekektől kezdve az újabb opera- és dalzenéig. A most megjelentetett válogatásban számos példát találunk a fent említettekre. Különösen az improvizá­ciós részekre és a legnagyobb operaénekeseket idéző virtuóz megoldásokra hívnám fel a figyelmet.

Említésre méltó, hogy a héber melódiák jelentős részben átmentek a nyugati keresztény egyház használatába, s nem csekély részben megalapozták a gregorián dallamkincset. Alexandriai Kelemen i. sz. 200 körül Paidagogosz című mű­vében már kifejtette, hogy a zsidó diatonikában látja az egy­házi éneklés mintaképét. A zsinagógákban a Tóra felolvasá­sa, a szöveghangsúlytól független „interpunkciós dallamos­ság” a keresztény liturgiára szintén döntő hatást gyako­rolt. A most közreadott hanghordozókon méltó és egyen­rangú a neológ stílusra jellemző orgonakíséreteket hall­hatunk.

Különösen emlékezetes élményt nyújt e válogatásban Zavel Kwartin gégemutatványa bravúros trilláival, Samuel Vigoda hajlékony líraiságával, vagy végül, de nem utolsó­sorban Jossele Rosenblat egyéni falsettechnikájával, amikor az orgona „üveghangjaival” kérdés-felelet formájában a próféta és a közösség zenei megnyilatkozásait interpretálja művészi áhítattal.

Babits Antal