Herzl időszerűsége
Novák Attila
A száz éve elhunyt Theodor Herzl korunk egyik leghíresebb személyisége. Bár nevét tucatnyi utca is őrzi, tanítását, pontosabban tanításait olyannyira félreértelmezik, amennyire csak lehet. Alakjából azonban hasztalan igyekeznek merev domborművet előállítani, a személyiségében rejlő korlátlan lehetőségek felülemelkednek az ideológiai sémákon, és dacolnak a történeti idővel. De miben rejlik Herzl időszerűsége?
Herzl – bár ebben nem volt egyedül – hihetetlen érzékenységgel ismerte fel és egyedülálló módon tette a publicitás részévé a zsidó nép létezését, melyet mind az ortodoxok, mind a neológok tagadni igyekeztek. Az ortodoxok álláspontja szerint a zsidóság a halakha, azaz a vallási törvény alapján álló tradicionális-etnikai közösség, de modern értelemben nem nép, így nem veheti kezébe a sorsát. Azt majd a Messiás fogja megtenni. A neológok pedig tagadták a zsidóság etnikai dimenzióját és „mózeshitű” állampolgárokként próbáltak meg betagozódni a XIX. században kialakult nemzetállamok állampolgárainak sorába. Mindkét logika feltételezi, hogy a zsidók nem önálló politikai aktorai a történelemnek, hanem csak csatolt részei. Nem Herzl volt az első, aki a zsidókat beemelni kívánta volna a modern politika tényezői közé. De hogy ő volt az, aki a legsikeresebben és főleg a külvilág számára is a leglátványosabban tette ezt, abban biztosak lehetünk. Herzl zsidó nacionalista volt, de nem abban az értelemben, ahogyan modern korunkban – mondjuk Srebrenica és Koszovó árnyékában – a nacionalizmusról beszélni szoktak. Ez a fajta XIX. századi liberális nacionalizmus hihetetlen rugalmassággal párosult, és a zsidóság mibenlétére vonatkozóan kizárólag kereteket szabott. Hogy valaki ateista vagy vallásos, bal- vagy jobboldali, Herzl a zsidó nacionalizmus mindent átfogó kerete segítségével tette zárójelbe, és a transznacionális zsidó civilizáció újjáélesztésével elevenítette fel a különféle országok zsidósága közti kapcsolatokat, miközben a létrejövő zsidó államot az európai humanizmus majdani helyszíneként álmodta meg. Meglehet, ebben az is szerepet játszott, hogy az Európán kívüli világról nem tudott eleget, s nem is sejtette azt, hogy éppen az európai nacionalizmus és a cionizmus megjelenése szolgál majd modellül a harmadik világ különféle nemzeti csoportjainak.
S hogy mikor következett be a nagy és döntő fordulat, Herzl önmagára találása? A Dreyfus-ügy – bár fontos és megkerülhetetlen eleme volt Herzl zsidó ébredésének, vagy „megvilágosodási” folyamatának – inkább csak az egyik utolsó, bár döntő és lényeges láncszemét alkotta egy hosszú folyamatnak. Herzl észlelte, hogy a politikai spektrum egyik skálájának szereplője sem immunis az antiszemitizmussal szemben, így a kortárs francia szocialista baloldal egy csoportja is zsidóellenes. Sőt, a minél nagyobb demokrácia, a választójog kiszélesítése nemhogy oldaná a feszültséget, de inkább növeli; az a nép, melyre oly gyakran hivatkoznak politikusok, antiszemita indulatok hordozója, és a modern tömegdemokrácia eszközei és propagandája által megjeleníthető és felhasználható az antiszemita akarat. Nincs többé király, császár vagy kegyúr. aki méltányossági vagy jól felfogott üzleti szempontból megóvná a zsidókat az ellenük irányuló gyilkos indulattól. A centralizált és demokratizált nagy nemzetállamok létrejötte, a választójog kiszélesítése és a szavazatmaximalizálás korában a zsidók talán még nagyobb veszélyben vannak, mint előtte – vélte Herzl -, s maguk is tárgyai lehetnek a szavazatszerző intencióknak. A modern politika világában főleg magukra számíthatnak: ez volt a Dreyfus-per üzenete Herzl számára.
Herzl nemzetté óhajtotta tenni a zsidókat, mégpedig hosszú és gyötrelmes viták után a régi-új földön, Palesztinában, amely – török fennhatóság alá tartozó területként – a biblikus és gyarmati aspirációkat leszámítva már nem számított az európai hatalmak elsődleges vetélkedési helyszínének. Ez annak volt köszönhető, hogy a szekularizáció – melynek során az európai civilizáció vallási dimenzióját egyre kevésbé tartották fontosnak – igen előrehaladottá vált, így Palesztina sem volt már olyan értékes, mint a középkorban. Bár Herzl kivitte volna a zsidókat Európából, de nem az európai civilizációból, és sohasem vonta kétségbe azt, hogy a zsidók lojális állampolgárai lehetnek régi hazájuknak.
Nagyon korszerű volt az a törekvése, amely a modern médiát tette a politikacsinálás fő eszközévé. A befolyásos és liberális bécsi napilap, a Neue Freie Presse újságírójaként, az újság befolyását felhasználva lényegült át a zsidóság lobbistájává. Tudatában volt annak, hogy csak akkor sikerülhet eredményt elérnie, ha felhasználja a sajtó hatalmát, tudatosan épít a média azon tulajdonságára, mely a valóságot átlényegítve és felnagyítva ad többszörös jelentőséget minden egyes elejtett szónak és mondatnak, s hagyja, hogy ezek a kitágult kommunikációs térben rezonáljanak.
Más lehetősége nemigen maradt. Egy kisebbség kisebbségét képviselte. Egyedül volt. Ám végül igaza lett.
* Elhangzott 2004. augusztus 30-án, a Zsidó Múzeum Herzl című kiállításának megnyitóján.
Címkék:2004-10