Hírek

Hírek

ÚJ OROSZ ZSIDÓ FEDERÁLIS SZERVEZET ALAKULT 1999 novemberében nyolcvankét orosz város zsidó küldöttjei találkoztak Moszkvában, hogy megalakítsák a Zsidó Közösségek Oroszországi Federációját. Az új szerve­zet Oroszország második legnagyobb zsidó szervezete, és – a helyi sajtó meg­fogalmazása szerint – léte is kihívást jelent az ismert sajtómágnás, Vlagyimir Guszinszkij által alapított és vezetett Orosz Zsidó Kongresszusnak. Mihaij Gluz, az új szervezet elnöke együttműködési készségét fejezte ki. A két szövet­ség közti különbség – Gluz szerint – abban áll, hogy míg a kongresszus nagy programokat támogat, lobbizik és a közélet különféle színterein képviseli a zsi­dóságot, addig az új szervezet zsinagógákat követel vissza és igyekszik felélesz­teni a vallási életet, amelybe a vallási tárgyú könyvek és egyéb kiadványok meg­jelentetése is beletartozik.

Gluznak a szervezet élére történő megválasztása többek szemében skanda­lum, hiszen világos szakítást jelent az üzletember-mentalitású Guszinszkij sze­mélyével és különféle – vélt vagy valós politikai és gazdasági – érdekeivel. Az új elnök nem üzletember, hanem zeneművész. Az orosz zsidó közösségben Gluz új figura, hiszen igazán aktívvá csak 1999 nyarán vált, amikor orosz vörös- barna csoportok különféle moszkvai zsinagógákat támadtak meg.

A szövetség tagja a budapesti Oberlander Baruch rokona, Berel Lazar rab­bi, a lubavicsi mozgalom kiküldöttje. Ez elmozdulást jelent a korábbi évekhez képest, hiszen a Chabad a másik szervezettel nem volt túl jó viszonyban. Az új szövetség alakuló ülésén a 250 képviselő közel fele habadnyik volt. Fontossá­gukat az is mutatja, hogy Lázár rabbi a szövetség vezető testületében foglalt he­lyet. Az ezzel kapcsolatos aggodalmakra reagálva Gluz leszögezte, hogy a szekulárisok felé is nyitottak.

Az új szervezet alapításának igénye körülbelül másfél éve merült fel, hiszen – többek szerint – az orosz zsidóság életéből hiányzott egy megfelelő ernyőszervezet. Deklarált céljuk az, hogy jogi, technikai és pénzügyi segítséggel lássák el tagjaikat és koordinálják tevékenységüket a zsidó kultúra, oktatás és az antisze­mitizmus elleni küzdelem terén.

Több izraeli politikus mellett Borisz Jelcin államfő és Vlagyimir Putyin mi­niszterelnök is üdvözölte az új szervezetet. Az orosz nemzetiségügyi miniszter, Vjacseszlav Mihajlov és Valentyina Matvijenko, a szociális és kulturális mi­niszterhelyettes is beszélt a megnyitón, ami világosan mutatja, hogy az új szer­vezetet a hatalom is fontosnak tartja, és ők is jó kapcsolatokat kívánnak fenn­tartani a mindenkori politikai vezetéssel.

A SZATMÁRI REBBE TESTAMENTUMA A 87 éves szatmári Rebbe, Mose Teitelbaum tavaly novemberben mondott beszédében több tízezer kö­vetője előtt kijelentette, hogy halála után idősebb fia, Áron az amerikai haszid kisváros, Kirjasz Joel főrabbija lesz, míg azt is kívánja, hogy az Izraelből haza­tért másik fia, Zalman Leib Williamsburg főrabbija legyen. Ez utóbbi a világ leg­népesebb szatmári közössége. Több szatmári chaszid, sőt még egyes szocioló­gusok is azt mondják, hogy ezzel még nem dőlt el véglegesen az utódlás kér­dése. A chaszid világban az autoritás a dinasztia vezető rabbijának karizmáján alapul, és azzal, hogy Mose rabbi két utódot és nem egyet nevezett meg, meg­törte ezt a régi hagyományt. Mint már arról beszámoltunk – miután Zalman Leib visszatért Jeruzsálemből -, a Rebbe két fia között éles utódlási harc bon­takozott ki. Mindenki a jelenlegi egyes számú vezetőtől várta azt, hogy autori­tásával döntse el a kérdést. A jeles izraeli ortodoxiakutató, a Bar-Ilan egyete­men tanító Menachem Friedman szerint a Rebbe halála után – mindaddig, amíg az egyik felül nem kerekedik a másikon – éles harc lesz a két fiú és köve­tőik között. De létezik egy másik és ennél békésebb forgatókönyv is: többen abban reménykednek, hogy Zalman Leib legidősebb fia lesz végül az örökös. Mose rabbi unokája jelenleg a szatmáriak izraeli vezetője, és sokak szerint ő a legalkalmasabb személy, aki a mozgalmat vezetheti. A családi leszármazáson és a spirituális karizmán alapuló egyik legmarkánsabb chaszid dinasztia sorsát az egész zsidó világ nagy figyelemmel kíséri.

A HASZNÁLHATÓ MÚLT ZSIDÓ ARCA A mai jiddisisztika legnagyobb élő alakjai közé tartozik David Roskies és testvére, Ruth R. Wisse. A kanadai születésű Roskiesnak nemrégiben új könyve jelent meg (The Jewish Search for a Usable Past, Indiana, 1999), amelyben kilenc esszét közöl. Ezek eredetileg előadások voltak, melyeket Roskies professzor 1998-ban tartott az Indiana Universityn. A könyv fő témája az, hogyan működik a zsidó memória a különböző tárgyakban és fogalmakban. Az egyik tanulmány például azzal foglalkozik, hogy a század elején a különböző zsidó szocialista mozgalmak (pl. Jungt-Bund) ho­gyan módosították (szekularizálták) a temetkezési szertartást. Roskies pro­fesszor analízisének kereteit a hagyomány mellett a modernség is meghatároz­za, hiszen a híres XVIII. századi olasz filozófus, Giambattista Vico nyomán a temetőket tartja a civilizáció igazi alapjainak. A nomád élet abban a pillanatban fejeződik be, amikor egy meghatározott helyen temetik el a holtakat és magá­hoz a temetéshez, a temetkezés aktusához az az érzés társul, hogy ehhez a föl­dieknek közük van. Vico gondolata kiválóan alkalmas arra, hogy Roskies pro­fesszor a zsidó nép sorsát a temetőkön keresztül írja le: a zsidóság a maga diaszpóra-létében egyszerre nomád és letelepült.

Egy másik esszéjében (A City, a School, and a Utopian Experiment) Roskies saját szülővárosa, Montreal közelmúltját faggatja, és azt vizsgálja, hogyan vált a jiddiskájt ideális formává a modem kanadai környezetben, s hogy a stetl, mely évszázadokon át működő kelet-európai zsidó településforma volt, hogyan vált giccsé a mai világban. A Kelet-Közép-Európában talán destruktívnak számí­tó kanadai zsidó tudós azonban abban a világban jelenteti meg írásait, ahol a hagyományt sohasem szakították meg mesterségesen, ezért némely elemének bírálata sem vált ki felháborodást.

A „DIASZPÓRA” SZÓ KIMEGY A DIVATBÓL? Bár az újságírók és a kommentátorok a Barak-kormány tagját, Michael Melchior rabbit – a vallásos-cio­nista, de baloldali Meimad párt vezetőjét – „diaszpóraügyi miniszter”-nek nevezik, ta­nácsadói rögtön kijavítják ezt, mondván, hogy a titulus inkább „az izraeli társadalom és a világ zsidósága” miniszterét jelenti. Az izraeli külügyminisztérium új osztályát Bájit Mesutaf-nak, Közös Ház-nak hívják és még a híres tel-avivi Diaszpóra Múzeum (Bet Hatfucot) is szívesebben nevezi magát újabban a Zsidó Nép Múzeumának.

A diaszpóra elnevezés több ok miatt kezd kimenni a divatból. Ahogy a posztcio­nista ideológia egyre inkább meggyökeresedik, ahogy a világ zsidó közösségei meg­erősödnek öntudatukban, és ahogy a reform- és a konzervatív mozgalmak megelé­gelik izraeli jogfosztottságukat, a diaszpóra szót egyre kevésbé használják, és ma­ga a kifejezés a politikailag nem korrekt fogalmak listájára került. Azt csak kevesen tudják, hogy már ez a szó is „ideológiai lazulás” eredménye, mivel a száműzetés (galut) szót váltotta fel még a hetvenes években.

A diaszpóra szó kritikusai szerint a kifejezés azt sugallja, hogy a zsidó élet Izrae­len kívül alacsonyabb rendű, mint Erec Jiszraelben.

A Diaszpóra Múzeum egyik novemberi igazgatósági ülésén az is felmerült, hogy meg kellene változtatni a múzeum nevét, mert a diaszpóra szónak „erős mellékjelen­tése és hosszú történelme van… és Ben-Gurion fel akarta számolni a szétszóratást”.

Melchior rabbi tanácsadója, Moni Mordechai szerint a szó az izraeliek szemében negatív, viszont a „világ zsidó közösségei” kifejezés jobban kifejezi az együvé tar­tozás érzését. Még a cionizmus „hivatala”, a Jewish Agency pénzügyi vezetője, Chaim Chessler is kerüli a diaszpóra szó használatát: „Úgy gondolom, a zsidók több­ségének Izraelben a helye… Vitám van azokkal, akik megkérdőjelezik Izrael köz­ponti helyét… De kerülöm ennek a szónak a használatát… Inkább azt mondom, hogy egyek vagyunk, és én az egyik míg te a másik helyen élsz.”

A Héber Egyetem egyik szociológusa, Steven Cohen a „zsidók a világban“ kife­jezést szokta használni a diaszpóra helyett. Az a tény, hogy mások is ugyanezt teszik, Cohen szerint arra utal, hogy „az amerikai zsidó vezetők egyre inkább tudatában vannak saját teljesítményeiknek, és visszautasítják a zsidó világ Izrael-központú de­finícióját. A jelenlegi tendencia az, hogy csökkenjen Izrael központi szerepe.”

Mások ugyanakkor kritizálják ezt a felfogást. „Ez nonszensz” – vélekedik Eric Yoffie rabbi, az amerikai reformzsidóság egyik vezetője, aki szerint a diaszpóra tökéletesen megfelelő kifejezés. David Sommer rabbi, a Cionista Világmozga­lom egyik vezetője egyenesen „gerincteleneknek” nevezte azokat az izraelieket, akik attól való félelmükben, hogy elidegenítik az amerikai zsidókat, kerülik a di­aszpóra szó használatát. Sommer szerint azok, akik szerint több egyforma súlyú zsidó központ van a világban, azt állítják, hogy „Jeruzsálem és Babilónia ugyano­lyan mértékben fontosak”. Cionista szempontból – és ez a zsidó állam szempont­ja is – azok, akik a diaszpórában élnek, nincsenek otthon. A diaszpóra egyes zsi­dó vezetői viszont épp azért ragaszkodnak ehhez a szóhoz, mert semmi pejora­tívat nem látnak benne. Az Anti-Defamation League elnöke, Abraham Foxman: „Mindig kényelmetlenül érzem magam akkor, amikor valakik elhatározzák, hogy meg fogják változtatni a gondolkodást, és ukázt adnak ki, hogy egy bizonyos ki­fejezést nem lehet használni.”