Heller Ágnes: Sámson – A Múlt és Jövő Kiadó ajánlata

2007. augusztus 5. Heller Ágnes érdeklődése a Biblia felé fordult. Előző könyvében (Ímhol vagyok. A Genezis könyvének filozófiai értelmezései) a Teremtés könyvével, azaz a lét kezdete nagy kérdéseivel foglalkozott. Áttekintette a filozófiatörténet legreprezentatívabb szerzőinek olvasatait, s összegzésként a sajátjával is megismerkedhettünk.

	A könyv borítója

Sámson könyvében a különös drámai figura és szerelmi történet köti le a figyelmét. S noha Heller Ágnes megközelítése a filozófusé, ezúttal a művészi feldolgozások (interpretációk) elemzésén keresztül bontja ki a hős bonyolult jellemének s kapcsolatrendszerének oly sokszínű „olvasatait”. S miközben végighalad az egyes művészeti ágak Sámson-reprezentációján, sokat tanulhatunk magukról a műfajok mibenlétéről is. A képzőművészetben Rembrandt festményeit emeli ki, az irodalmi interpretációkban Milton drámáját, a zenében pedig Händel oratóriumáé a kiemelkedő szerep.

Részlet a kötetből:

“Miért éppen Sámson? Miért éppen az ő története ragadott meg? Erre a kérdésre most sem tudok egyenes választ adni. Már akkor elkezdtem faggatni magamat, mikor beleszerettem a történetbe, hogy a Szentírás számtalan nagy története közül miért éppen ez vonzott majdnem ellenállhatatlanul? Először azt válaszoltam önmagamnak, hogy bizonyára Rembrandt volt ebben a ludas, mikor Sámson életének és halálának mind az öt drámai csúcspontját festményeiben megörökítette. De azután eszembe jutott, hogy már az Ímhol vagyok című, másfél évvel ezelőtt írott könyvemben is Sámson esetére hivatkoztam, amikor Kierkegaard és Ricoeur nyomában felkutattam a Szentírásban az etika teleológiai felfüggesztésének példázatát. Tehát lehet, hogy éppen fordítva történt. Azért izgattak fel Rembrandt Sámson-képei, mert már kerestem a Sámsonnal való találkozást. Amikor újra kellett olvasnom a komédiáról öt évvel korábban írott könyvemet, kit találok nyomatékosan megemlítve ebben a könyvben? Sámsont. De tovább kell mennem vissza az időben. Az egész talán már Händel oratóriumával kezdődött több mint egy évtizeddel korábban, amikor az oratórium Sámsonjában egy akkoriban közeli barátom néhány vonását véltem felfedezni.

A Sámson-rejtély felidézése és értelmezése immár több mint két és fél ezer esztendő óta folyik

A keresztény középkor Krisztus előképét tisztelte benne. A „párhuzamosságok” valóban szembeötlőek, ha ezeket helyezzük az értelmezés reflektorfényébe. A történet egy angyali üdvözlettel és egy szeplőtlen fogantatással kezdődik. Sámson megölte az oroszlánt, ahogy majd Krisztus fogja legyőzni a démont. Sámsont, csakúgy, mint Krisztust, ezüstpénzért adták el. Sámson, mint később Krisztus, halálával váltott meg. Az antikvitás, elsősorban a görög mítoszok divatja idején Sámson nem Krisztushoz, hanem Héraklészhez lett hasonlóvá. Mindkettőjük csodálatos testi erővel dicsekedhetett s mindkettőjüket egy nő árulta el. A „vadember” divatja idején Sámson volt az egyenes lelkű barbár, míg Delila a civilizáció rafinált leánya. Vannak ilyen párhuzamok. Hiszen vannak vándormotívumok, s a balladák, népmesék, eposzok többnyire kölcsönöznek ezekből. Ahogy néhány vándormotívum könnyen felismerhető Sámson, Héraklész, Gilgames és akár Siegfried történeteiben. A történetek a maguk egészében azonban mégis lényegében mások, mert más a hősök karaktere, más a bonyodalom, más a meseszövés „értelme”, tehát mást sugallnak.

Deianeira szerelemféltésből ajándékozza meg Héraklészt Nessus köpenyével. Őt csapta be a szörny, amikor azt sugallta, hogy a köpeny Deianeira iránt való vágyat fog gerjeszteni. Amikor meglátja, mit tett, öngyilkos lesz. De Delila ezeregy ezüstpénzért – szimbolikus szám – adja el Sámsont. Szó sincs itt féltékenységről. Brünhilde is elárulja Siegfried sebezhető pontját, ő is féltékenységből lesz a férfi árulója, ő is öngyilkos lesz. Mindezekben az „esetekben” azonban a vándormotívumot teljesen másként építik be a történetbe. Sámson esetében különösképpen a vándormotívum lehet hasonló, de a pszichológiai motívumok teljesen mások. Mert az emberek mások.

Héraklésznek nagy testi ereje van, mert hatalmas a testi alkata. Ma azt mondanánk, hogy izompacsirta vagy body builder. A szobrászok így is ábrázolják. Szinte semmi más nem érdekes benne fizikai „munkáin”, ereje megnyilvánulásán kívül. Sámson testi alkatáról semmit sem tudunk. Ha Krisztus előképeként értelmezik, akkor a testi erőnek nincs jelentősége. Ha „görögösítik” vagy „árjásítják”, akkor nagyon is van. De érdekes ember, s nem testi felépítése teszi azzá.”

(Heller Ágnes: Sámson – Eros és Thanatosz a Bírák könyvében, Múlt és Jövő Kiadó, 2007., 210 oldal, 2.600 Ft)

(Forrás: www.litera.hu)