Hillél: az ortodoxiából kiugrók szervezete

Hillél: az ortodoxiából kiugrók szervezete

Első látásra rendetlen sárgás­barna szakállával, vastag szemüvegével, fekete kalapjával, hosszú fekete kabátjával és zokniba dugott szárú nadrágjával Menáhem semmiben sem különbözik a többi jesiva-bóhertől. De valójában – legalábbis ő ezt mondja – Menáhem világi ember, csak még a régi ruháját viseli.

A 24 éves Menáhem (nem ez az igazi neve) jócé, azaz olyan ult­raortodox zsidó, aki maga mö­gött kívánja hagyni eddigi életét, és a világi társadalom tagjává szeretne vál­ni. Menáhem a gyökeres változásokról még nem tájékoztatta a családját, és eddig még öltözetét sem sikerült vilá­giasabbá tennie. Egyelőre a fal mellett közlekedik: fél, hogy felismerhetik. (Régebben az volt a szokás, hogy a jócékat volt társaik jól helybenhagyták.)

Menáhem fél évvel ezelőtt az inter­neten küldött üzenetet a Hillél nevű szervezetnek, amely honlapot nyitott a közösségüket elhagyni készülő ultraortodoxoknak. (A honlap jelszava: Kérdezni mindenkinek joga van.) A Hillél egyik munkatársát, Avit jelölte ki arra, hogy bevezesse Menáhemet a nem ultraortodoxok világába.

Hincs statisztika arról, hogy évente hányán hagyják ott az ultraortodoxia zárt világát, mint ahogyan arról sem, hogy évente hány világi izraeli választja az ultraortodoxiát. De a legtöbb szakér­tő egyetért abban, hogy a zárt vallásos világ vonzereje erősebb, mint a világi életé, részben azért, mert számtalan vallásos intézmény foglalkozik azzal, hogy világi izraelieket toborozzon, for­dítva azonban nem működik a dolog. A Hillélt nyolc éve alapította az Én-Semer kibuc. Közreműködésével eddig 250 fiatal hagyta ott az ultraortodoxiát.

A Hűiéinek csak egy fizetett alkalma­zottja van, a többi 110 szociális mun­kása önkéntes alapon végzi a dolgát. Ezek fele valamilyen szakember. A szervezetet Joszi Szarid művelődési miniszter is támogatja, akinek a párt­ja, a Merec főként a baloldali, világi, vallásellenes izraeliek politikai tömörülése. A minisztérium pénzügyi segítségével a jócék kollégiumokban lakhatnak mindaddig, amíg el nem tudnak költözni valahová. A Hillél éves költségvetése 100 000 dollár, aminek felét a minisztérium állja.

A szervezetet e-mailen és két éjjel­nappal hívható közvetlen telefonszá­mon lehet elérni. Körülbelül minden negyedik érdeklődő végül is igénybe veszi a Hillél segítségét. De a vallás zárt világát elhagyók száma eltörpül azoké mellett, akik elvetik a világi élet hívságait, és ultraortodoxokká válnak.

Avi 18 hónapra szerződött önkéntes munkára. Elmondja, hogy szinte kizá­rólag fiatal férfiak hívják fel. Első alka­lommal bizonytalanok és ragaszkod­nak a névtelenséghez. Általában az el­ső kérdésük az, hogy „Tudna segíte­ni?”. Szinte mindig magánéleti válság­gal küzdenek, és nincs kivel megbe­szélniük a dolgot.

A Hillél önkéntesei ekkor megkísér­lik megtudakolni a hívó féltől, hogy pontosan miért is fordult hozzájuk. Tényleg elveszítették a hitüket Isten­ben? Komolyan ott akarják hagyni ed­digi közösségüket? Sokszor egyszerű­en csak egy családi konfliktusról, a jesivaélettel kapcsolatos feszültségekről vagy sima szexuális kielégületlenségről van szó. A Hillél önkéntese ilyen­kor eldönti, hogy mi legyen a követke­ző lépés: pszichológusra, szociális munkásra vagy más szakemberre van- e szükség. Soha nem csapják le a te­ lefont, ugyanakkor nem is erőltetik a kontaktus fenntartását, nem misszio­náriusok, mint azok az ultraortodox toborzók, akik az izraeli települések utcáit járva mindenben csalódott fiata­lokra vadásznak, hogy elmagyarázzák nekik az igaz hit mindenre gyógyírt adó gyönyörűségeit.

Az ultraortodoxia zárt világából csak komoly trauma árán lehet kitör­ni. Hiszen ilyenkor nemcsak az eddigi közösségtől, hanem általában a csa­ládtól is búcsút kell venni, a hirtelen a delikvens nyakába szakadó anyagi problémákról nem beszélve. Egy Rehovot városában élő fiatalember, akit a Hillél segített beilleszkedni a világi életbe, elmondta, hogy a fivérei rettenetesen dühösek voltak rá, és hóna­pokig mindennap megverték. A szülei szóba sem állnak vele, korábbi bará­tai elfordultak tőle. nem maradt sen­kije, a Hillél nélkül egy tapodtat sem jutna előre.

A Hillél sokszor úgy oldja meg a prob­lémát, hogy keres egy világi családot, amely ideiglenesen – néhány hónapra, egy évre vagy akár tovább is – hajlandó befogadni az ifjú jócét, támogatást és szeretetet nyújtva neki. Először bemu­tatják őket egymásnak, és ha a – még mindig a hagyományos fekete öltözetet viselő – jócé rokonszenvesnek találja a családot, beköltözik.

A Hillél igyekszik elfoglaltságot adni a fiataloknak: hétvégi szemináriumo­kat szervez, ahol olyan világi tárgyakat oktatnak, amelyek a jesivákban nem tanítanak (matematika, biológia, iro­dalom, művészettörténet). Az itt felnö­vő ifjaknak fogalmuk sincs a földrajz­ról, a társadalomtudományokról és a közgazdaságtanról. A jesivákban Izra­el történelmét a tóra és a talmud ta­nulmányozása helyettesíti. A Hillél szervezésében a jócék színházba vagy hangversenyre is mehetnek. Ha a jócé megkapja a katonai behívóját, a Hillél előkészítő tanfolyamra küldi. (Izrael­ben az ultraortodoxok mentesülnek a katonai szolgálat alól.) Vannak olyan speciális Hillél-tanfolyamok is, mint a bevásárlás, főzés-sütés, háztartási pénzügyek és munkakeresés.

A Hillél azt tervezi, hogy tevékenysé­gét az ultraortodoxia másik fellegvárá­ra, az Egyesült Államokra is kiterjeszti, ahol jelenleg a szorult helyzetbe ke­rült jesiva-bóhereknek nincs kihez for­dulniuk. A Hillél, amelynek önkéntesei között ortodoxok is vannak, cáfolja, hogy ortodoxellenes lenne. Inkább olyan humanitárius szervezetnek te­kinti magát, amelynek az a célja, hogy a csalódott fiatalok ne kerüljenek ki az utcára. Ahol csak lehet, arra ösz­tönzi „klienseit”, hogy tartsák fenn a kapcsolatot a családjukkal, a család nélkül maradottak számára pedig pészachkor széder-estéket szervez.

Persze mindez sok pénzbe kerül. A Hillélt eleinte csak a liberális progra­mokat támogató Új Izrael Alap finan­szírozta, amely még ma is évente 25 ezer dollárt utal át a szervezetnek. Ma már a Hillél magántámogatókkal is büszkélkedhet: a pénz főleg az Egye­sült Államokból érkezik, de kisebb rész Izraelből is. Mivel a jesivák is megkapják azt az állami támogatást, ami a világi iskoláknak jár, a Hillél – mint részben oktatási intézmény – úgy érzi, hogy mindez neki is dukál. Per­sze a kormány ultraortodox tagjai ezt élesen ellenzik.

A Hillél jeruzsálemi irodáját folyton zaklatják. Két év alatt háromszor tör­tek be hozzájuk, gyakoriak a fenyege­tő telefonok és durva falfirkák is. Sőt létezik egy ál-Hillél is, amely szintén azzal foglalkozik, hogy megtalálja a jócékat, de abban segít nekik, hogy visszataláljanak az ultraortodoxia ke­belébe.

A Hillél ritkán hirdeti magát, híre in­kább szájról szájra terjed. Menáhem akkor bukkant rájuk, amikor apja szá­mítógépén barangolt az interneten. El­olvasta a szervezet honlapját, gondolt egyet, és lepötyögött egy e-mailt: „Me­náhem vagyok. Kérem, jelentkezze­nek!”

Vezetőjük így fogalmaz: Amikor hal­lunk Iránról vagy Afganisztánról, ahol a vallásosok gúzsba kötik az emberek életét, megborzongunk. De az igazság az, hogy mindez a szemünk előtt, Mea Searimban vagy Bné Brakban is meg­történik.

A Jerusalem Report nyomán:

Rajki András