Hétköznapi gárdizmus

Forrás: Népszabadság

2007. december 16. / Czene Gábor Az elvileg kulturális, hagyományőrző egyesületként alakult paramilitáris Magyar Gárda és politikai szárnya, a Jobbik valódi szándékairól eddig is jól körülhatárolható fogalmaink lehettek, de most már bizonyítékunk is egyre több van.

A falvakban szervezett erődemonstrációk kimondatlanul is a félelemkeltést szolgálják, a cigányprogramnak becézett cigányellenes felhívások kimondottan is az előre megfontolt kirekesztésről szólnak. Hisz a tatárszentgyörgyi gárdavonulás alkalmával a jobbikos szónok arról beszélt, hogy a cigányság problémáját csak szegregációval lehet megoldani.

A szegregáció – ha valaki nem tudná – elkülönítést jelent.

Rögzítsük a pillanatot: hónapok óta tartó unszolás után a köztársasági elnök végre világos és kemény szavakkal elhatárolódott attól a Magyar Gárdától, amelynek születésébe kódolva volt, hogy ez a lépés előbb vagy utóbb elkerülhetetlen lesz. Sólyom László annak minősítette a Tatárszentgyörgyön rendezett egyenruhás felvonulást, ami: náci ideológiai elemekkel átitatott, cigányellenes, mérhetetlenül káros tüntetésnek. Márpedig – írta – “egyetlen jóakaratú ember sem tűrheti az emberi méltóság megsértését és egyenlő méltóságunk megkérdőjelezését. Ki kell fejeznünk tehát szolidaritásunkat.”

Az államfő Kállai Ernő kisebbségi ombudsman megkeresésére fogalmazta meg elítélő nyilatkozatát (véletlenül se merülhessen fel senkiben a kósza ötlet, hogy kormánypárti politikusok elvárásainak akar eleget tenni), de ez mellékes körülmény. A lényeg az, hogy az államfőhöz hasonlóan cselekedtek más közjogi méltóságok, a kormány és a parlamenti pártok is. Ne feledjük el megemlíteni a máskor gyakran torzsalkodó roma szervezeteket sem, amelyek képesek voltak félretenni ellentéteiket. Legalább akkora esemény ez, mint a parlamenti pártok egyetértése.

A fideszes Balog Zoltán parlamenti felszólalásában először ugyan még kitért arra, hogy a néhol kiszolgáltatott helyzetbe kerülő “többségi magyart” is megilletik azok a jogok, amelyek a roma kisebbséget, egy nap múlva aztán javított, és necces kommentárjait elhagyva üdvözölte a köztársasági elnök állásfoglalását. (Ha bűnözésről van szó, a többség-kisebbség viszonyrendszer felvázolásának nincs sok értelme. Az elkövetők nem származási alapon válogatnak, romák ugyanúgy áldozatokká válhatnak, ahogyan nem romák. Kapaszkodjunk a szék karfájába, a bűncselekményeknek akadnak olyan típusai, amikor jellemzően az elkövető és a sértett is cigány: a szegénytelepeken uzsorakamatra adott, gátlástalanul behajtott kölcsönök például ezek közé tartoznak.)

A demokratikusan gondolkodó állampolgárok elsődleges érdeke nem az, hogy az általuk preferált szocialista, konzervatív vagy liberális párt kerüljön hatalomra: ennél összehasonlíthatatlanul fontosabb, hogy létezzen egy átléphetetlen határvonal a szalonképes pártok és a rasszista szélsőségek között. Abban az országban, ahol létezik ilyen határ, garancia van arra is, hogy a történelem hullakamrájából előkapart nézetek nem fenyegethetik az alkotmányos köztársaságot.

Nyilvánvaló, hogy az igazi veszélyt nem néhány száz árpádsávos gárdista jelenti. Ha nem éreznek maguk mögött nyílt vagy hallgatólagos társadalmi támogatást, akkor ezek a szervezetek külső beavatkozás nélkül, önmaguktól is elsorvadnak. (Legalábbis megmaradnak a periférián.) Máskülönben viszont az extrém katonai-politikai alakulatok eszmetorzulásai könnyen és szinte észrevétlenül a hétköznapok részévé válhatnak.

Ezért lett volna jó, ha veszik a fáradságot, és a nagy keresztény egyházak is megszólalnak. Annál inkább, mert a Kerepesre tervezett cigányellenes demonstráció hírét – eddig nem cáfolt tudósítások szerint – elsőként a helyi katolikus templomban verték nagydobra. A napokban adták ki magyarul a katolikus egyház társadalmi tanításait összegző könyvet. Ebben az olvasható, hogy “minél nagyobb erőfeszítést tesznek a személyek és a társadalmi csoportok arra, hogy a társadalmi problémákat az igazságnak megfelelően oldják meg, annál jobban eltávolodnak az önkénytől”.

Újabban már decensnek tartott helyeken is árusítanak árpádsávos zászlókat, és csekély vigasz, hogy nem feltétlenül elkötelezettségből, pusztán azért, mert kelendő árucikk. A magát magyar üzletláncként reklámozó bolthálózat hirdetése ott virít a kurucinfo nevű nyilas hecchonlapon, a cég egyik tulajdonosa tiszteletbeli elnökséget vállalt a gójmotorosok egyesületénél. (Ennek a társaságnak a terméke az a póló, amelyen a “gój vagyok”, “ne piszkáljatok, sorstalanok!” felirat díszeleg. A szöveg Kertész Imre Nobel-díjas regényére utal, és szabad fordításban így hangzik: “én nem vagyok zsidó, teszek rá, mi történt a haláltáborokban, hagyjanak ezzel békén”.)

Jeles gyáriparosunk tévéjében saját műsorral jelentkezik a gárdistaavató ünnepségek ceremóniamestere. Miért is ne? Ha egyszer skinhead együttesek minden további nélkül felléphetnek az egyik neves fővárosi kulturális központban. A szóban forgó intézmény ráadásul nemsokára végképp bezár: a múltját is megcsúfolja azzal, hogy a búcsúrendezvények egyikén bőrfejűeket enged színpadra.

A magyar közélet – kopogjuk le gyorsan – összességében jól vizsgázott gárdaügyben. Azt szokták mondani, hogy a politikai elit által közvetített minták többé-kevésbé az élet minden területén mértékadóvá válnak. Bizakodjunk: ezúttal tényleg így lesz.