Heller — 70!

Heller – 70!

E hasábokon már méltattuk a Múlt és Jövő gondozásában megje­lent, Kőbányai János által ké­szített interjúkötetet: Heller Ágnes élet- és pályarajzát, mely első felében a magyar-zsidó értelmiség sok tekintet­ben paradigmatikus sorsjegyeit hordoz­za, utóbbi évtizedeiben egyedi és drá­mai fordulatokban bővelkedik, s egy ki­forrott személyiség krédóját nyújtja.

A filozófusnő ahhoz a nemzedékhez tartozik, mely gyermekként, a vészkor­szak előtt, még zsidó oktatásban részesült. A nála alig valamivel fiatalabbakkal ellentétben – s bizo­nyosan az emigráció éveinek is kö­szönhetően munkássága utóbbi tíz esztendejében, a posztmodern jegyében, érdeklődése, világszem­lélete képes volt integrálni több más narratíva mellett a judaizmus iránti nyitottságot és fogékonysá­got, az ennek értékei által inspirált gondolkodást, s ami ennél többet mond – e könyv, a Bicikliző ma­jom a bizonyság rá saját élettör­ténetét is képes volt elhelyezni eb­ben a történelmi, szellemtörténeti kontextusban, mely a magyar, s talán az egész közép-kelet-európai zsidó értelmiség egy jelentős ré­szének históriája.

Heller ma – jórészt saját szándé­kaitól függetlenül – kívül áll a ma­gyar szellemi életet megosztó sze­kértáborokon, különutas, aki a senkiföldjén áll. Meglátszik ez akár a rendszerváltás óta eltelt időszak analí­zise kapcsán, az MDF káros fantomizálásával szemben s tárgyilagos bírálatá­ban kifejtett álláspontján, a zsidóság magatartáskritikájával kapcsolatos véleményében, vagy az SZDSZ szerepváll­alásának ellenzésében az MSZP vezette kormányban, s ezzel a rendszerváltás kisiklatásával kapcsolatosan általa mondottakra; mai, konkrét politikai kérdésekre adott válaszában (a NATO intervenció nyomatékos támogatása a koszovói válságban), amit üdítően sza­badon, törzsi kényszerektől nem bék­lyózva fogalmaz meg publicisztikáiban, s meglátszik saját sorsára, tévedéseire visszatekintve is, évtizedes távlatból.

Igazi értelmiségi attitűd az övé, mely képes túllépni a politikai érdek helyze­ti etikája által inspirált gondolkodás- módján, sőt, a gondolatokat túszként fogva tartó, károsan torz magatartásmodellt eredményező személyes ressentiment-on.

Könyvét sokan bírálták, mert a meg­szépítő messzeség, a jótékony feledés homálya, s az önigazoló gondolkodás memoárműfajra oly jellemző sajátossá­gait fedezték fel a szövegben, mások azért, mert az emlékezések olykor má­sok emlékezéseinek vakfoltjaira reflektoroznak éles fénnyel, s akadtak olyan hangok, melyek a filozófusi pálya eré­nyei mellett a gyermek és az anya sze­repét látták a téma érzékenységet sértő mivolta, magánjellegű vonatkozásai mi­att tematizálhatatlannak, ám női szem­pontból mégis hangsúlyosan elemzen­dőnek. Meglehet, a női olvasó e tárgy­ban érzékenyebb, a közléseket érdesebbnek tartja a vártnál, férfiolvasat­ban azonban a nyílt magavállalás tűnik fel, az a kendőzetlen viviszekció, mely nem korholást, de tiszteletteljes főhaj­tást érdemel, még ha a tökéletlen em­berről szói is, aki mindannyian vagyunk, s akiknek azért kell Törvény és erkölcs: abszolút és relatív magatartás­modell, hogy azzá váljunk, akiknek len­nünk kellene, nem feledjük, olyan gon­dolkodóról van szó, akit egész életé­ben az erkölcs kérdései izgattak.

Heller nem fogadja el a zsákutcás ma­gyar történelem mesterséges dichotómiái közötti választás kényszerét, és eb­ben korábbi keserű tapasztalatai, ön­nön hibái, megszenvedett politikai éles­látása mellett szerepet játszhat a kívül­állás és talán e kívülállást eredménye­ző, újra felfedezett szellemi közösség, mely – egy lehetséges olvasatban – a zsidó hagyományban gyökerező, párhu­zamos értékvilágok inspirálta politikai filozófiát eredményezett Heller Ágnes esetében. Ebben a gondolkodásmód­ban ma helye van az egyéni szabadsá­got középpontba helyező személyiségközpontú liberalizmusnak, a megterem­tett civilizációs értékek iránt alázattal forduló konzervativizmusnak, a szociál­is érzékenységből eredő közösségi gon­dolatnak (eltávolodva a három évtized­del korábbi, újbaloldali fogantatású kommuna-koncepciótól), valamint az igazságra törekvés minden tabun átha­sító radikalizmusának, sőt az anarchiz­mus egyéni autonómián kívül más auto­ritást el nem ismerő felfogásának. Olyan többkomponensű keverék ez, mely egyetlen modem politikai filozófiá­ban sem lelhet nyugalmas kompatibi­litást, csak egy nyughatatlan elmében, melyet egy távoli, ám lényegét illetően az örök jelenidejűséget megcélzó szel­lemi hagyaték inspirál beteljesedett alkotói korszakában, sikerek és kudar­cok, bűnök és bűnhődések, hitek és megcsalattatások, nagy narratívák és szétesett világmagyarázatok után. Olyan hagyomány, mely a személyesség vará­zsát, a mester-tanítvány viszonyt, a ra­cionális embert is megbabonázó miszti­kumot, a hitetlent is gyötrő végső bi­zonytalanságra csupán a vallásban meg­lelt magyarázatot, a kérdések alázatát s egyben nyughatatlan szellemét kínálja a válaszok dölyfös és kényelmes kultúrá­ja helyett.

Félreértés ne essék: Heller Ágnes nem megtért, csak visszatért oda, ahonnan útra kelt. Szabadságának az a titka, hogy tudja, honnan indult, s hogy azt is tudja már, mindig mindenhonnan hazamehet, s hogy haza is talál. Létez­nek ilyen utak, mert nemcsak mi élünk a történelemben, de a történelem is bennünk él.

Heller Ágnes 70 éves. I-ten áldja!