Hiéna Alapítvány?

Tisztelt Segélyezettünk!… A döntés értelmében amennyiben hagyatéka a mindenkori havi létminimum összegének tizenkétszeresét meghaladja, úgy az Alapítvány fenntartja magának azt a jogot, hogy leendő örököseivel szemben – a kifizetett segély összegének megfelelő – hagyatéki hitelezői igénnyel lépjen fel…”

״Kérjük tehát, hogy amennyiben a segélyre ilyen feltételekkel is igényt tart, a fentiek tudomásulvételét a csatolt nyilatkozaton aláírásával szíveskedjen nyugtázni, és a levelünkhöz mellékelt válasz- borítékban postafordultával visszajuttatni, mert ellenkező esetben – sajnos – a segély folyósítását meg kell szüntetnünk…”

״Továbbá tájékoztatjuk arról, hogy a Kuratórium döntése alapján azoknak a segélyezettjeinknek, akiknek a havi jövedelme (nyugdíjsegély) a Kuratórium által elfogadott létminimum összegét eléri, az ebédszolgáltatásért, ill. a természetbeni csomagért a rászorultság mértékéhez igazodó térítési díjat kell fizetni a jövőben.”

Méltán söpört végig felháborodási hullám a zsidó közösségen, amikor a Joint magyarországi szervezetének idős segélyezettjei kézhez kapták ezt a gentlemanhez aligha illő levelet. Köztudott, hogy a kérelmezők olykor megalázó tortúrák után kapják meg a nem éppen magas segélyüket, vagy a kóser ingyen ebédet. Sokan keserűen mondogatják, hogy a Joint itteni megbízottai úgy gondolkodnak, mint az antiszemiták, miszerint ״a zsidóknak a bőrük alatt is pénz van”, holott sokan közülük a villanyszámlát sem tudják kifizetni. Talán jobb volna – mondják -, ha az amerikai adományozók inkább őszintén bevallanák, hogy nincs több pénzük, vagy hogy az iroda fenntartása felemészti a teljes pénzösszeget, mintsem ilyen megalázó módszert alkalmazzanak.

Bennem mindenesetre néhány kérdés fogalmazódott meg a levél olvastán:

– A hagyományos zsidó gondolkodásban a jócselekedet, a GEMILUT HASZADIM nem más, mint a szeretet viszonzása, mármint azé a szereteté, amellyel Isten halmozott el bennünket, s amelyet mi az emberek felé vagyunk kötelesek viszonozni. Innen ered az, hogy a zsidó koldus nem kér, ha­ nem szinte követel, mert neki az a segítség jár a fenti gondolat alapján. Vajon így gondolkodtak a levél írói is?

– Zsidó felfogás szerint az adomány, a CEDAKA (jiddisül cedóke) azt jelenti, hogy az ember névtelenül ad, s nem vizsgálja meg, hogy az adományozott mire költi azt. ״Aki a kezét nyújtja, annak adni kell.” A fenti gondolatnak a levél csak annyiban felel meg, hogy nincs aláírva és lepecsételve. Egyáltalán mi köze a zsidó adománynak az ilyen vállalkozáshoz?

– Az amerikai adományozó azért küldi-e támogatását, mert lelki szemeivel (olykor éppen itt felejtett) idős édesanyját látja maga előtt, vagy azért, hogy pénzét ilyen ügyesen ״megforgassák”?

– Az az idős ember, aki kóser háztartását eddig csak ily módon, az ingyen ebéddel volt képes fenntartani, most menjen el az állami közkonyhára, vagy éppen Teréz anya ingyenkonyhájára?

– Akinek szerény keresetű gyermeke nem éppen a Rózsadombon lakik, s aki édesanyját ezért csak kevésbé tudja támogatni, most legyen kisemmizve szerény örökségéből is?

– Végül, kíváncsi lennék arra, kik is a névtelen Kuratórium tagjai, s hogy akad-e közöttük akár egyetlen is, aki megpróbálta már valaha a megélhetést az általa megállapított havi kb. 6-7 ezer forintos létminimumból?

Félreértés ne essék, ezt a körlevelet nem valamiféle vállalkozás, s nem is a címünkben említett Hiéna Alapítvány, hanem a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány Kuratóriuma adta ki. S mielőtt az olvasó nemes felháborodásának teret engedne, inkább gondoljon arra, vajon mindent megtett-e annak érdekében, hogy a zsidó önszerveződés nálunk valóban megújuljon, s hogy ne legyünk kiszolgáltatva a nemzetközi zsidó szervezetek magyar fiókintézményeibe bebetonozott régi jó korifeusoknak? Raj Tamás