Hírek

Hírek

ÚJ AMERIKAI NYOMÁSGYAKORLÓ CSOPORT: AZ ARABOK Az amerikai külpolitikában új nyomásgyakorló csoport jelent meg, az egyre növekvő számú amerikai arabság. A legújabb közel-keleti zsidó-arab összetűzések után tö­megeik vonultak Izrael-ellenes jelszavakat skandálva New York és más nagyvárosok utcáira. A legtöbb arab – más váro­sok mellett – Michigan államban él, számuk meghaladja a há­romszázezret. Főként Izraelből, Egyiptomból, Szíriából, Liba­nonból és Jordániából érkeztek, és már több neves személyi­séget is adtak az Egyesült Államoknak. Spencer Abraham michigani szenátor és Donna Shalala, az egészségügyi és hu­mán szolgáltatások titkára libanoni eredetűek, mint ahogy Ralph Nader, a Zöld Párt elnökjelöltje is az, bár őt nem ve­szik annyira komolyan. Összetett és sokat bírált személyiség James Zogby, az Arab Amerikai Intézet nevű washingtoni csoport vezetője, aki a Demokrata Párt kampányát segíti etni­kai ügyekben. A többségében a demokratákra szavazó arab amerikaiak több dolog miatt is a republikánusok felé fordul­tak. A demokrata párti alelnökjelölt, az Izrael-barát és hagyo­mányőrző zsidó Joseph Lieberman személye természetsze­rűen ellenállást váltott ki belőlük. Ifjabb George Bushnak, a republikánusok elnökjelöltjének a hagyományos családi érté­kekre való hivatkozása inkább megérinti őket, mint a demok­raták ennél – igaz, csak némileg – szabadosabb elképzelései.

Októberben harminc amerikai arab vezető találkozott az Egyesült Államok közel-keleti ügyekért felelős helyettes állam­titkárával, Edward Walkerrel, és több követelést is megfogal­maztak. Követelték, hogy az amerikai adminisztráció ítélje el – a jelenlegi arab-zsidó viszályra célozva – a „túlzott izraeli erőszakot”, nemzetközi vizsgálóbizottság létrehozását java­solták a történtek okainak kivizsgálására, a palesztin polgárok nemzetközi védelmét kérték, valamint azt, hogy az Egyesült Államok vizsgálja felül az Izrael részére történő fegyvereladá­sait. Ilyen típusú nyomásgyakorlás – fogalmazott egyik aktivis­tájuk – egy évtizeddel korábban elképzelhetetlen lett volna.

Szintén figyelemreméltó az Arab-Amerikai Politikai Akcióbi­zottság (AAPAC) megjelenése. Ennek a szervezetnek, mely nyíltan az Izrael érdekében lobbizó AIPAC nevét és szerveze­ti felépítését másolja, az a célja, hogy az arab etnikai lobbi ér­dekeit a legmagasabb szinten is érvényesítse, ugyanakkor nagy és az egész országot behálózó szervezetté akar válni. Az AAPAC szintén a Republikánus Pártot támogatta az elnökvá­lasztási kampányban. Mindenesetre a vehemens Izrael-ellenes New York-i tüntetések, és az Izraelben működő különféle amerikai cégek elleni bojkottfenyegetések is arra engednek következtetni, hogy új és egyre befolyásosabb csoport jelent meg, mely képes arra, hogy a jövőben befolyásolja az ameri­kai kormányzat közel-keleti politikáját. Az amerikai társada­lom politikai és etnikai sokszínűsége új elemmel gazdago­dott, de ez nem feltétlenül Izrael érdekeit szolgálja.

ELLENSÉGBŐL SZÖVETSÉGES?

„Ahhoz, hogy egy francia szeressen egy arabot, az kell, hogy az illető palesztin legyen, és a zsidókkal hadakozzon” – idéz a Le Point című francia hetilap egy párizsi külvárosban felnőtt arab fiatalt. Az intifáda kiújulása Izraelben fellobbantotta Franciaországban az arab-zsi­dó ellentéteket, és úgy tűnik, a francia társadalomba beilleszkedni nehezen tu­dó arab fiatalok zsidóellenes indulataik­ban szövetségesre leltek a szélsőjobboldal egyes köreiben. E szövetség egyelőre persze csak nyomokban fe­dezhető fel, hiszen a francia szélsőjobb eddig ádáz ellenségnek tekintette az arab bevándorlókat. A két csoport marginalizáltsága, bűnbakkereső indulata és militáns magatartása azonban össze­hozhatja őket egy olyan ellenséggel szemben, amely beilleszkedése és sike­rei miatt mindig is a legkézenfekvőbb bűnbak volt. A magyar közönség szá­mára mindez nem lenne meglepő, hi­szen az itthoni szélsőjobb lelkes palesztinbarátsága és Izraellel szemben hasz­nált gyűlölködő hangneme közismert.

ÓRIÁSI ÖSSZEGEK A HASZID „VILÁGKÖZPONTOKNAK” Az izraeli Vallásügyi Minisztérium nagy pénzeket készül szétosztani guri és belzi haszidok „világközpontjai”, valamint a Sasz párt Or-Hahajim nevű, ha­sonló jellegű intézménye számára. A haszid csoportok, amelyeknek a II. vi­lágháború után írmagjuk is alig ma­radt, az elmúlt évtizedekben nagy de­mográfiai fellendülésen mentek ke­resztül, és közülük ma már nem egy tíz- vagy akár százezres népességgel is büszkélkedhet. Ennek megfelelően politikai befolyásuk a zsidó világban – és így Izrael államában is – számot­tevően emelkedik. Továbbra is jel­lemző rájuk, hogy egy karizmatikus rebe áll a mozgalom élén, de a sok ezer hívő immár a világ számos országá­ban szétszóródva él. A „világközpont” az új helyzetnek megfelelő jelenség: a mozgalom centrumában (többnyire Jeruzsálemben) álló többfunkciós épületkomplexum, amelyben zsinagó­ga, jesiva és előadótermek egyaránt találhatóak. Egy ekkora épület alkal­mas több ezer hívő fogadására is. A Vallásügyi Minisztérium által előirány­zott összegeket 15-20 millió sékelre becsülik, míg más források csupán 5 millióra taksálják. A guri és a belzi haszidok tizenöt éve irányítják Jeruzsá­lemben vallási intézményeiket. 1992-ig a két csoport már számottevő pénz­összegeket kapott, amelyekből fölépí­tettek egy-egy – a most tervezetteknél is nagyobb – intézményt. Ezután az or­todoxoknak szánt közpénzek kiosztá­sánál új kritériumokat kezdtek érvé­nyesíteni, előnyben részesítve a „vi­lágközpontokat”. A guri haszidok je­lentése szerint épülő központjukba már 14 millió dollárt invesztáltak, melynek tíz százaléka érkezett állami forrásokból. A befejezéshez azonban további 35 millió dollárra lenne szük­ségük. A Vallásügyi Minisztérium felté­telei szerint a centrumoknak mini­mum 24 000 négyzetméter területen kell elhelyezkedniük, de a Sasz párt részére – felülvizsgálva saját normái­kat – ennek ellenére is juttatnak pénzt. A nagy osztogatást a munkapár­ti Joszi Beilin ügyvezető vallásügyi miniszter irányítja. A radikális balol­dali Beilin szívéhez aligha állnak közel az ultraortodox mozgalmak és pártok, ám egyre növekvő súlyukat az izraeli belpolitikában ő is kénytelen tudomá­sul venni.